Tartalom nélküli forma

Klaus Iohannis államfő, az egykor gyakorló pedagógus vesszőparipája a román közoktatás megreformálása. Amit meg is lovagol, ahányszor alkalma nyílik rá. Aztán annyi, azaz: marad minden a régiben. Érdekes, nem csak itt tapasztalt jelenség, hogy még mielőtt bármit is megformáltak volna, máris reformálnák… Úgy mellékesen: érdemes – és egyben tanulságos – lenne számba venni, a rendszerváltás óta eltelt három évtized során hány miniszter is állt a román szaktárca élén. Egyezzünk meg annyiban, hogy sok. Jóval több, mint amennyi kormányfő. Túlontúl sok ahhoz, hogy ne befolyásolta volna károsan az ott folyó „szakmai” munkát. Egyetlen közös vonásuk volt: mindannyian azt hitték, velük kezdődik a világ, elődjük teljességgel alkalmatlan volt a feladatra – mondjuk, ebben általában véve nem tévedtek –, de ők aztán tudják, mitől döglik a légy, és fogadkoztak elszántan: ők majd megmutatják… Meg is mutatták. Annyira meg, hogy attól koldulunk… Mitől mástól, ha nem attól, hogy egy, az EB által megrendelt felmérés szerint a román lakosság 40 százaléka szövegértelmezési nehézségekkel küzd. Magyarán: funkcionális analfabéta. A Művelt Románia hangzatos címet viselő projekt egy széles körű konzultáción alapul(na), amely a gyakorlati intézkedéseket hivatott előkészíteni. Ebbe illeszkedett az a múlt heti, mintegy hatvan szakmai, egyetemi, diák- és szülői szervezet, illetve a gyermekek és a kisebbségek jogait védő egyletek képviselőivel lefolytatott találkozó is, amelyre sem egyetlen magyar civil szervezet, sem a hazai magyar oktatás szereplőinek érdekképviselete, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége nem kapott meghívást. Ott volt viszont az RMDSZ… Az eset igencsak sokat elárul arról, hogyan képzeli el a román (háttér)hatalom a román-magyar viszony alakítását, melyben – nem kimondottan mögöttes szándékok által vezérelve – kizárólag csak az RMDSZ-nek osztott kártyát, természetesen a megfelelő garanciák fejében. Az esetleges verseny- vagy vetélytársak kigolyózásában az utóbbi években magyarországi partnerre is talált. Hogy az általam említett garanciák listáján milyen tételek szerepelhetnek, az szintén megérdemelne egy misét. Például jó volna tudni, miért nem sürgős az RMDSZ-nek az autonómia, miért csak tessék-lássék módon emlegeti – úgy négyévenként, az éppen soron következő választás kampányában –, vagy miért mondott le az önálló, magyar tannyelvű, állami tudományegyetem követeléséről, továbbá hogyan lehetséges, hogy az utóbbi három évtized során szinte végig kormányon, vagy kormányközeli pozícióban politizált, mégsem sikerült odahatnia, hogy Székelyföldet autópálya által kapcsolja be az ország gazdasági vérkeringésébe. Minden jel arra mutat, hogy a tanügyi reformot is nélkülünk, az erdélyi magyarok sajátos igényeinek figyelmen kívül hagyásával képzelik el. Mint mindent ebben az országban. Az RMDSZ meg asszisztál mindehhez.