Hogy is van ez?

Olvasom, mekkora elégtétellel, örömmel, elégedettséggel nyugtázták egyesek, hogy Brassó városvezetése úgy döntött, hogy a Cenk kilátójánál, a valamikori Bethlen vendéglő helyén felállított feliratot – Brasov – augusztus 20-án magyar nemzeti színekkel világítják meg. Elismerem: szép gesztus, részünkről mindenképpen értékelendő. Akár azt is mondhatnám: követendő példa lehetne más erdélyi magyarok által is lakott városok, települések vezetői számára. De hát tudom: egy fecske nem csinál nyarat, normálisan gondolkodó politikusok pedig ritkák, mint a fehér holló. S ha netán mégis előfordulna egy-egy, akkor az kiválóan álcázza. Kénytelen rá, mert tudja: másként nem terem számára babér a politikai porondon, amiként szavazat sem a soron következő választásokon. Azt írja az egyik jegyzetíró: „A brassói városvezetést bizonyára nem politikai célok vezérelték, mert noha jelentős magyar közösség él a Cenk alatti városban, a legutóbbi választásokon nem sikerült RMDSZ-tanácsost bejuttatni a helyi tanácsba. Sokkal inkább következménye volt ez a döntés a több mint másfél évszázados interetnikus hagyománynak, amelyet a másik iránti tisztelet, megértés és elfogadás jellemzett, úgy tűnik, jellemez még ma is, amikor a város lakosságának összetétele teljesen megváltozott.” A másfél évszázados, a másik iránti tiszteletre, megértésre és elfogadásra épülő interetnikus hagyománynak mára nyoma sincs – ezt bárki Brassóban élő magyar ember tanúsíthatja –, mára a magyar szót is alig tűrik meg a városban. Következésképpen a brassói városvezetés lépésének kifejezetten politikai célja lehetett, és elsősorban kifele irányult: hadd lássák, akiknek szemük van a látásra, hogy milyen nagylelkű, toleráns a román politika. Ezt Iohannisszal már eljátszották egyszer, miért ne próbálnák most meg újra. Az eset azért rávilágít arra is, mi a feltétele annak, hogy másutt is tolerálják az erdélyi magyar nemzeti közösséget, illetve ami abból megmaradt. Mert amint az idézett jegyzetíró is megemlíti, mára Brassóban az összlakosság alig 6-7 százaléka magyar. A 2011-es népszámlálási adatok szerint 253 ezer lakosából 16 ezer vallotta magát magyar nemzetiségűnek. Következésképpen úgy fest, a románság akkor hajlandó némi kifele jól mutató kompromisszumokra a magyarok felé, ha már nem veszélyforrást lát benne. És mikor nem lát veszélyforrást a magyarokban? Ha már számbelileg annyira megfogyatkoztak, hogy képtelenek a maguk erejéből akár egy polgármestert, egy-egy helyi képviselőtestületi tagot megválasztani. Ezek után azt mondom: ne nagyon vágyjunk arra, hogy augusztus 20-ára mondjuk Marosvásárhely városházi tornya magyar nemzeti színekben díszelegjen… Hacsak önerőből ki nem tudjuk azt kényszeríteni. Amitől azonban, legalábbis a helyzet jelenlegi állasa szerint, igen messze állunk.