Pesti Srácok

Székely autonómia – ideje lenne szintet lépni

Székely autonómia – ideje lenne szintet lépni

Az autonómia kérdése – legalábbis az eddigi tapasztalataink szerint – olyan örök gumicsontnak bizonyult, amin politikusaink kisebbik része – mert a többség soha nem hitt benne – el-elrágódik, aztán félreteszi. Hogy alkalmasabb időpontban – általában választási kampányok idején – újra elővegye, s ismételten elcsámcsogjon rajta. Majd féltretegye. S megint elölről. A „merjünk kicsik lenni” parancsa alapján működő tulipános reálpolitikusokkal szembenálló tábor, az autonomistáké egyre fogyó hittel, meggyőződéssel ugyan, de dolgozik, tartja a látszatot. Néha úgy tűnik, már csak önmaguk megnyugtatása végett. Hogy közben messziről látszik: pótcslekvésnél nem több, amit tesznek, az senkit sem érdekel. Lassan már őket sem. Sokan – főleg az ellenérdekeltek – egyenesen örülnek ennek. Az autonomista tábor az utóbbi években, a célhoz közelebb vivő valós politikai cselekvés helyett, többnyire pótcselekvések sorozatában élte ki vágyait. Nem törődve azzal, hogy ennek következményeként lanyhult az emberekben a lelkesedés, az elszántság, a hit. Emlékeztetőül: az autonómia gondolatának tizenöt esztendővel ezelőtt még sikerült húszezer embert mozgósítania a székelyudvarhelyi önkormányzati nagygyűlésre. Kérdés: ma hányan volnának hajlandók erre? Annak fényében, hogy folyamatosan csökkent a székely szabadság napi marosvásárhelyi nagygyűléseken való részvétel, már előrevetíthető a válasz. Az a helyzet, hogy a felfokozott érdeklődés, a túlzott elvárások, kudarc esetén, bizony lehangolólag hatnak, feladásra kényszeríthetnek bárkit. A mi esetünkben pedig – már ha elfogulatlanul nézzük, reálisan ítéljük meg a helyzetet –, világos: a román hatalom rábólintása nélkül bármiféle autonómia elképzelhetetlen. Hát még magyar/székely autonómia… Ahhoz valamiképpen meg kell győzni, rá kell kényszeríteni a román politikumot, hogy elfogadja, lenyelje a békát… Mert ahogyan most fest, ebbe másként soha nem fog beleegyezni. Csak és kizárólag kényszer hatására. Amit eddig tettünk, az mind kevés. Mert nem hozta meg a várt eredményt. Első lépésként fogadjuk el: az EU-tól semmit sem várhatunk, annak vezetői a mindenkori status quo – takarjon bármit is a kifejezés – mindenáron való fenntartásában érdekeltek. Következésképpen: csak magunkra számíthatunk. Elsőként magunknak kell jeleznünk, az ország, de főleg a világ tudtára adnunk, mit kívánunk. A jelek szerint az, amit eddig cselekedtünk, sajnos, nem érte fel a külföld ingerküszöbét, de még a román hatalomét sem… A jólfésült – szalonképesnek is mondják –, de a cél szempontjából eredménytelen eddigi akciók helyett valami mást kellene kitalálni. Nem állítom, hogy a dél-tiroli példát követve a székely autonómia híveinek magasfeszültségű vezetékek tartóoszlopait, meg még ki tudja, miket kellene robbantgatniuk, de – mondjuk – egy polgári engedetlenségi mozgalom talán nem lenne minden haszon nélkül való… Ezért tartom üdvözlendőnek a székely személyi kártya bevezetésének ötletét azok részére, akik székelynak vallják magukat, illetve azonosulnak Székelyföld területi autonómiájával. Ezáltal valamiféle válaszreakcióra kényszerülhet a román hatalom is. Ami a maga során esetleg felkeltheti a nemzetközi közvélemény figyelmét is. És így tovább. Mindenesetre ideje lenne szintet lépni…

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.