Kelemen meghátrált: felőle lehetnénk akár székelyek is
Fordult a kocka népszámlálás-ügyben: az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor, a lakosság körében tapasztalt általános, indulatoktól sem mentes felhördülés láttán, meghátrálásra kényszerült, hisz kedden kijelentette: azon lesznek, hogy a számlálóíveken – a pénteken ismertetettől eltérően –, a magyarsághoz tartozó alkategóriaként, a székelyt és a csángót is feltüntessék. Tehát, ha elfogadják az RMDSZ módosító javaslatát, a megszámláltatott, magyarsága után, székelységét is megvallhatja, ha akarja.
Nem tudom, milyen aktuálpolitikai vagy egyéb meggondolások, mögöttes szándékok alapján született a számlálóív első, a székely alkategóriát mellőző változata, de egy biztos: olyan heves tiltakozó reakciót váltott ki a lakosság körében, amire a tulipánosok nem számítottak. Tudom, hogy egy népszámlálás hivatalos adataiból, főleg egy etnikai kisebbség esetében, nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Különösen nem Romániában, ahol az államhatalom bő száz éve erőlteti minden eszközzel az etnikai homogenizációt, ennek jegyében pedig folyamatosan azon igyekszik, hogy a valósnál kisebb számban tüntessen fel nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket. Úgy tesz, mint aki tudja: azé az ország, aki belakja.
Nem mondok újat azzal, ha azt állítom: egy nemzeti közösség valós létszámának megbecsülése elsősorban az egyházi nyilvántartásokból, esetenként a helyi lakosság-nyilvántartó hivatalokból származó adatok alapján lehetséges. És jelentősen eltér a népszámlálás nyomán kialakult hivatalostól. Ennek ellenére fontosak a népszámlálási adatok is, hisz ezekre hivatkozva születnek a különböző etnopolitikai döntések. Ezek közül elsősorban a kisebbségi oktatást, a kultúrát érintők a legfontosabbak. Hogy az autonómiáról most szót se ejtsek…
Mindenesetre az a tény, hogy a Kelemen Hunor-félék a székelységet nem létezőnek tekinthették, nagyfokú elbizakodottságra, felfuvalkodottságra – hogy ne mondjam: a valóság semmibevételére – vall részükről. Arra gondolhattak, hogy bátran megtehetik, hisz három évtizede már, hogy a székelyek szavazatukkal rendre maguk fölé emelik, kiváltságos helyzetbe juttatják őket. S lám rendre beveszik az autonómia helyett tálalt meséiket is.
Hogy aztán az enyhén szólva kellően át nem gondolt, elhamarkodott lépés – egyesek szerint felér a székelység szembeköpésével – jár-e majd valamiféle következményekkel, veszít-e majd szavazatokat az RMDSZ, s ha igen, mennyit, az a következő választásokkor derülhet ki…
A szóbanforgó népszámlálás kapcsán kialakult vita – különösen a közösségi oldalokon érvként leírtak – arról árulkodnak, hogy bizony sokakra/sokunkra ráférne, különösen székely-magyar viszonylatban, a fogalmak tisztázása. Addig is – bár távol áll tőlem, hogy el akarjam dönteni, ki mondhatja magát székelynek, és ki nem – megelégszem annyival, hogy abból indulok ki: magyar az, aki annak vallja magát. Következésképpen a székelység (is) elsősorban vállalás kérdése.
