Pesti Srácok

A lakmuszpapír haszna, avagy: elválott a szar a májtól

A lakmuszpapír haszna, avagy: elválott a szar a májtól

A történet ennyi: 2022. február 15-én felmondott a vadliberális Transindex.ro portál teljes szerkesztősége. Lépésüket egy féligazságokat (és teljes hazugságokat) tartalmazó, önmagukat mint a haladár, független újságírás önkezűleg mennybemenesztett mártírjait síratták meg szerkesztőségi búcsúcikkükben. Az eset egyébként nem érte teljesen váratlanul az olvasókat, a néhány hónnappal ezelőtti pénzkunyeráló akciójuk már előrevetítette azt, ami most bekövetkezett. Arra hivatkozva, hogy munkájuk teljességgel ellehetetlenült, és már nem tudják a legjobb szakmai tudásuk szerint ellátni azt a feladatot, amely a mindenkori szabad sajtó feladata lenne, testületileg felmondtak. Ezzel szinte egyidőben aztán a Telex.hu vezérkosa be is jelentette, hogy „őrülten dolgoznak” az új portál, a Transtelex.ro elindításán. Meg merem kockáztatni: nem csak a felmondás óta dolgoznak, hanem már jóval korábbról. Egyetlen mondat ütötte meg fülemet a búcsúcikkből. Miután megjegyezték, hogy a portál 23 évi működése során ugyan változott a csapat, de az általuk képviselt értékek nem, szükségét érezték leírni, hogy „most sem vagyunk hajlandóak semmilyen politikai erő elvárásai szerint végezni az újságírói munkánkat”. Kérdem én: akkor 2019-ig, amíg az RMDSZ a Communitas alapítvány által juttatott pénzekből tartotta fenn a portált, ki diktálta a nótát? Nehogy azt állítsák, hogy nem az RMDSZ. A bejelentés hallatán sokan úgy érezték – vagy sugallták nekik? –, hogy feltétlenül meg kell szólalniuk. Az eset lakmuszpapírként működve kimutatta, ki hova tartozik, kinek mi fáj… A krokodilkönnyeket hullató hivatásos rettegők névsora hosszú, én csak egyre térek ki – nevének elhallgatásával, így talán sokan magukra ismernek –, arra, aki legutóbb épp Markó Béla ülepének fényesre sikálásával alkotott maradandót: maradandóan elrettentőt. „Úgy álltak fel, mint Magyarországon az Index szerkesztői. Ezért sem döbbentem meg, mert eszembe jutott az Index. És eszembe jutott, hogy az a társaság utána megcsinálta a ragyogó Telexet…” – írta emberünk. Nos, azt hiszem, ennyi bőven elegendő ahhoz, hogy kiderüljön, honnan is fújják a passzátszelet. Összegezve: az eset, ha másra nem, arra mindenképpen jó volt, hogy világossá tegye, kis erdélyi társadalmunkban kinek fontos a magyar nemzeti, s kinek a globalista érdek. Ilyenkor, választások előtt nem árt a tisztánlátás…

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Hihetetlen döntést hozott az MLSZ, nem emlékezhetnek meg a Puskás Arénában a szurkolók a lengyel–magyar barátságról (videó!)

Exkluzív március 21.
A szurkoló nemcsak nézi a mérkőzést, szotyizik és kiabál valamit a pálya szélén, szorosan kötődik klubjához, a nemzetéhez, ennélfogva óriási lokálpatriotizmus és hazaszeretet jellemzi. Természetesen nincs ez másként azoknál a drukkereknél, akik rendszeresen látogatják meg a válogatott meccseket és a B-középben szurkolnak torkaszakadtából a nemzeti tizenegynek. A magyarsághoz és annak történelméhez pedig szorosan kapcsolódik a lengyelekkel közösen ápolt évezredes barátság, amelyre a magyar szurkolók méltóképpen emlékeznek meg évről évre. Sajnos idén ez elmarad, mert az MLSZ "politikai tartalmat lát" egy olyan drapériában, ami csak emlékezni akart volna erre a meseszép hagyományra.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.