Mi közöm hozzá? Mármint Ujhelyihez…
Nem sok, mondhatnám: semennyi… Csakhogy emberünk olyan, sokakat érintő közéleti, na jó: politikai kérdésekben osztja az észt – azt, amiből láthatólag neki sincs túl sok, legfennebb a magáéhoz való –, ami már-már provokálólag hat… Főleg a hozzám hasonlóan földhözragadt, primitiv gondolkodásra hajlamos, keresztény-konzervatív zsákutcákban tévelygő mucsai alakokra.
Lássuk, min tüsténkedik mostanság a Brüsszelben elsősorban a kormány, illetve a magyar nemzet érdekei ellen szakmányban haladárkodó, néha a mi elmaradt erdélyi politikai szintünkre leereszkedő, minket nyilván onnan a maga szintjére felemelni próbáló, már nem is olyan ifjonc, de annál liberáltabb baloldali agitátor? Természetesen agitálni próbál. Kit, kiket szeretne meggyőzni – miről is? Ilyenkor szokták azt mondani, hogy a maga vélt – vagy valós is – igazáról. S hogy ezt megtehesse – azaz: egyáltalán esélye legyen a meggyőzéshez – vitázni szeretne… Lelke rajta. Ha bárki is vitába szállna vele, hát tegye. De a jelek szerint senkinek nem akaródzik vállalni vele a vitát. Hiába írt indulatos hangvételű, némely kijelentésében akár a becsületsértés fogalmát is kimerítő nyílt levelet egykori kebelbarátjaink, azok egyelőre nem akaródznak nemhogy vitába, még szóba sem elegyedni vele. Miért is tennék?
2004. december 5-e után végképp nincs amin vitatkoznia senki megtagadott erdélyinek a hozzá hasonlókkal. Juttassam eszébe – bár meggyőződésem szerint emlékszik rá, ha nem „újhülye” –: akkor tagadták meg a közösséget – Gyurcsány Ferenc nyomására, kifejezett óhajára – a határokon túlra szakad nemzettestvéreikkel a magyarországi szavazók. Bár azért, ha pontosak szeretnénk lenni – és már miért ne lennénk? –, jó, ha leírjuk: mégiscsak akadt másfél millió ( azaz 1 521 271) voksoló, aki számára fontos lett volna a magyar nemzet egysége. Nos Gyurcsány Ferenc, Kovács László, Nyakó István, Ujhelyi István és még nagyon sokan mások nem tartoztak közéjük. Ők önként és dalolva vállalták a billogot – igen, a nemzetárulás billogát. Nagy bukta volt ez. Politikai és erkölcsi értelemben egyaránt. Megsemmisítő.
Tehát Ujhelyi magánemberként akár vitatkozhat is, ha kerül, aki szóba álljon vele. Régi elvtársai, akik máig kizárólag a budapesti balliberális sajtóban közlik véleményeiket a magyar közélet dolgairól – Markó Bélára gondolok elsősorban – esetleg fogadják őt. S talán azok is, akikről említett nyílt levelében írt enyhén szólva dehonesztáló dolgokat. Közéleti emberként, politikusként viszont – főleg erdélyi ügyekben – nem lehet egyetlen érvényes szava sem. Végleg eljátszotta annak esélyét, hogy bárki is valaha komolyan vegye.
A többi fölösleges erőlködés, mondhatnám: olcsó politika. Magyarán: parasztvakítás. Vagy még az sem.
