Pesti Srácok

Ezt nem kellett volna...

Ezt nem kellett volna...

A szavazatok ellenőrzését és újraszámlálását követeli a Mi Hazánk Mozgalom, mivel nehezményezik, hogy a szavazatszámlálás utolsó óráiban elvesztettek egy mandátumot, így az előzetes becslések szerinti 7 helyett végül 6 képviselőjük lesz a törvényhozásban. Nos, maga a kérés egyáltalán nem ördögtől való. Mondhatnám: természetes – demokratikus, jogkövető társadalmi körülmények között különösképpen az. Egyébként is: kinek jutna eszébe elvitatni bárkitől is a jogot, hogy az „illetékesekhez” forduljon, ha úgy érzi, igazságtalanság érte? A jogorvoslat mindenkit megillet. Beleértve a Mi Hazánkat, és annak elnökét, Toroczkai Lászlót is.

Csakhát, úgy érzem, Toroczkai – és a Mi Hazánk Mozgalom – mintha elvétette volna. Mire gondolok? Lássuk csak, mi áll az inkriminált dokumentumban! Kimondhatjuk, hogy mindössze 48 (!) szavazat alapján vették el a Mi Hazánktól a hetedik mandátumot. Tekintettel arra, hogy Marosvásárhelyen egy zsáknyi, félig megsemmisített szavazólapot találtak, amelyeken jól láthatóan a Mi Hazánkra is adott voksok voltak, Délvidéken pedig a Fidesszel szoros kapcsolatokat ápoló VMSZ aktivistái kézbesítették, átvételi elismervény nélkül, a választásokon szavazati joggal rendelkezők szavazólapjait, a vizsgálatok lezárásáig nem fogadjuk el a jelenlegi helyzetet” – írta a párt a Toroczkai László által jegyzett közleményben.

Talán kár volt a ballibbant fogantatású marosvásárhelyi provokációra – egyébként már megállapították: érvénytelen szavazólapok voltak, mind a tizenhét darab! – való hivatkozás, amikor a szavazatok újraszámlálását kérték, pontosabban: követelték. Ezzel a kellőképpen át nem gondolt, végeredményben elhibázott lépéssel a Mi Hazánk – szerény véleményem szerint – besorolt a moslékellenzék mellé, ami nem hiszem, hogy szándékukban állt volna… És még valami: ha így folytatják, nem terem sok babér számukra Erdélyben*…

PestiSracok facebook image
*Állítom olyanként, aki valaha a MIÉP szimpatizánsa voltam, s aki ma is úgy vélem, egy valódi nemzeti radikális erőnek helye lenne a politikai palettán.
Ajánljuk még

Hihetetlen döntést hozott az MLSZ, nem emlékezhetnek meg a Puskás Arénában a szurkolók a lengyel–magyar barátságról (videó!)

Exkluzív március 21.
A szurkoló nemcsak nézi a mérkőzést, szotyizik és kiabál valamit a pálya szélén, szorosan kötődik klubjához, a nemzetéhez, ennélfogva óriási lokálpatriotizmus és hazaszeretet jellemzi. Természetesen nincs ez másként azoknál a drukkereknél, akik rendszeresen látogatják meg a válogatott meccseket és a B-középben szurkolnak torkaszakadtából a nemzeti tizenegynek. A magyarsághoz és annak történelméhez pedig szorosan kapcsolódik a lengyelekkel közösen ápolt évezredes barátság, amelyre a magyar szurkolók méltóképpen emlékeznek meg évről évre. Sajnos idén ez elmarad, mert az MLSZ "politikai tartalmat lát" egy olyan drapériában, ami csak emlékezni akart volna erre a meseszép hagyományra.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.