Megszámláltatunk

Idén március és július között népszámlálást tartanak Romániában. Jelenleg a kérdőívek május 15-ig tartó önkitöltéses szakasza folyik. Az első tapasztalatok igen vegyesek, a legtöbb panasz az online kitöltés nehézkes, akadozó volta miatt érkezik az illetékesekhez. Az adatok további felhasználása is számos aggályt vet fel. A hivatalos verzió szerint az adatok összesítése után a kérdőíveket megemmisítik, de ismerve az itteni adatkezelési módszereket, beleértve a laza adatvédelmi törvényeket, a látszatintézkedéseket, ki hiszi azt el becsületszóra.

Általánosságokban szólva egy népszámlálás – különösen, ha megbízható adatok kerülnek regisztrációra – egy nép, nemzet, állam pillanatnyi állapotáról, a lakosság anyagi, szociális, kulturális, egészségi helyzetéről nyújthat megbízható képet. Az előző cenzusok adataival összevetve pedig a jövőre vonatkozó tendenciákat is előrevetíti. Egy felelős, magára, de különösen népére valamit is adó kormány a helyzethez illő komolysággal viszonyul a népszámláláshoz. Már csak azért is, mert általa tükrözödik egy-két lezárult kormányzati ciklus eredményessége. Vagy eredménytelensége. Igaz, a tükörbe nézés, az önmagukkal való őszinte szembenézés nem a román politikusok kedvenc foglalatossága. Sőt, ha lehet, elkerülik. Helyette inkább egymásra mutogatnak.

Erdélyi magyar szemszögből tekintve a népszámlálás mindig félve, rettegve várt esemény, mert ilyenkor kapjuk meg a hivatalos választ a kérdésre: mennyien vagyunk? Pontosabban: mennyien maradtunk? Hogy aztán ama válasz inkább hivatalos, mint hiteles, nos, az már más lapra tartozik. Tudjuk a történelemből, hogy amióta létezik Románia, különösen az Erdéllyel kiegészült Nagy-Románia, azóta minden cenzus legfőbb célja: a nemzeti kisebbségek számának lehető legalacsonyabban tartása. Még esetleges csalás árán is. Legyinthetnénk erre, hisz mindezt jól tudjuk. Csakhát az a helyzet, hogy a soron következő évtized alatt éppen az említett adatok szolgálnak majd hivatkozási alapul egy sor olyan kormányintézkedés, törvény meghozatalára, amelyek hátrányosan érintik a nemzeti kisebbségeket.

A népszámlálási adatok nagyban befolyásolhatják egy etnikai kisebbség hangulatát, jövőbe vetett hitét. Példaként: a 2002-es cenzus mutatta ki, hogy Marosvásárhelyen az etnikai arányok átfordultak a románság javára. Székelyföld valamikori gazdasági, kulturális, oktatási központja onnantól román többségű várossá vált. Lélektanilag nehéz volt ezzel a ténnyel megbarátkozni, együttélni. Az idei pedig – legalábbis igen nagy ennek a valószínűsége – azt mutathatja ki, hogy egy millió alá csökkent a romániai/erdélyi magyarok száma. Nos, innentől kezdve igencsak kérdéses, hogy ennyi embernek érdemes-e, lehetséges-e autonómiát, főleg területi önrendelkezést követelni… És mi az esélye annak, hogy a hatalom esetleg engedjen a kérésnek…

Nem mondok újat azzal, ha azt állítom: minden román intézmény által összeállított hivatalos statisztikát ajánlatos a kellő körültekintéssel és gyanakvással kezelni. Ide illik a Churchillnek tulajdonított mondás is, hogy csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam. Igaz, ez a lényegen nem változtat… Ilyenkor bánhatjuk csak, hogy anno az RMDSZ elmulasztotta, mi több: akadályozta a sok mindenre jó nemzeti kataszter összeállítását.

Én abban hiszek, hogy túléljük ezt is... Legyünk akárhányan. Megszámláltatva