Pesti Srácok

Uruguay vagy Paraguay?

Uruguay vagy Paraguay?

Teljes tudathasadásban van a nyugati világ, amióta február 24-én kirobbant az orosz-ukrán fegyveres konfliktus. Az tény, hogy az orosz csapatok hatoltak be a „független” Ukrajna területére, de hogy mi vezetett a konfliktus ilyen arányú kiéleződéséhez, nos, az feltételezhetően még sokáig vitatéma lesz. Az USA nyomására az EU elhamarkodottan, kellőképpen át nem gondolt módon sorra hozza az orosz „agresszor” elleni szankciókat. (Az idézőjelekhez – az elfogultság látszatát is vállalva – ragaszkodom.) Már a hatodiknál tartunk, de még nyoma sincs a nagy garral bejelentett, s makacsul vizionált következményeknek: Oroszország gazdasági térdrekényszerítésének. A történelem bizonyítja, hogy a hasonló gazdasági szankciók, blokádok nem vezetnek eredményre, mert könnyűszerrel kijátszhatók. Ezúttal is bebizonyosult, hogy nincsenek régi viccek, csak új emberek. Kijev manapság inkább hasonlatos egy rossz hírű mulatóhoz, amelyben velejéig romlott ripacsok kétes értékű, szappanopera hosszúságú előadásban lépnek fel, gigagázsiért. Természetesen addig, ameddig a háttérben maradó főszponzor jónak látja. Aztán mehetnek a búsba… Igaz, ott még egyelőre nem tartunk. Hanem akkor hol is? Hát ott, hogy a kijevi főkomédiásnál, a Zelenszkij nevűnél sorra jelentkeznek amerikai kollégái, legutóbb egy Ben Stiller nevű, korábban pedig Angelina Jolie és sokan mások. Tudják: egy kis közös fotózkodás soha nem árt a népszerűségnek. Ebben a sarkaiból kifordult, értékrendjét vesztettt világban mindegy, milyen összefüggésben, csak beszéljenek az emberről. Az ismertség – bármilyen eszközökkel szerezték – mindent visz. Ez motiválhatta – meg az, hogy állandó kampányban vannak – azokat a politikusokat is, akik a háború kirobbanása óta egymásnak adják a kilincset Kijevben a világpolitika hollywoodi eszközökkel „megcsinált” sztárjánál. Legutóbb a Macron-Draghi-Scholz hármasfogat járult eléje, no meg negyedikként a csapatban, de amolyan fölösleges, ötödik kerékként a mi jó kedves álszász román elnökünk, tudják: a klassz Klaus. Hogy mennyire fontosnk tartották jelenlétét, arról az arulkodik a leginkább, hogy a „történelmi jelentőségű” találkozóról beszámoló egyes angol nyelvű médiákban – New York Times, BBC, Guardian – a nevét is alig említették, sőt magát az alakját is kitörölték a képekről. Mindenesetre emberünk teljesen észrevétlen maradt, mintha ott sem lett volna. Mialatt váltakozó intenzitással ugyan, de folyik a háború, a háttérben az EU- tagállamok vezetői mintha megegyeztek volna az Ukrajna csatlakozását lehetővá tevő előtárgyalások elindítását illetően. Ha szerintük Ukrajna megfelel a sokrétű feltételeknek, akkor csak tárgyaljanak… Hol vagytok európai értékek – jelentsen bármit ez –, jogállamiság, stb. Most olvastam: attól, hogy egy országot megtámadnak, még nem válik automatikusan jogállammá. Ennek ellenére Potápi Árpád János által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben ez áll: Magyarország érdeke, hogy a szomszédos Ukrajna szuverén, kiegyensúlyozott, demokratikus jogállam legyen, ahol a nemzeti kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarság is békében és biztonságban élhet szülőföldjén. Továbbá: Ukrajna EU-tagjelölti státuszának a támogatása tehát nemzetpolitikai érdek is, ezért a június 23-24-i uniós csúcstalálkozón Ukrajna számíthat Magyarország támogatására az EU-tagjelölti státusz ügyében. Most akkor az író szavaival: Uruguay vagy Paraguay? Másként: jogállam vagy nem jogállam? Mármint Ukrajna.  

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Hihetetlen döntést hozott az MLSZ, nem emlékezhetnek meg a Puskás Arénában a szurkolók a lengyel–magyar barátságról (videó!)

Exkluzív március 21.
A szurkoló nemcsak nézi a mérkőzést, szotyizik és kiabál valamit a pálya szélén, szorosan kötődik klubjához, a nemzetéhez, ennélfogva óriási lokálpatriotizmus és hazaszeretet jellemzi. Természetesen nincs ez másként azoknál a drukkereknél, akik rendszeresen látogatják meg a válogatott meccseket és a B-középben szurkolnak torkaszakadtából a nemzeti tizenegynek. A magyarsághoz és annak történelméhez pedig szorosan kapcsolódik a lengyelekkel közösen ápolt évezredes barátság, amelyre a magyar szurkolók méltóképpen emlékeznek meg évről évre. Sajnos idén ez elmarad, mert az MLSZ "politikai tartalmat lát" egy olyan drapériában, ami csak emlékezni akart volna erre a meseszép hagyományra.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.