Pesti Srácok

Lehetetlen vállalkozás

Lehetetlen vállalkozás

A lehetetlenre vállalkozott a román sportminiszter. Történt, hogy Novák Károly Eduárd múlt hét csütörtökén bejelentette, hogy a 2022–2023 idénytől kezdődően rendeletben kötelezi a csapatsportokban érdekelt egyesületeket, hogy a hivatalos mérkőzések teljes időtartama alatt legalább 40 százalékban román állampolgárságú játékosokat szerepeltessenek. A szabály a felnőtt és a junior korosztályra egyaránt vonatkozik. A tárcavezető – maga is sikeres parolimpikon – a lépést azzal indokolta, hogy általa a hazai sportolókat szeretnék több szereplési lehetőséghez juttatni a külföldiekkel szemben. A megszólalt klubvezetők szinte mindenike elvben ugyan helyeselné a döntést, de tekintettel az idő rövidségére, gyakorlatilag kivihetetlennek tartja. Azzal érvelnek, hogy a játékoskeretek kialakításánál előre tudniuk kellett volna, mihez tartsák magukat. Nem beszélve arról, hogy a már megkötött szerződések felbontása komoly anyagi terhekkel járhat az „idegenlégiósokat” foglalkoztató klubok számára. Nem beszélve a jelenleg érvényes EU-s szabályozásokról, amelyekre hivatkozva bárki könnyűszerrel megfúrhatja a rendeletet. Mint ahogyan meg is tette az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöki székébe az RMDSZ által juttatott Asztalos Csaba, aki simán diszkriminatívnak bélyegezte azt. „Ami az európai uniós állampolgárokat illeti, jogilag nem megalapozott döntés, ugyanis az EU egyik alapelve a személyek szabad mozgásának a joga, beleértve a munkavállaláshoz való jogot is, hátrányos megkülönböztetés nélkül” – magyarázta a sajtó munkatársának Asztalos. A CNCD elnöke emlékeztetett az 1990-es Bosman-ügyre, amely az 1995-ben hozott európai uniós bírósági ítélettel zárult, s amely kimondja: az állampolgárság alapján tilos megkülönböztetni EU-s állampolgárokat, különösen munkavállalás esetén. „A sporttevékenység is munkaviszonynak számít, függetlenül attól, hogy minek nevezik a szerződést” – érvelt Asztalos. Mindebből egyértelműnek tűnik, hogy a jogszabály – bár kifundálójának jószándéka vitathatatlan – nem éli túl az alkotmányossági felülvizsgálatot. Következésképpen: halva született. Az eset – a sportszakmai meg egyéb jogi vetületein túl – más kérdést is felvet, például: hogyan lehetséges, hogy az RMDSZ által támogatott sportminiszter ilyen eleve bukásra ítélt jogszabályt kezdeményezhetett? Hát nem került egyetlen „szövetségi” politikus, aki figyelmeztette volna, hogy ez lehetetlen vállalkozás? Esetleg kiesett az RMDSZ kegyeiből?

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Hihetetlen döntést hozott az MLSZ, nem emlékezhetnek meg a Puskás Arénában a szurkolók a lengyel–magyar barátságról (videó!)

Exkluzív március 21.
A szurkoló nemcsak nézi a mérkőzést, szotyizik és kiabál valamit a pálya szélén, szorosan kötődik klubjához, a nemzetéhez, ennélfogva óriási lokálpatriotizmus és hazaszeretet jellemzi. Természetesen nincs ez másként azoknál a drukkereknél, akik rendszeresen látogatják meg a válogatott meccseket és a B-középben szurkolnak torkaszakadtából a nemzeti tizenegynek. A magyarsághoz és annak történelméhez pedig szorosan kapcsolódik a lengyelekkel közösen ápolt évezredes barátság, amelyre a magyar szurkolók méltóképpen emlékeznek meg évről évre. Sajnos idén ez elmarad, mert az MLSZ "politikai tartalmat lát" egy olyan drapériában, ami csak emlékezni akart volna erre a meseszép hagyományra.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.