Demográfia, vagy amit akartok
Kétségbeejtő romániai demográfiai folyamatokat jelez a CIA. Hogy megértsük a helyzet komolyságát: az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynökségét rejti a betűszó. Hogy ezt az erre szakosodott román intézmények hogyan, miképpen nem észlelték, elképzelni nem tudom. Valószínűbbnek tűnik, hogy észlelték ugyan, de nem érezték fontosnak felhívni rá az illetékesek figyelmét. Azt gondolhatták: ha nem szólnak róla, nem is létezik. Nem tudják: csak növeli, ki elfedi a bajt. Bár a jelek szerint manapság kizárólag nézőpont kérdése, hogy mi minősül bajnak…
Az említett tanulmányban egyebek mellett az áll, hogy Romániában pillanatnyilag 15,26 elhalálozás jut ezer főre, ami a második legmagasabb a vizsgált 228 ország közül. Magyarországon valamivel jobb a helyzet: itt az arány 12,88. A legrosszabbul a szomszédos Szerbia áll, ahol 16,39 elhalálozás jut ezer főre. Nem jobb a helyzet a születések területén sem: ezer főre 8,76 születés esik, ami azt jelenti, hogy Románia a listán szereplő 228 ország közül a 207. helyen áll. A születések és az elhalálozások számának összevetése alapján megállapított „népességi növekedés” mutatója Romániában -1,09.
Mindebből kitűnik, hogy Romániában – különösen a rendszerváltás utáni időkben – kétségbeejtő méreteket öltött a népességfogyás. És ezen a tényen semmit sem változtat az éppen befejezett népszámlálás, amelynek adatait úgy forgatják, csűrik-csavarják majd a különböző állami intézmények, hogy lehetőleg minél kevesebb derüljön ki a valóságból. Azaz arról, hogy mekkora a baj. Megelégszenek annyival, hogy összeszámoltak 18 milliónyi lakost. Hány élőt, hány holtat, arról nem szól a fáma, de arról igen, hogy voltak települések, ahol ötven százalékkal is többet, mint amennyien valójában lakják.
Az viszont már senkit sem érdekel, hogy az összeszámoltak közül 5-6 milliónyian vendégmunkásként külföldön élnek. Amiként az sem, hogy az utóbbi években a külföldön született román gyerekek száma meghaladta az itthon napvilágot látottakét. Az összeomló nyugdíjrendszer rémképe manapság már senkit – sem politikust, sem mezei polgárt – nem riaszt, beletörődött már mindenki az elkerülhetetlenbe. Ma még egy aktív emberre egyetlen másik – kiskorú, nyugdíjas, munkanélküli – „eltartása” hárul, de ha a jelenlegi tendencia nem változik, akkor másfél évtized múlva már négy.
De kit érdekel mindez? A politikusokat biztosan nem, ők legfeljebb a következő választásokig képesek előre tekinteni. Vagy addig sem…
