Pesti Srácok

Mit csináljunk: szeretnek minket. Nem kicsit, nagyon…

Mit csináljunk: szeretnek minket. Nem kicsit, nagyon…

A környező országokban, illetve a Románia szívében – azaz a sokak által nemlétezőnek tartott Székelyföldön – kisebbségben élő románok sanyarú helyzetéről számoltak be az előadók a XIX. alkalommal megtartott Marosfői Nyári Egyetemen, amelyet a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának szervezésében tartottak. Az Ukrajnában, Szerbiában és Bulgáriában élő román közösségek képviselői a román állam támogatását kérték nemzeti identitásuk megőrzéséhez, egyszersmind a bukaresti hatóságoknak a határon túli románság problémái iránt tanusított nemtörődömségét is nehezményezték. Üde színfoltként Stevan Mihailov, a Vajdaságban élő románok képviseletében követendő példaként említette a szerbiai magyar közösségnek nyújtott magyarországi segítséget. Ettől fogva, az objektivitás látszatára sem adva, a székelyföldi románok helyzetét kezdték siratni az előadók, akik szerint, elsősorban Hargita és Kovászna megyében, hátrányos megkülönböztetés, nyelvi diszkrimináció éri őket. Sőt, legalábbis a rendező szervezet elnöke szerint, 2020 óta Maros megyében is „romlásnak indult a helyzet”. „Amennyiben nem történnek konkrét intézkedések, abba a helyzetbe kerülünk, hogy nem lesz koherens politikai képviseletünk, nem lesz erőnk reagálni az elszórt bírósági akcióinkon túl. A revizionista eszmék közvetítői – értsd a magyar közösségi célok megfogalmazói – pedig teljesen átveszik az irányítást a megye felett, minket pedig másodrangú állampolgárokként kezelnek majd” – jelentette ki a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának elnöke.

Ezúttal sem maradtak el a szélsőségesen nacionalista, magyargyűlölő politikusok. George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke kijelentette, hogy a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok nemzeti identitáshoz, oktatáshoz, nyelvhasználathoz való jogait be kell tartani. Nyilván a magyar többségű helyi önkormányzatokra gondolt elsősoran. A pártelnök kijelentette: „szeretjük az összes Romániában élő magyart, akik a román állam hű állampolgárai”. Nem velük, hanem a magyar kormány által támogatott szegregációs politikával van problémájuk – tette hozzá.

Másik nagy barátunk, a perkirály Dan Tanasă, az AUR parlamenti képviselője – beadványai nyomán mintegy 300 alkalommal indult jogi eljárás magyar önkormányzati vezetők ellen a nemzeti szimbólumok használata miatt - kijelentette: az RMDSZ kormánykoalícióban és állami struktúrákban való részvétele nemzetbiztonsági kockázatot jelent a román állam számára. Nos, innen már csak egyetlen lépés addig, hogy „barátaink” kijelentsék: el sem tudják képzelni életüket nélkülünk.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.