Magyarellenesség és egyebek
Annak dacára, hogy számtalanszor megfogadtam már, többé nem írok a témáról, ismételten megszegni kényszerülök korábbi ígéretem. Ennek megvan az oka: egymást követik a háttérből sugallt/vezényelt, váltakozó intenzitású magyarellenes hangulatkeltésre utaló esetek. A magyarellenesség – legalábbis az utóbbi két évszázad során, pontosabban az Erdélyi Iskola felvilágosodás kori színre lépése óta – a mindenkori román politika állandója. Sajnos, a román társadalom jó ideje, különösen Trianon óta jól előkészített, fogadókész talaja a magyarok ellen irányuló irracionális gyűlöletnek. Hiába na: nem ugyanazokat a könyveket olvastuk – ha még egyáltalán szokás az olvasás, s nem pusztán az elektronikus médiát „fogyasztjuk” –, s ha esetleg mégis, mást és mást értünk meg belőlük… Legutóbb a nagybányai polgármester lovagolta meg látványos módon a magyargyűlölet vesszőparipáját. Történt, hogy egy bányai sátoros ünnepen román zászlókkal takartatta le a magyar feliratokat egy kürtős kalácsot áruló bódén. Olyan cifrára sikeredett a nagyromán nemzetféltő aktus, hogy bizonyára más tájakon is megirigyelhetnék, ahol fogékonyak a hasonlókra. Üzleti kényszerből teszem, másként nem olvasnák a lapomat, nem tudnám eladni a könyveimet – mondta egyszer a szélsőségesen nacionalista, magyargyűlölő cikkeket író egykori román lapszerkesztő, publicista válaszként arra a kérdésre, hogy miért, honnan az írásaiból sugárzó, magyarok ellen irányuló maró gyűlölet. Chereches polgármester is gyaníthatóan hasonló meggondolásból folyamodott a magyarellenességhez, az így szerezhető politikai tőke által próbálja kiemelni politikusi karierrjét a kátyúból, amelybe korrupciós ügyei miatt süllyedni látszik. Hogy hóna alá nyúlnak-e az „illetékesek”, az attól függ, megvannak-e maradéktalanul elégedve az általa bemutatott „produkcióval”. Hogy mi a mérce, mik a követelmények az „illetékeseknél”, akik szempontjaik szerint jókra és rosszakra osztják az embereket, azt nehezen lehetne megmondani. Az erdélyi magyarok nyilván nem az előbbi kategóriába tartoznak, ők csak bizonyos szolgálatok árán, azaz árulás révén kerülhetnek oda. Hogy mennyire becsülik meg ezeket a „jóembereket”, az sejthető… Merthogy az árulást szeretik, az árulókat megvetik még a románok is... Ebbe a sztoriba keveredett bele Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás volt kormányfő-jelöltje, aki áprilisban, minden amerikai anyagi támogatás ellenére, akkorát bukott, hogy ahhoz képest az amerikai hadsereg afganisztáni szégyenteljes bukása játszótéri seggre pacsiban való leszereplésnek számít. Hogy a hódmezővásárhelyi polgármester miért vett részt a láthatóan előre megrendezett nagybányai színjátékban, előre egyeztettek-e vele, vagy csupán belecsöppent, mint Pilátus a krédóba, azt egyelőre nehéz megmondani. Annyi biztos, hogy ez által sem a politikusi rátermettségét bizonyította.
