Pesti Srácok

Tesznek ránk

null

Amint az előre látható volt, elutasította a luxemburgi székhelyű Európai Unió Törvényszéke a Minority SafePack kezdeményezőinek keresetét. Azaz a fényes tekintetű brüsszeli testület nem tesz lépéseket új uniós jogszabályalkotásra a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmének, illetve az unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítése érdekében. Magyarán: magasról tesznek ránk! Mit mondjak, egyáltalán nem lepődtem meg a döntésen, hisz mégiscsak csupán holmi őshonos nemzeti kisebbség – a tetejébe: magyar – lennénk, s nem az EU mai vezetői által tenyéren hordozott illegálisan bevándorlók/bevándoroltatottak, netán nemi eltévelyedettek, akarom mondani LMBTQ-közösséghez tartozók. Ez utóbbiaknak kijár minden jog, sőt annál több is, miközben nekünk kuss. Az eset azt bizonyítja, hogy a jelenlegi helyzet – geopolitikai környülállás, nemzetközi aktuálpolitikai széljárás, belpolitikai erőviszonyok, stb. – nem alkalmas a kérdés rendezésére. Mert rajtunk kívül jelenleg senki sem érdekelt a status quo felrúgásában. Legalábbis senkinek sem fűzödik érdeke hozzá. Márpedig a nemzeti kisebbségek problémáját megoldani enélkül lehetetlen. A rendszerváltás utáni években hallottuk: az erdélyi magyarság gondjainak megoldásához – amelynek egyetlen biztosítéka az önrendelkezés, azaz az autonómia – helyzetteremtő politizálásra van szükség. Ezt pedig tájba simuló politikával, kis lépésekkel – talán van, aki emlékszik még a klasszikusnak számító felszólításra: merjünk kicsik lenni! –, folyamatos önfeladással, kishitűséggel megvalósítani lehetetlen. Márpedig azzal, hogy úgy próbáljuk elérni céljainkat, hogy közben mindenféle hatalom – bukaresti, brüsszeli: mindegy – érzékenységére tekintettel vagyunk, rendre eljátszuk ritkán adódó esélyeinkt. Mint például Románia NATO-s, illetve EU-s csatlakozása előtt. A mostani eset, a Minority SafePack elutasítása is azt bizonyítja, hogy ez bizony nem működik. A helyzetteremtő politika első lépéseként, mondjuk ki nyíltan: fel kell adni az oktalan marhára jellemző magatartást, bátran fel kell rúgni a sajtárt! Másként továbbra is magasról tesznek ránk.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.