Pesti Srácok

Vásárhelyi iskolaügy: Ez a vonat is elment?

null

A 2023-2024-es tanévtől – átmeneti megoldásként – a Bolyai Farkas Gimnázium alegységeként működtetnék a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumot, amíg a tanintézet bejegyzési eljárását újra nem kezdhetik, adta hírül az MTI. A római katolikus oktatási intézmény körüli botrányos történetről magunk is többször beszámoltunk, kiemelve: a kudarcért, a helyi román sovénnacionalista politikai körökön túl, elsősorban az alkalmatlanságukat már többszörösen bebizonyító helyi és országos RMDSZ-vezetők okolhatók. A római katolikus egyház felelőssége sem megkerülhető, akik meggondolatlan módon – feltételezve, hogy szívügyüknek tekintik a felekezeti oktatási intézmény újraindítását – bérleti szerződést kötöttek a marosvásárhelyi önkormányzattal, ami által lehetővé tették, hogy a főépületben továbbra is a román tannyelvű főgimnázium működhessék. A korábban említett román politikai körök befolyása alatt álló tanári kar és a szülők attól való félelmükben, hogy esetleg át kell majd adniuk az épületet, fondorlatos módon előbb a római katolikus oktatási intézmény újraindításának jogszerűségét kérdőjelezték meg, majd az iskolaépület visszaállamosítását kezeményezték. Az előbbi próbálkozásuk sikerrel járt, az utóbbi még függőben van. A római katolikus oktatási intézmény újraindítását célzó próbálkozás már lassan két évtizede tart. A történetbe bevonták a magyar miniszterelnököt is, akinek a román szocik egykori vezére személyesen ígérte meg, hogy megoldják az ügyet, csak Magyarország ne vétózza meg Románia OECD-be való tagfelvételi kérelmét. Nos, ennek ellenére a román igazságszolgáltatás simán megvonta az iskola jogi státusát. Jelen állás szerint a római katolikus felekezeti oktatásnak a Bolyai Farkas középiskola biztosít keretet. Arról, hogy mikor kaphatják vissza, egyáltalán visszakaphatják-e a jogi státust, egyelőre senki semmi biztosat nem tud mondani. Az RMDSZ sikerként próbálja beállítani – a kudarcot valahogy nem akaródzik elismerni – azt is, hogy a Bolyaiba működhetnek a római katolikus osztályok. Úgy fest, ez a vonat is elment…  

Ui. Emlékeztetőül: az RMDSZ valamikor még magyar tannyelvű önálló állami tudományegyetemért küzdött, ma viszont már egy középiskola újraindítását sem képes kiharcolni… Ennyit a „szövetség” érdekérvényesítő képességéről.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.