Dnyesztertől a Tiszáig – s ha lehet, még annál is tovább…

Vissza-visszatérő motívum a román – mondjuk úgy: politikai – közbeszédben a „Pruton túli testvérekkel” való egyesülés. A jelek szerint közmegegyezés övezi a Moldovával, a két megyényi országgal való unió elkerülhetetlenségét. Vannak forrófejűek – nevezhetnénk: politikai ámokfutóknak, vagy akár a nagyromán eszmék megszállottjainak is –, akik nem törődve a következményekkel, azonnal tényként kezelnék az országgyarapítást, Nagy-Románia visszaállítását. Hogy ebből – szerintük pusztán időlegesen – kimaradna Bukovina, s hogy azt a kérdést, főleg az ott élő románság helyzetét hogyan és miként lehetne megfelelően megoldani – no, nem végérvényesen, ahogyan az erdélyi magyarkérdést megoldották, illetve megoldani vélték, legalábbis a deklarációk szintjén –, nos, az látszólag szinte senkit nem érdekel. Mint ahogyan az sem, hogy vajon mit szólnának az egészhez az érintettek, azaz a „moldován” testvérek. Akiknek elenyésző hányada beszéli a román nyelvet, többségük a „moldovánt”. Mindenesetre a szovjet indoktrináció eredményesnek bizonyult e téren is, tény, hogy a román nemzeti öntudat nem a legfőbb jellemzője a Pruton túli ország lakosságának. Nem beszélve az orosz, ukrán, stb. nyelveken szólóknak. Ezért van az, hogy az uniónak – pontosabban: a Romániával való egyesülésnek – nem sok támogatája van Kisjenőben. (A két Moldovának, a romániai régiónak és az azonos nevű államnak az egyesülését viszont már másként fogadnák bizonyos körök.) Hogy mégis elő-előbukkan a gondolat, annak okai a pillanatnyi reálpolitikai érdekekben keresendők. Az orosz–ukrán – helyesebben: orosz–amerikai, még pontosabban: Kelet–Nyugat – háborús konfliktus kirobbanása óta igencsak felértékelődött a szegénységtől, állami szinten is űzött korrupciótól gyötört, jelentéktelen Moldova. Az már a kezdetektől világos volt, hogy a hivatalosan semlegesnek számító, bár az EU-ba kívánkozó államot mindkét oldal ellenőrizni szeretné. Az orosz a függetlenségét egyoldalúan kinyilvánító Transznisztriai Köztársaság okán, amely területén hatalmas mennyiségű, még a Varsói Szerződés tagállamaiból kivont fegyver-, de főleg lőszerkészlet lerakata, a NATO pedig felértékelődött geopolitikai helyzete miatt. A kívülről jövő manipulációt, tettten érhető közvetlen beavatkozást megkönnyíti a Kisjenőben kormányzó, hol nyugatbarát, hol oroszpárti politikai erők közötti békíthetetlen ellentétek okozta kiszámíthatatlanság. Románia pedig – szokásához híven – nem tesz mást, mint „tájékozódik”, alkalmazkodik az éppen aktuális politikai széljáráshoz, azaz igazodik a szerinte éppen befolyásosabbnak vélt Nagy Testvérhez, annak minden kimondott és kimondatlan óhaját teljesítve próbálja elérni céljait. Eddig mindig bejött a számítás. Most is azt remélik, hogy a befutó lóra tettek.