Pesti Srácok

Éremeső Somorján – Szenzációsan szerepeltek birkózóink az Európa-bajnokságon!

Éremeső Somorján – Szenzációsan szerepeltek birkózóink az Európa-bajnokságon!

Rendkívül sikeres szereplésen van túl a magyar birkózó-válogatott a felvidéki Somorján múlt héten megrendezett Európa-bajnokságon. Szinte minden napra jutott magyar érem és helyezés, közte két kontinensbajnoki aranyérem is. Válogatottunk tehát igencsak kitett magáért, s ami külön öröm: az esélyesek mellett fiatal tehetségeink is letették a névjegyüket a nemzetközi mezőnyben.

A magyar kötöttfogású birkózó-válogatott szakmai igazgatója, Bácsi Péter derűlátó volt a somorjai kontinenstornát megelőzően, mert jó formában érezte versenyzőit. Ám mint kiderült, még ennél is lehetett volna optimistább, ugyanis előzetesen két-három éremben reménykedett, amit csapata jócskán túlszárnyalt.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a felvidéki Eb-n természetesen ott voltak a hölgyek és a szabadfogásúak is, és az ő küzdelmeikkel indult a viadal. A lányoknál kimagaslóan szerepelt Bognár Erika és Szenttamási Róza, akik az ötödik helyen végeztek. A férfiaknál szabadfogásban elsősorban a világ- és Európa-bajnok Muszukajev Iszmail éremszerzésében reménykedhettünk, ám honosított versenyzőnknek most kicsit haloványabb tornája volt, így végül az ötödik helyen zárt. Úgyszintén ötödik helyezést szerzett Kuramagomedov Murad és Bajcajev Vlagyiszlav is.

Annál nagyobb meglepetést okozott az élete első felnőtt világversenyén szőnyegre lépő Végh Richárd, aki ragyogó szerepléssel eljutott a bronzcsatáig. A lengyel Baran elleni párharca rosszabbul nem is kezdődhetett volna, hiszen a Baran 6:0-ra elhúzott. Ám a fiatal magyar tehetség nem adta fel, és elképesztő fordítást mutatott be. Tíz pontot szerzett zsinórban lengyel riválisa ellen, ami után 10:6-os győzelmet aratva megnyerte a bronzérmet!

PestiSracok facebook image

A kötöttfogásúak küzdelme a hét második felében vette kezdetét, és minden várakozást felülmúló, nagy magyar sikereket hozott. Vitek Dárius a 130 kg-os mezőnyben, valamint Szőke Alex a 97-kg-osoknál egyaránt bronzérmet szerzett. A 82 kg-ban Szilvássy Erik kiválóan menetelt egészen a fináléig, ahol az U23-as világ- és Európa-bajnok azeri Gurbanov várt rá. Bár Szilvássynak korábban sikerült már legyőznie a kiváló azerit, ezúttal Gurbanov bizonyult jobbnak, övé lett az arany. Szilvássy ezüstérme így is nagy siker.

Losonczi Dávid visszavágott ellenfelének a párizsi olimpiai vereségért, és Európa-bajnok lett Somorján! Fotó: a Magyar Birkózók Szövetsége hivatalos Facebook-oldala
Losonczi Dávid visszavágott ellenfelének a párizsi olimpiai vereségért, és Európa-bajnok lett Somorján! Fotó: a Magyar Birkózók Szövetsége hivatalos Facebook-oldala

Losonczi Dávid és Lévai Levente révén ráadásul két aranyérmet is szereztünk! Losonczi azzal a bolgár Novikovval csapott össze a legfényesebb medáliáért, akitől tavaly, a párizsi olimpián sajnálatos vereséget szenvedett. Ezúttal is rendkívül szoros, nagy csatát vívtak, ám most Losonczi kerekedett felül, és 4:3-as sikerével Európa-bajnok lett. A zárónap hozta a legnagyobb meglepetést: a mindössze 19 éves, élete első felnőtt világversenyén szőnyegre lépő Lévai Levente káprázatos birkózással egészen a döntőig menetelt a 72 kg-os súlycsoportban. A fináléig vezető úton a súlycsoport több klasszisát is imponáló birkózással győzte le. A döntőben az egyiptomi származású, de évek óta francia színekben versenyző Ibrahim Ghanemmel nézett farkasszemet. Rendkívüli izgalmak után végül Lévai nyert, igaz, a sokadik pontszámlálás után két aranyérmet osztottak ki, a bírók ugyanis elszámolták(!) a pontokat, így nemcsak Lévai, de a francia-egyiptomi versenyző is aranyéremmel gazdagodhatott.

Végső soron, az összevetésben a magyar kötöttfogású-válogatott 104 ponttal a roppant előkelő, harmadik helyen zárta a kontinensbajnokságot, a 151 pontos azeriek és a 110 pontos törökök mögött. Gratulálunk versenyzőinknek!

Vezető kép: A mindössze 19 éves Lévai Levente aranyérmes lett a kötöttfogásúak 72 kg-os súlycsoportjában. Fotó: a Magyar Birkózók Szövetsége hivatalos Facebook-oldala

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?