Pesti Srácok

Eriksenért is győztek! Örömfutballal nyert Dánia és bejutott a nyolcaddöntőbe!

Eriksenért is győztek! Örömfutballal nyert Dánia és bejutott a nyolcaddöntőbe!

Ezért (is) szép a futball. Dánia Eriksen súlyos sérülése, és a finnek és a belgák elleni vereség után nagyon mélyen volt. Az utolsó csoportmeccsen viszont fantasztikus győzelmet aratott a válogatott: önkívületi állapotban futballozva simán megverte az oroszokat. Mivel Belgium is győzött Finnország ellen, Dánia ott van a nyolcaddöntőben! Felemelő, felejthetetlen csoportmeccs volt!

Jó meccset vártunk a dán–orosztól és nem is kellett csalódnunk. Dániának mindenképp győznie kellett ahhoz, hogy egyáltalán álmodozhasson a továbbjutásról, de Oroszországnak is igen-igen szüksége lett volna a pontra, pontokra. Eriksen életveszélyes sérülése után a semleges szurkolók jelentős része nyilván a dánoknak szurkolt, akik mind a finnek, mind a belgák ellen rengeteg lövésig eljutottak, de pontot szerezniük egyszer sem sikerült.

Bár Koppenhágában az oroszok kezdtek jobban és az időt is feltűnően húzták – a döntetlen jó esélyt kínált volna a nyolcaddöntőre –, az első félidő hajrájában az addig veszélytelen Dánia remek gólt szerzett.

A mindössze húszéves Damsgaard jutott lövőhelyzetbe és nem is hibázott, szép gólt lőtt. A vezetés után felpörgött a hazai csapat és már a szünet előtt is benne volt a második gól a meccsben, de végül 1–0-val zárult a félidő.

PestiSracok facebook image

És jött a fantasztikus második félidő

A folytatásra szerencsére még jobban felpörgött a mérkőzés, az oroszoknak már teperniük kellett, de egyenlítés helyett ajándékoztak egy gólt Dániának.

Kuzjajev haza akarta adni a labdát, de tökéletesen indította ezzel a dán Poulsent, aki köszönte szépen (2–0). Egészen elképesztő hiba volt – nem az első az orosz védelemtől az Eb-n.

Néhány perccel később újra ünnepelt a stadion, pedig a meccsen semmi különös nem történt.

Nem úgy Szentpéterváron, ahol Belgium végre megszerezte a vezetést a finnek ellen. Aztán a következő pillanatokban – szimbolikusan – beborult az ég: a belgák gólját les miatt visszafújták, az oroszok meg kaptak egy könnyű síppal befújt tizenegyest. Az oroszok tankja, a klasszikus centerjátékot játszó Dzjuba élt is a lehetőséggel (2–1).

Önkívületben futballoztak a szünet után

Aztán jött az eufória. A 74. percben majdnem összejött a harmadik dán gól, az elmaradt, de a 76. percben azért örülhettek: Belgium ismét megszerezte a vezetést a finnek ellen, s mivel ezt már meg is adták, ezzel az állással már Dánia volt a csoportmásodik.

A 79. percben aztán jött a harmadik hazai találat, hiába védett többször bravúrral Szafonov, Christensen hatalmas bombája ellen már tehetetlen volt (3–1).

Már ekkor örömmámorban – és sörben – úszott a stadion, de a következő percekben már a mennyben érezhették magukat: egyrészt Belgium (Lukaku) megduplázta az előnyt, másrészt egy kontra után Maehle is gólt lőtt (4–1). Ezzel minden eldőlt: Dánia ott volt a nyolcaddöntőben!

A hátralevő percek már az ünnepléssel teltek. Dánia egyetlen, de nagyon látványos győzelemmel továbbjutott. Ennek az Eriksennel történt tragikus pillanatok után még jobban, igazán lehetett és lehet örülni.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.