Pesti Srácok

Erős földrengés rázta meg Pakisztánt és Afganisztánt, kilencen meghaltak

Erős földrengés rázta meg Pakisztánt és Afganisztánt, kilencen meghaltak

A pakisztáni meteorológiai szolgálat szerint a fővárosban, Iszlámábádban mértek alapján 6,8-as erősségűre tették a földmozgás erejét, míg az amerikai földtani intézet (USGS) mérései szerint a 6,5-ös erősségű földmozgás fészke az észak-afganisztáni Badahsán tartományban volt, 40 kilométerre délkeletre Dzsurm településtől és 187,6 kilométeres mélységben.

Pakisztán északnyugati részén, Haibár-Pahtunhva tartományban kilencen meghaltak és harmincan megsérültek a földrengésben a helyi katasztrófavédelem szerint. A kelet-afganisztáni Lagmán tartományból két halottról érkezett jelentés.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.