Pesti Srácok

Erőszakban fogant magzatot sem lehet elvetetni Alabama és Missouri államban

Erőszakban fogant magzatot sem lehet elvetetni Alabama és Missouri államban

Alabama után Missouri államban is 1973 előtti időket írnak, amikor a szenátus 24:10 arányú többséggel elfogadta a lehető legszigorúbb abortusztörvényt. Eszerint csak akkor lehet terhességmegszakítást végrehajtani, hogyha az az anya életét veszélyeztetve lenne; minden más esetben a hatodik héttől bűncselekménynek számít, akár nemi erőszak, akár vérfertőzés során fogant a magzat. A beavatkozást a törvény ellenére elvégző orvos akár 99 év börtönbüntetést is kaphat.

Hogy miért is megdöbbentő mindez? Vegyük sorra: a napokban elfogadott abortusztörvény szerint a magzat első szívdobbanásától (vagyis a terhesség hatodik hetétől - értsd: másfél hónap) kezdve minden elképzelhető magzatelhajtás a lehető legszigorúbban tilos. Igen ám, csakhogy azokban az esetekben is, hogyha a magzat vérfertőzés, vagy akár nemi erőszak során fogant. Tehát ezekben az esetekben a nemi erőszak áldozata azon túl, hogy érzelmileg, testileg és minden szinten a legsúlyosabb módon meg lett nyomorítva, még arra is kötelezi az állam, hogy az ebből fogant gyermeket világra hozza/felnevelje.

De tetézhetjük a dolgot: családon belüli erőszak áldozata sem vetetheti el a magzatot, holott bizonyított tény, hogy a vérfertőzéssel fogant gyermekek nagy százaléka valamilyen testi vagy pszichikai fogyatékossággal születik. Nos, Alabama és Missouri állam emellett döntött, mindezt az "életbarátság" égisze alatt. Hát, hogyha valami nem életbarát, akkor az pontosan ez. Miféle élete lesz az anyának, akinek nap, mint nap szembe kell néznie az így született gyermekével? Milyen élete lesz a gyermeknek, aki ki tudja, mennyi szeretetet és gondoskodást fog kapni, ha egyáltalán kap majd? Mi lesz azzal a családdal, akik később tudják meg, hogy születendő gyermekük olyan súlyos fogyatékossággal fog a világra jönni, amit anyagilag, lelkileg nem bírnának el, amitől a gyerek élete is nyomorúságos lenne?

Ha mindez nem lenne elég, azt az orvost, aki a terhesség hatodik hete után végezne el ilyen beavatkozást, 99 évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik. Ennek pedig egészen egyenes következménye lehet az elszaporodó illegális abortusz is. Egyetlenegy esetben van erre lehetőség, mégpedig akkor, ha az anya életét veszélyeztetné. A törvényhozók a következő közleményt adták ki:

PestiSracok facebook image
Alabamában az abortusz törvényt megszavazó szenátorok – fotó: ABC

A Roe/Wade-döntést 1973-ban hozta a szövetségi legfelsőbb bíróság, amely az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét tölti be. A döntés biztosította a nőknek a jogot az abortuszhoz. Egy életet kioltani szörnyű és megbocsáthatatlan, mindenki saját maga értékrendje szerint ítéli ezt meg. Természetesen az legalább annyira felháborító, amikor New Yorkban ünnepelték a kései abortuszt, miszerint a gyermek egészen a születéséig bármikor elvetethető. Egy anya mindazonáltal ítélhesse meg saját maga a helyzetet, amibe belekényszerült, annak súlyosságát és következményeit, normális és ésszerű keretek között. A végletekből eddig sosem sültek még ki jó dolgok.

Vezető kép: Daily Express

Ajánljuk még

Valóban a Jobbik volt kommunikációs vezetője Magyar Péter legfontosabb háttérembere? - a párt elnökhelyettesét kérdeztük (Videó)

‎PS Riport 2024 szeptember 25.
Mint ismert, nemrég a Mi Hazánk elnöke az Inforádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte. Továbbá azt állította, hogy Magyar Pétert az egykor a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is támogató háttérember, Radnai László segíti, akinek fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke április óta. Azt is elmondta, hogy szerinte az ismert vállalkozónak „korábban volt már egy projektje, Vona Gábor, most pedig Magyar Péter az”. Lapunk a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesét kérdezte többek között arról, hogy az ismert üzletember, aki korábban a párt kommunikációjáért volt felelős, juttatott-e forrásokat a Jobbik kasszájába. Brenner Koloman elmondta, hogy személyesen ismeri Radnai Lászlót, aki korábban kommunikációs vezetői feladatot látott el a pártban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: nem foglalkoztatja őket, hogy milyen emberek állnak a Tisza Párt mögött, a Jobbik újjáépítésével vannak elfoglalva. Részletek a videóban.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Mi kérdezünk: Húst enni egy szigorú böjti napon? – Beszélgetés Fábry Kornél atyával hamvazószerdán (PS-Videó!)

‎PS Riport 2023 február 22.
Ma van hamvazószerda, amely a kereszténységben a nagyböjt kezdőnapja, a húsvétvasárnaptól visszaszámolt negyvenedik hétköznap. Megkezdődik a visszafogottság, a személyes lemondások időszaka, a lelki és testi megtisztulás lehetősége, és a templomokban ma tartják az úgynevezett hamvazkodást. Ennek alkalmával meghívtam stúdiónkba Fábry Kornél atyát, hogy jobban megismerjük e nap fontosságát és a nagyböjt lényegét. Megtudtuk azt is, hogy ma is lehet húst enni, de nem mindegy, milyen állattól származik.