Pesti Srácok

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Olyan bűncselekményekkel vádolták meg egymást, szerintük bizonyítékul szolgáló videókkal és adatokkal, mint kábítószer-kereskedelem, ingatlanos csalások, csicskatartás. Megkeresésünkre a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy nyomozószervei ebben a pillanatban összesen félszáz Ercsi területén történt bűncselekmény ügyében folytatnak büntetőeljárást (mellesleg ebben azok az ercsi érintettségű ügyek, amelyek helyileg nem Ercsiben történtek még benne sincsenek.)

"Jobb ha nem keveredtek bele ezekbe a dolgokba. Itt nem úgy működnek a dolgok mint máshol. Ez Ercsi"- ezen mondatokkal alapoztuk meg a Fejér vármegyei forgatásunkat. A jótanácsot olyan polgárőröktől kaptuk, akik hosszú évek óta teljesítenek szolgálatot Ercsiben. Megéltek tömegverekedéseket, lincselési kísérleteket. Hajmeresztő történeteket meséltek a múltból. Mint mondják, körülbelül két évtizede kezdődött és azóta csak fokozódik a feszültség. Olykor roma és fehér között, de mivel a nem roma családok már beleavatkozni, megszólalni sem mernek, gyakrabban cigány-cigány között.

Augusztusban volt egy újabb csúcspont, ez most politikai hovatartozásól függetlenül minden médiafelületen címlapot ért. Puskákkal, pisztolyokkal lövöldöztek, szamuráj kardokkal, vascsövekkel támadt egymásra a két szóban forgó család, Baloghék és a Gómanok. Öklömnyi kövek repültek. Mindez fényes nappal. A vasút mögött, a Savanyúrét településrész kellős közepén. A probléma kezelése mind a hatóságok, mind az önkormányzat részéről nagyon nehéz. Míg anno még az országos cigány vajda bevonásával megpróbáltak rendet tenni, ma már az sincs, aki leültesse egymással a feleket, az akire minimálisan is hallgatnának.

PestiSracok facebook image

Ők maguk meg cigánypolitikáról beszélnek és azzal vádolják egymást, hogy szabadon bűnözhetnek, mert beépített embereik vannak a rendőrségen. Ez nyilván nem igaz, hiszen jelen esetben is a történtek után 17 embert vittek be, majd 15-öt őrizetbe is vettek. A családok tagjainak jelentős részben terhelt a múltja, aktája van, akad, aki nem is egyszer volt elítélve és olyan is, aki ellen jelen esetben is zajlanak büntetőeljárások.

Az, hogy a rendőrök, polgárőrök félnek, természetes. Azt beszélik Ercsiben, hogy ellenségeskedés ide vagy oda, ha a helyzet úgy hozza a fenti családok a "közös ellenséggel" szemben össze is fognak és egy-két órán belül az ország más pontjairól is tömegével érkezhet az erősítés...

Alábbi riportunk azért is érdekes, mert nem csak a hetekkel ezelőtti gigantikus balhé hátterét és szereplőit ismerhetik meg, hanem arról is sok minden kiderül, milyen bűncselekményekben utaznak az ercsi cigányok és előfordul, hogy egymást dobják fel. Megkeresésünkre az illetékes Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt írta minden a tudomásukra jutó bűncselekményben eljárnak. Amennyiben a riportunkban szereplő ingatlanok kapcsán bűncselekmény gyanúja felmerül, a szükséges intézkedéseket meg fogják tenni. Szintén a riportban szereplő cigányok által elhangzó vádak által megfogalmazott kérdéseinkre reagálva azt írták, kábítószer-kereskedelem miatt 3 büntetőeljárás van folyamatban. Emberkereskedelem miatt most éppen nincs. Egyébiránt Ercsi területén elkövetett összesen 50 bűncselekmény ügyében nyomoznak ebben a pillanatban.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.