Híre kélt, hogy meggyötört tekintetű Demszky Gábor, az adriai partvidék közismert olajbogyó-dunsztolója lehet Karácsony Gergely új főtanácsadója. Főjegyzőnek Gurmai Zita eltitkolt ikertestvére, Lamperth Mónika érkezik. A sublót mögül pedig előbújtak a Böszme egykori szóvivői, Gál J. Zoltán és Batiz András, akik az új főpolgi kampányát építgették. Már így is lenyűgöző a tabló, ám nekem még hiányzik róla néhány pofa – mondom is, kik. Remélem, őket is reaktiválják hamarosan!
Demszky Gábor egy tavalyi 24.hu-interjúban azt magyarázta teljes komolysággal, fején üzbég sapival (tyubityelka), hogy az ellenzéknek ki kell vonulnia a parlamentből, a rezsimet pedig fénymásolt szamizdattal, lakás-szabadegyetemekkel, illetőleg a Kenedi „Jancsi” lakásán üzembe helyezett „kutatóhellyel és butikkal” lehet térdre kényszeríteni. Már zuhanás közben (tudniillik a röhögéstől leestem a kanapéról) arra gondoltam, milyen jót tenne ellenzékünknek, ha újra alkalmaznák valamire ezt a kedves, tyubityelkás urat. Óhajom, úgy tűnik, meghallgatásra talált. Demszky kinevezésének valószínűségét jelentősen növeli az a körülmény, hogy Karácsonyék cáfolták az értesülést.
A panoptikum következő szereplője Lamperth Mónika, aki a kies XV. kerületet hagyja ott, hogy jegyzőből főjegyzővé lépjen elő. Csak remélhetjük, hogy 2002 óta leszokott kedvenc hobbijáról: családanyák testüreg-motoztatásáról…
Eközben tegnap föllebbent a fátyol arról, kik segítették Karácsony győzedelmes kampányát. Itt újabb két Gyurcsány-múmia perdült a napfényre: Batiz András és Gál J. Zoltán. Mindketten obsitos szóvivők voltak a daliás szemkilövetős kormány idején. Zoltán egyébként az MSZP-s propagandaipar kiérdemesült sztahanovistája, aki arról is ismert, hogy 2006 májusában fölhívta telefonon Vörös T. Károly Népszabadság-főszerkesztőt, s fölajánlotta közlésre a „főnök nagyon jó” beszédét. Igen: az őszödit…
Hiányzók
Ám Demszky, Lamperth és Gál J. mellett van még egy csomó, hasonlóan hiteles, balliberális arc 2010 előttről, a harmadik magyar köztársaság aranykorából. Őket sem szabadna kihagyni a habzsi-dőzsiből.
- Első körben ott van Hagyó Miklós, aki simán lehetne Karácsony antikorrupciós főpolgármester-helyettese.
- Mesterházy Ernő, Demszky korábbi tanácsadója felelhetne a városháza ázsiai külkapcsolataiért: ezt a feladatot Baliról is könnyedén elláthatná, ahol csinos kis luxusvillaparkja van.
- Tátrai Miklós (ha már kikerült a kóterból) megkaphatná a kaszinóügyeket.
- Szetey Gábor cuki lenne Pride-ügyi főpolgármester-helyettesként.
- Veres Jánosra szabták a sajtóelhárítást: ő készséggel lefejeli a túl érdeklődő riportereket.
- Gergényi Péter egy viperás lovashadosztály élén a Főpolgármesteri Hivatal biztonságára ügyelne.
- Gyurcsányt pedig a Városháza büféjében tudnám elképzelni pohárnokként (és szerintem ő is magát).
Nem ígéret, fenyegetés!
„Vissza kell adni a főváros megtépázott szabadságát!” – búgja Karácsony Gergely, majd ugyanezzel a lendülettel kiadja a hadparancsot a Lokál közterületi terjesztésének betiltására. (Nekem erről Tamás Gáspár Miklós jut eszembe, aki annak idején a Magyar Fórumot árusító újságosbódékat akarta fölborogatni.) Szintén a szabadság és a sokszínűség bajnokaként máris megüzeni Dörner Györgynek, az egyetlen nemzeti radikális színházigazgatónak, hogy ha lejár a mandátuma, ne is álmodozzon arról, hogy újra övé lesz az Újszínház. Gondolom, a simán csak nemzeti érzelműként, „fideszesként” beskatulyázott igazgatókra is ugyanez a sors vár.
S közben hosszú fölsorolásba kezd, mi mindent állítana le, fúrna meg. hagyatna abba, tenne tönkre. Ez ugyanis most a legfontosabb: a rombolás. Például: megpróbálja leállítani a fővárosi sportberuházásokat, megfúrni a Liget-projektből azokat az épületeket, amikre még nincs építési engedély, eldózerolni a német megszállás áldozatainak Szabadság téri emlékművét, lefújni a Római Part mobilgát-építését. És csak jönnek az újabb és újabb elmebeteg ötletek, tervek, mi mindent verne még szét, miközben még azt sem memorizálta, hogy talál oda a dolgozószobájához. A jól értesült HVG.hu úgy tudja: a Karácsonyék szerint kormányzati holdudvarhoz köthető éttermek, kávézók teraszengedélyét is felülvizsgálják. Orbán örülhet, ha maradhat a Karmelita kolostorban. Aztán majd a rakpartokat is lezárják valamikor az autók elől, mert a Duna-part a hippiké és a rollereseké, vegyük tudomásul! Amúgy pedig Wass Albert náci volt – osztja meg velünk mintegy mellékesen lenyűgöző történelmi és irodalmi ismereteit az új főpolgármester.
Elvileg van néhány olyan ígérete is, ami nem járna rombolással, ám azok végrehajtása fölöttébb kérdéses, a jövő ködébe vész. Karácsonynak szótárnyi kifejezése van arra, hogyan csússzon ki angolnaként, ha bármi érdemit kérdeznek tőle:
„Az is lehetséges…”, „hosszabb távon majd…”, „nem akarom túlvállalni magamat…”, „nem ismerem a számokat…”, „csak fokozatossággal…”, „látványos, gyors változás nem várható…”, „a ciklus végére remélem…”, „végig kell gondolni…”.
Íme: Karácsony személyében a kimúlni hitt SZDSZ teljes vértezetben visszatért, s vele Gyurcsány régi és új szoborparkja is mozgásba lendült. Még csak egy napja van hatalmon, de már ez is sok volt belőle.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS