Pesti Srácok

Észak-Korea megerősítette, hogy csapatokat küldött Oroszország oldalán harcolni

Észak-Korea megerősítette, hogy csapatokat küldött Oroszország oldalán harcolni

Észak-Korea először erősítette meg, hogy csapatokat küldött Oroszországba az Ukrajna elleni háború támogatására Kim Dzsongün parancsára, aki hősöknek nevezte a katonákat. Oroszország a napokban ismerte el az észak-koreai katonák jelenlétét.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség hétfőn kiadott közleményében a kormánypártot idézte, amely szerint az oroszországi Kurszk régióban zajló csata lezárása az Észak-Korea és Oroszország közötti "szilárd katonai barátság legmagasabb szintjét" jelképezi. Oroszország a múlt héten azt állította, hogy az ukrán erőket kiűzték az utolsó orosz faluból, amelyet még elfoglalva tartottak.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap cáfolta ezt, és azt mondta, hogy az ukrán hadsereg továbbra is harcol Kurszkban, annak ellenére, hogy Oroszország bejelentette a nyugati régió "felszabadítását". Az észak-koreai kormányzó munkáspárt központi katonai bizottsága közölte, hogy Kim Dzsongün a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tavaly júniusában aláírt átfogó stratégiai partnerségi szerződés alapján döntött csapatainak a bevetéséről.

A KNCA idézte a bizottságot, amely szerint Észak-Korea "megtiszteltetésnek tekinti, hogy szövetséget létesít egy olyan erős állammal, mint az Orosz Föderáció." A KCNA idézte az észak-koreai vezetőt is, aki úgy fogalmazott, hogy azok, akik az igazságosságért harcoltak, mind hősök, és az anyaország becsületének képviselői. Kim Dzsongün elmondta, hogy hamarosan emlékművet építenek a fővárosban, Phenjanban a katonái "harci sikereinek" a tiszteletére, míg "az elesett katonák sírköveire" való hivatkozása azt erősíti meg, hogy észak-koreai katonák haltak meg a harcokban.

PestiSracok facebook image

Ukrán, amerikai és dél-koreai hírszerzési források 10-12 ezerre teszik az Oroszországba küldött észak-koreai katonák számát. Az elesettek és sebesültek száma bizonytalan, az ukrán államfő 4 ezerre teszi azt, amerikai becslések 1200 emberről szólnak.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/AP/KCNA/KNS)

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.