Pesti Srácok

Esztergomban már épül a gát, Karácsonynak öt év alatt csak az új nyomvonalat sikerült kijelölnie a Római-parton

Esztergomban már épül a gát, Karácsonynak öt év alatt csak az új nyomvonalat sikerült kijelölnie a Római-parton

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság megkezdte az Esztergomot védő új gátrendszer első ütemének megvalósítását, amelynek során másfél kilométernyi árvízvédelmi rendszer épül ki a Prímás-szigeten - közölte a szervezet szóvivője.

A sziget városiasabb területén, a Nagy Duna sétány mentén parapetfal és mobil árvízvédelmi fal, a természetközelibb területeken pedig szerkezetes árvízvédelmi töltés fogja védeni a várost a Dunán levonuló árhullámoktól - mondta el Siklós Gabriella. A munkálatok első ütemére, Mária Valéria híd és a Prímás-szigeti rámpa közötti kivitelezési feladatokra a kormány határozatában 13,8 milliárd forintot irányzott elő. A területen szükséges fakivágások kompenzációjára később 1,1 hektáron telepítenek új erdőt, 11 hektáron élőhelyfelújítást végeznek és 3 hektáron tesznek intézkedéseket az inváziós növényfajok visszaszorítására.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság 2023 szeptemberében megkötötte a szerződést a fejlesztés II. ütemének tervezésére is. A későbbi fázis célja az új védvonal bekötése a meglévő árvízvédelmi töltésbe, továbbá a Prímási palota és az Erzsébet park védelme. A készülő tervek szerint a védvonal Prímás-szigeti Duna-ág keresztezésénél egy beeresztő műtárgy és egy árvízkapu kap helyet, megvédve az újonnan épülő gát mögötti területeket az árvízi elöntésektől. A II. ütem részét képezi a Prímási palota szivárgó rendszerének kialakítása, valamint több városfejlesztési elem is. A munkálatok Esztergom önkormányzata és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság konzorciumi együttműködése alapján valósulnak meg, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetésével.

PestiSracok facebook image

-ismertette a szóvivő.

Forrás: MTI; fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.