Pesti Srácok

Európa bízza magát Krisztusra, ha újra nagy akar lenni! – Húsvéti Plebejus Polbeat Pogrányi Lovas Miklóssal és Miloszerni Laurával (Videó!)

Európában még az ateista is keresztény – idézzük sokszor Antall Józseftől, de elég lehet-e az ebből a mondásból tükröződő kultúrkereszténység Európa fennmaradásához? Mire van szüksége a valaha a világot uraló földrészünknek, hogy legyen még keresnivalója a globális versenyben Kelet-Ázsiával és az USA-val szemben, és milyen erőt adhatna ehhez a valódi hittel megélt kereszténység? Többek között ezekről beszélgettünk a Plebejus Polbeat húsvéti adásában Pogrányi Lovas Miklós egyetemi oktatóval és Miloszerni Laura egyetemi hallgatóval, és természetesen elkalandoztunk a politikai kereszténység terepére is. Miután a két héttel ezelőtti parlamenti választáson már nemcsak a jobboldal, hanem a baloldal is keresztény üzenetekkel kampányolt, nem mehettünk el szó nélkül e váratlan fordulat mellett.

– összegezte a kultúrkereszténység hátterét Pogrányi Lovas Miklós, aki szerint ez önmagában semmire sem jó, de még mindig jobb, ha az európaiak kultúrkeresztények, mintha deklaráltan ateisták lennének. Példaként hozta, hogy már nemcsak a kereszténység, hanem a liberális, valamint a szocialista eszmeiség is mélyen beivódott a gondolkodásunkba. Hozzátette, hogy a liberalizmus eleve csak a keresztény Európában jöhetett létre, és ez még akkor is igaz, ha ez a két szellemiség hosszú távon kizárja egymást. A hétköznapi élet viszont ennél tarkább, az emberek nem futtatják végig következetesen a filozófiai gondolatmeneteket, ezért megférnek egymás mellett az ellentétes meggyőződések is.

Hiába kereszténykedett a kampányban Márki-Zay Péter, ez azonban csak kapkodásnak tűnt, és összességében nem volt hiteles a baloldaltól – vélekedett Miloszerni Laura arról az új jelenségről, hogy a baloldal is a keresztény embereket próbálta megszólítani. Pogrányi szerint Márki-Zayt is megvezethették baloldalról, de a politikai termékké tett kerteszténység nem volt jól kitalálva, ezért nem voltak rá vevők az emberek sem. Nézze meg a teljes adást!

PestiSracok facebook image

A Plebejus Polbeatet minden csütörtökön este hét órakor rögzítjük az R56 Szabadságharcos Sörözőben (II. kerület, Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél) nézőink bevonásával. Az adás szombat este nyolckor látható a Pesti TV műsorán, majd visszanézhető a pestitv.pestisracok.hu oldalon.

Forrás: Pesti TV

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.