Pesti Srácok

Európa legnagyobb mecsetje épül Strasbourgban

Európa legnagyobb mecsetje épül Strasbourgban

Európa legnagyobb mecsetje Strasbourgban épül jelenleg; az Eyyüb Sultan nevet viselő imahely minaretjei negyvennégy méter magasak lesznek, huszonnyolc kupolát építenek rá – számol be a V4NA hírügynökségre hivatkozva a Mandiner. A mecsetkomplexum tízezer négyzetméteres lesz, ebben helyet kap egy háromezer hívő befogadására alkalmas imaterem, valamint számos konferenciaterem, könyvtár, étterem, üzletek, illetve egy hatszáz férőhelyes parkoló is. A mecsetet nagyrészt Katarból és Törökországból finanszírozzák.

A portálon azt írják: Silvia Sardone, az olasz Északi Liga EP-képviselője az építkezésre ellátogatva arról beszélt, hogy Strasbourgban már huszonkét mecset működik, a most épülő Eyyüb Sultantól mindössze két kilométerre is áll egy. A mecset megépítése mintegy harminckétmillió euróba fog kerülni, ami szerinte különösen magas összeg, és amelyből több milliót vállalt át Strasbourg városa a polgármester, a zöld színekben politizáló Jeanne Barseghian utasítására. Sardone szerint a gigamecsetet nagyrészt Katarból és Törökországból finanszírozzák, de a projekt számíthat a német kormány által feketelistára tett iszlamista török vallási egyesület, a Milli Görüs támogatására is. A gigamecset névadója – a Konstantinápoly elleni ostrom egyik nagy alakja – mondása volt:

Forrás: Mandiner, V4NA; Fotó: V4NA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?