iszlám térhódítás
Menczer Tamás a kölni müezzinről: mi tiszteletben tartjuk, ha mások a multikultit választják, de…
Mi tiszteletben tartjuk, ha mások a multikultit választják, de mi meg akarjuk őrizni Magyarországot magyar országnak – kommentálta hétfői Facebook-bejegyzésében Menczer Tamás a hírt, amely szerint a kölni városi tanács írásos megállapodást kötött a török-iszlám egyesülettel, így Kölnben a müezzin 5 perc hosszan, 60 decibellel hívhat imára („Allahu Akbar”).Ami még a hódító törököknek sem sikerült: először szólal meg a müezzin Köln fölött
Pénteken első alkalommal szólal meg a müezzin hangja Köln fölött. A milliós német nagyváros központi mecsetje (a legnagyobb németországi mecset) hívja majd így imára a muszlimokat – írja a DW.Kettős gyökerünk van, és meg akarjuk tartani a magyarságunkat – Lóránt Károly a Boomerlázadásban
Ma az Európai Uniót számos válságjelenség jellemzi, amelyek megoldatlansága egyre élesebb vitákat gerjeszt. Ilyenek például a tagországok közötti és a világ nagyhatalmaival való külpolitikai csaták eseményei, valamint a közös valuta értékállóságának kérdése. A XXI. század egyik legnagyobb feladata a migráció kezelése és ezáltal a kereszténység, a függetlenségünk megőrzése. Arra a kérdésre, hogy mi lesz az EU jövője és ebben mekkora mértékű lesz Magyarország szerepe, Lóránt Károllyal kerestük a választ a Boomerlázadás hétfői adásában. A közgazdász kifejtette, hogy szerinte miért nem fogadja el az EU a Nemzetek Európája gondolatot, és a brüsszeli bürokraták miért tendálnak inkább az Európai Egyesült Államok kialakítása felé. Szó volt továbbá arról is, hogy a hazánkban is érezhető, feszült légkörben nem könnyű helytállni, de a magyarok igyekeznek mind a Nyugat, mind a Kelet elvárásainak megfelelni, hiszen kettős gyökerünk van.Európa legnagyobb mecsetje épül Strasbourgban
Európa legnagyobb mecsetje Strasbourgban épül jelenleg; az Eyyüb Sultan nevet viselő imahely minaretjei negyvennégy méter magasak lesznek, huszonnyolc kupolát építenek rá – számol be a V4NA hírügynökségre hivatkozva a Mandiner. A mecsetkomplexum tízezer négyzetméteres lesz, ebben helyet kap egy háromezer hívő befogadására alkalmas imaterem, valamint számos konferenciaterem, könyvtár, étterem, üzletek, illetve egy hatszáz férőhelyes parkoló is. A mecsetet nagyrészt Katarból és Törökországból finanszírozzák.Semjén: Törvénytelen és antidemokratikus Brüsszel Magyarországgal szembeni eddigi magatartása migrációügyben
Inkorrektnek, törvénytelennek és antidemokratikusnak tartja Semjén Zsolt, amit Magyarországgal szemben eddig elsősorban a brüsszeli bürokrácia a migráció ügyében tett. A miniszterelnök-helyettes a Budapest Forum for Christian Communicators konferencia nyitónapján, szerdán elmondta: napjainkban két típusú keresztényüldözéssel kell szembenézni. Az egyik, ami Nyugat-Európában tapasztalható, és ami a keresztény értékek relativizálását és kiszorítását, sok esetben történelemhamisítást is jelent. A másik a keleti keresztények üldözése, akik elszenvedik a nyomort az adott térségben, és emellett keresztény kisebbségként léteznek az iszlám tengerben.Salvini szerint Európát ma az euroszkeptikusok irányítják
Európát ma az euroszkeptikusok irányítják Matteo Salvini olasz kormányfő-helyettes, a Liga kormánypárt vezetője szerint. Az olasz belügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy az általa említett Európa-ellenesek ma a szocialisták és mindazok, akik – mint fogalmazott – az álmot rémálommá, ketreccé változtatták. Az eseményről tudósító hírügynökségek beszámolói szerint az olasz politikus a szocialisták mellett a jobbközép erőkre utalt. Salvini szerint ha nem tartóztatjuk fel az iszlám térhódítását Európában, akkor néhány éven belül keservesen megbánjuk azt. A politikus szombatra a milánói dóm előtti térre hirdette meg az európai szuverenisták megmozdulását, amelyen a Liga vezetőjének bejelentése szerint tizenöt európai radikális jobboldali párt vezetője vesz majd részt.Betiltják a fejkendő viselését az általános iskolákban Ausztriában
Megszavazta szerdán az osztrák parlament azt a jogszabályt, amely betiltja az osztrák általános iskolákban az olyan ideológiai vagy vallási jellegű ruhadarab, fejkendő viselését, amely a hajat vagy annak nagy részét elfedi. Az indokolás szerint a fejkendő-viselési tilalom bevezetésének célja, hogy a muszlim lányok könnyebben integrálódhassanak.Továbbra is fenyegeti Európát a terrorizmus
Az utóbbi évben Európa nem szembesült nagyobb terrortámadással, de csak a terroristák eredményessége mérséklődött, nem a fenyegetettség – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 tévécsatornán kedden. Az alkotmányjogász, ifj. Lomnici Zoltán szerint a Törökországban tartózkodó bevándorlók is tudják, hogy a balkáni útvonal előbb-utóbb újra megnyílhat előttük Európa felé.Ajánljuk még