iszlám térhódítás
Veszélyben a nyugat-európai zsidóság
A zsidó közösségek biztonságát nyilvánvalóan nem segíti, ha nagy számban vannak jelen kevésbé integrálódott, muszlim gyökerű csoportok a társadalomban, Európa jövője szempontjából azonban a kulcskérdés az, hogy alapértékeit és közösségi rendszerét megőrizve magába tudja-e olvasztani a leginkább gazdasági érdekek által vezérelt, idevándorló tömeget - mondta Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumának elnöke a Magyar Időknek a lap szerdai számában megjelent interjúban.Az osztrák ügyészség szerint nem az iszlamizáció a veszélyes, hanem az, aki kimondja ezt
Uszítás és az egyesülési jog megsértése miatt vádat emelt a grazi ügyészség az Osztrák Identitárius Mozgalom (IBÖ) nevű bevándorlásellenes szervezet tíz vezetője és hét aktivistája ellen. Néhány vádlott ellen kényszerítés és anyagi kár okozása miatt is eljárást folytatnak – tudatta az illetékes hatóság hétfőn.Ajánljuk még