Pesti Srácok

Veszélyben a nyugat-európai zsidóság

Veszélyben a nyugat-európai zsidóság

A zsidó közösségek biztonságát nyilvánvalóan nem segíti, ha nagy számban vannak jelen kevésbé integrálódott, muszlim gyökerű csoportok a társadalomban, Európa jövője szempontjából azonban a kulcskérdés az, hogy alapértékeit és közösségi rendszerét megőrizve magába tudja-e olvasztani a leginkább gazdasági érdekek által vezérelt, idevándorló tömeget - mondta Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumának elnöke a Magyar Időknek a lap szerdai számában megjelent interjúban.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetőségi tagja az Európai Néppárt által a portugáliai Ericeirában rendezett Vallásközi párbeszéd című konferencián az európai identitásválság gyökereiről és az identitáspolitikák lehetséges alternatívájáról is nyilatkozott.

Elmondta, Európában az Egyesült Királyságban és Franciaországban él a legnagyobb lélekszámú zsidó közösség, és mindkettőről elmondható, hogy a zsidóság számára a mindennapi létezés biztonságpolitikai kihívást jelent.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott.

Hozzátette: ezzel szemben Kelet-Európában - így Magyarországon is - kevésbé a fizikai biztonság kérdései, sokkal inkább a többségi társadalom és a zsidó közösség sok évszázados, meglehetősen szerteágazó történetű együttélésének kölcsönösen tisztázatlan és így még sok helyütt tisztázandó dinamikái határozzák meg a diskurzust.

Bodnár Dániel Magyarországról elmondta,

Közölte, Magyarországon a zsidó közösség aránya a társadalom lélekszámához viszonyítva nagyjából ugyanakkora, mint Franciaországban. Magyarországon körülbelül 120 ezres a zsidó közösség, a 60 milliós Franciaországban pedig körülbelül 600 ezres. A Franciaországban tapasztalható antiszemita atrocitások száma 2017-ben valahol 1800 körül mozgott, amelynek fele fizikai atrocitás volt, míg Magyarországon ez a szám 37, amelyek közül egyik sem volt fizikai jellegű - mondta.

A pittsburghi zsinagógában múlt szombaton történtekről elmondta, a dráma - a fájdalmas megrendülésen túl - évtizedek óta folyó jogelméleti viták fő kérdéseire világít rá.

- fejtette ki.

Forrás: Magyar Idők,MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.