Pesti Srácok

Salvini szerint Európát ma az euroszkeptikusok irányítják

Salvini szerint Európát ma az euroszkeptikusok irányítják

Európát ma az euroszkeptikusok irányítják Matteo Salvini olasz kormányfő-helyettes, a Liga kormánypárt vezetője szerint. Az olasz belügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy az általa említett Európa-ellenesek ma a szocialisták és mindazok, akik – mint fogalmazott – az álmot rémálommá, ketreccé változtatták. Az eseményről tudósító hírügynökségek beszámolói szerint az olasz politikus a szocialisták mellett a jobbközép erőkre utalt. Salvini szerint ha nem tartóztatjuk fel az iszlám térhódítását Európában, akkor néhány éven belül keservesen megbánjuk azt. A politikus szombatra a milánói dóm előtti térre hirdette meg az európai szuverenisták megmozdulását, amelyen a Liga vezetőjének bejelentése szerint tizenöt európai radikális jobboldali párt vezetője vesz majd részt.

Beszámolójában Salvini nem zárta ki a Liga együttműködését az Európai Néppárttal (EPP), ugyanakkor kijelentette, hogy pártja nem kíván csatlakozni az EPP-hez. Matteo Salvini szerint Európa ellenségei vannak jelenleg hatalmon. Ha itt kimennek az utcákra és megkérdezik az embereket, hogy elégedettek-e az EU-val, szeretik-e az uniót, tízből nyolcan azt válaszolják, hogy nem – jelentette ki a tárcavezető. Mint Salvini mondta, egyebek mellett olyan Európáért száll síkra, ahol az unió kevesebb jogkörrel rendelkezik, a tagállamok pedig visszakapják a döntési jogot a kereskedelem, a mezőgazdaság és a költségvetési fegyelem tekintetében. A politikus hangsúlyozta: olyan költségvetési szabályokat akar, amelyek jólétet és munkahelyeket teremtenek. Jelenleg Brüsszel teljes munkanélküliséget hoz ránk – sérelmezte az olasz belügyminiszter. A bevándorlásellenes Liga vezetője ugyanakkor támogatásáról biztosította az Európai Unió külső határainak védelmét, az illegális bevándorlók visszaküldését. Határozottan kiállunk egy olyan Európa mellett, amely csak kevés üggyel foglalkozik, de azt nagyon jól végzi – mondta. Célunk, hogy visszatérjünk az egykori Európai Gazdasági Közösség alapító atyáinak szellemiségéhez, azt ugyanis elárulta az európai bürokrácia és technokrácia az évtizedek során – hangoztatta az olasz jobboldali politikus.

A Liga vezetője beszélt arról is, hogy Európának szembe kell szállnia az iszlamizáció folyamatával, amely helyenként egyes városrészeket, sőt, egész városokat kerített hatalmába. Salvini ezzel összefüggésben Rotterdamot, Malmőt, Marseille-t, Brüsszelt, illetve London bizonyos részeit említette, ahol szerinte már az iszlám jogot, a saríát alkalmazzák. Ha nem tartóztatjuk fel ezt a folyamatot, néhány éven belül keservesen megbánjuk majd – fűzte hozzá a miniszter.

Salvini a radikális jobboldali erők páneurópai összefogását szeretné elérni egy úgynevezett Népek és Nemzetek Európai Szövetségben, az olasz politikus ezért szombatra a milánói dóm előtti térre hirdette meg az európai szuverenisták megmozdulását, amelyen a Liga vezetőjének bejelentése szerint tizenöt európai radikális jobboldali párt vezetője vesz majd részt, közöttük Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) elnöke, Jörg Meuthen, a német Alternatíva Németországnak (AfD) párt vezetője, illetve Geert Wilders, a holland Szabadságpárt elnöke, de ott lesznek az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), a Finnek Pártja, a Dán Néppárt, a Flamand Érdek, az Észtországi Konzervatív Néppárt (EKRE), a cseh Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) párt, a Család vagyunk (Sme rodina) szlovák ellenzéki mozgalom, illetve a bolgár Akarat (Volja) párt delegációi is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.