Pesti Srácok

Betiltják a fejkendő viselését az általános iskolákban Ausztriában

Betiltják a fejkendő viselését az általános iskolákban Ausztriában

Megszavazta szerdán az osztrák parlament azt a jogszabályt, amely betiltja az osztrák általános iskolákban az olyan ideológiai vagy vallási jellegű ruhadarab, fejkendő viselését, amely a hajat vagy annak nagy részét elfedi. Az indokolás szerint a fejkendő-viselési tilalom bevezetésének célja, hogy a muszlim lányok könnyebben integrálódhassanak.

A tilalom nem vonatkozik az orvosi kötésre, illetve az időjárási viszontagságok ellen viselt fejfedőkre – írta a hirado.hu. Nem érinti a szabályozás a zsidó vallásúak által hordott kipát, illetve a szikh vallásúak által hordott pátkát sem. Theo Öhlinger alkotmányjogász ezzel kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy míg a fejkendő a lányok diszkriminálását jelenti, addig a kipa viselése vallási szokás. Az osztrák kormánykoalíció nagyobbik pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) képviselője, Rudolf Taschner az elnyomás politikai szimbólumának nevezte a fejkendőt. Szerinte az intézkedés célja, hogy a lányoknak ne kelljen elnyomástól szenvedniük; ezt jelképezi, ha a fejükön nem viselnek fejkendőt. A kisebbik kormánypárt, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) oktatási szóvivője, Wendelin Mölzer azt hangsúlyozta, hogy a fejkendő viselésének betiltása része a politikai iszlám elleni küzdelemnek.

Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.