Pesti Srácok

Európai körülmények között gyógyulhatnak a félegyháziak

Európai körülmények között gyógyulhatnak a félegyháziak

Hamarosan átadják a kiskunfélegyházi kórház új szárnyát –írja FélegyháziKözlöny.eu. A stratégiai kabinet döntése alapján 6 milliárd forint jut egyes kórházak félbemaradt, lezárandó beruházásának, fejlesztésének befejezésére uniós forrásból. Ennek köszönhetően kiegészítő uniós forrást kap a Kecskeméti Megyei Kórház, a Kalocsai Szent Kereszt Kórház és a Kiskunfélegyházi Kórház, Rendelőintézet, Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központ Integrációs programja is. Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere szerint ez nem kevesebbet jelent a félegyháziaknak, mint hogy hamarosan birtokba vehetik a megépült új kórházszárnyat, és annak minden szolgáltatását.

Európai körülmények

A portál hozzáteszi, a kormányhatározat értelmében azok a TIOP forrásból finanszírozott kórházi projektek, amelyek az eredeti határidő szerint (2015. december 31-éig) nem valósultak meg, az EFOP forrásai terhére lennének most elszámolhatóak. Ennek „átfuttatását” a szükséges fórumokon – így az Európai Bizottság előtt – a Stratégiai Kabinetnek szeptember 30-ig kell elvégeznie.

csnyi
Csányi József: Megnyugtató döntés született; Fotó: kiskunhir.hu
PestiSracok facebook image

A polgármester szerint óriási öröm és sikerélmény, hogy több hónapos várakozás után végre megnyugtató döntés született, és hamarosan európai körülmények között gyógyulhatnak a város és vonzáskörzetének betegei. Csányi József köszönetét fejezte ki az EMMI-vel lefolytatott tárgyalások során nyújtott segítségéért dr. Mészáros János egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkárnak és dr. Lénárt Endrének, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Dél-Alföldi Térségi Igazgatóságának igazgatójának.

Megújul a rendelőintézet

Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere portálunk megkeresésére elmondta, a vonatkozó uniós pályázat a 2007-2013 közötti költségvetési időszakra vonatkozott, amelyet Kecskemét, Kalocsa és Kiskunfélegyháza közösen pályázott meg, és mintegy 3 milliárd forintot nyert az egészségügyi rendszer optimalizálására. A források felhasználásának végső határideje ugyanakkor 2015. december 31-e volt, amelynek idejére a beruházások nem készültek el. Ennek köszönhetően Kiskunfélegyházának mintegy 108, Kalocsának 200, Kecskemétnek 400 millió forint hiányzott a projekt befejezéséhez. A polgármester hozzátette, a márciusban megkezdett eredményes tárgyalásoknak köszönhetően - melyeket Balogh Zoltán miniszter megbízásából dr. Mészáros Jánossal bonyolítottak le -, a tervek szerint a kiskunfélegyháziak október elején már birtokba vehetik a felújított rendelőintézetet és rehabilitációs központot.

Szélesebb körű betegellátás

Portálunk arról is érdeklődött, a projekt elkészülte után milyen változásokra számíthatnak a kiskunfélegyháziak. Csányi József ezzel kapcsolatban felidézte, a 2012-es kormánydöntés után a várostól az államhoz került át a kórház üzemeltetése, és ilyen formán betagozódott a Kecskeméti Megyei Kórházba, mint tagintézmény. Az intézkedéseknek köszönhetően az aktív betegellátás megszűnt Kiskunfélegyházán, amelyet a rehabilitáció váltott fel. A polgármester kiemelte, ehhez képest mára ott tartanak, hogy a kórház új beruházásának átadását követően belgyógyászat és egynapos sebészet működik majd 12-12 ággyal, valamint egyes belgyógyászati, szemészeti és fül-orr gégészeti szakrendelések is zajlanak itt. Emellett egyes esetekben a sürgősségi eseteket is képes fogadni a kórház.

kiskun1
Október elején átadhatják a felújított rendelőintézetet; Fotó: felegyhazikozlony.eu

Sikeres átszervezés

A polgármester a kórházak integrációjával kapcsolatban elmondta, az látszik, hogy az átszervezéseknek és a beruházásoknak köszönhetően hamarosan dinamikusabban zajlik majd a betegek ellátása, illetve az orvoshiány ellenére jól szervezető lesz az orvosok elosztása a kórházak között. Hozzátette, a sürgősségi betegellátás kérdése is megoldódni látszik a térsgben, összességében tehát sikeresnek nevezhető az átszervezés.

Emlékezetes, 2015 májusában jelentették be, hogy a hárommilliárdos beruházás keretében, a Kecskeméti Megyei Kórházba integrálódik a Kalocsai Szent Kereszt Kórház és a Kiskunfélegyházi Kórház-Rendelőintézet, Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központ. Az integrációt és a felújítást az indokolta, hogy az épületek átlagéletkora 50-70 év, azok szerkezetileg, gépészetileg, energetikailag is korszerűtlenek voltak. Kalocsán a sürgősségi osztály nem megfelelő körülmények között működött, Kiskunfélegyházán az akut ellátás megszűnése miatt előtérbe került a járóbeteg-, az egynapos és a sürgősségi ellátás, emiatt volt szükséges a jelenlegi épület felújítása, bővítése. A beruházásoktól azt várták, hogy javul az ellátás hatékonysága, szervezettsége, és racionálisabb, gazdaságosabb működési környezet jön létre, így az átlagos ápolási idő az aktív fekvőbeteg-ellátásban 5,2-ről 5 napra csökkenhet.

Forrás: MTI/felegyhazikozlony.eu/PestiSrácok.hu

Kezdőkép: felegyhazikozlony.eu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.