Pesti Srácok

Évek óta számíthatott a baloldal az amerikai titkosszolgálatokhoz köthető szervezetre

Évek óta számíthatott a baloldal az amerikai titkosszolgálatokhoz köthető szervezetre

Évek óta jelen van a magyar politikában az amerikai National Endowment for Democracy (NED) nevű, CIA-közeli szervezet – erről írt az Origo. A portál szerint a NED-re bátran számíthatott a magyar baloldal, különösen az utóbbi években. A hazai titkosszolgálat amiatt kezdett vizsgálatot, mert az idei választási kampány időszakában a baloldal többmilliárdos támogatást kapott Amerikából. Ebben az ügyben pedig érintett lehet az amerikai titkosszolgálatokhoz köthető szervezet is – hangzott el az M1 Híradóban vasárnap este.

– fogalmaz cikkében az Origo. A portál írásában bemutatta, hogy

PestiSracok facebook image

A cikk idézi a Magyar Demokrata egy korábbi írását, amely szerint

Ezen állításukra példaként hozzák fel be a 2003-as grúziai rózsás forradalmat. Az Origo szerint beszédes ugyanakkor az is, hogy a NED a magyar médiatörvényt Soros György szervezetével, a Nyílt Társadalom Alapítványokkal együtt kritzálta egy washingtoni konferencián. Egy négy évvel ezelőtti kisfilmben pedig a magyar demokrácia szerintük romló helyzete a téma. A NED idén áprilisban ismét megjelent Magyarországon. Az Origo úgy fogalmaz:

A Nemzetbiztonsági Bizottság szerdán nyilvánosságra került jelentéséből kiderült, hogy Márki-Zay Péter mozgalma 1,8 milliárd forintot kapott több részletben a tengerentúlról a Korányi Dávid vezette Action for Democracyn keresztül. A pénz nagy része azonban nem maradt náluk, több mint 1,4 milliárd forint ugyanis a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól tovább vándorolt a DatAdat-csoport számláira.

Azonban az Action for Democracy ezen felül még közvetlenül is pénzelte a Bajnai Gordon exkormányfő nevével fémjelzett DatAdatot, de az Oraculum 2020 Kft-hez is érkezett az amerikai pénzből. Ez a cég működteti az Ezalényeg nevű lejáratóportált, amely fizetett hirdetésekben próbálta már 2019-ben és idén is befolyásolni a választókat, többek között agresszív lejárató kampányokat indított fideszes politikusok ellen. Az Oraculum 1 milliárd forintot kapott Korányi Dávidéktól. A Datadat és az Oraculum 2020 kft.-hez érkező 3 milliárd forintnyi összeggel pedig a NED nevű NGO hozható kapcsolatba – vagyis lényegében tehát az aktuális amerikai kormányzat.

Márki-Zay Péter korábban többször tagadta, hogy a guruló dollárokért cserébe kértek volna bármit az Egyesült Államokból. Később kiderült, hogy ez sem volt igaz és az MMM több politikai vállalást is tett. Márki Zay Péter, a baloldal volt miniszterelnök-jelöltje csütörtökön az ATV-ben már úgy fogalmazott: a kitűzött célokat nem kérték, hanem az MMM maga ajánlott fel vállalásokat a pénzért.

– mondta Márki-Zay Péter. Közben a baloldali pártvezetők a botrány kirobbanása óta tagadják, hogy tudtak volna a külföldi támogatásról. A guruló dollárok ügyben a rendőrség pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt nyomoz, de már az Állami Számvevőszék is vizsgálja a Márki-Zay Péter mozgalmának nyújtott amerikai támogatást.

Forrás: hirado.hu/Origo; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.