Négysávosra bővítik a 37-es számú főút Szerencs és Gesztely közötti szakaszát, a nettó 21 milliárd forintos beruházás a tervek szerint 2023 tavaszán fejeződhet be – jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára szerdán, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a közlekedési hálózatok magas szolgáltatási színvonala fontos a magyar emberek, a vállalkozások és az egész gazdaság számára.
Kiemelt szakpolitikai cél, hogy bármely településről 30 percen belül elérhető legyen egy gyorsforgalmi út. Öt éve ez az elvárás a települések fele, a lakosok közel háromnegyede esetében teljesült, 2025-re a hazai települések háromnegyedére, tízből kilenc magyar emberre lesz igaz, hogy 30 perces közelségben van egy négysávos úthoz
– fogalmazott az államtitkár. Mosóczi László elmondta: a közúti közlekedésfejlesztési terveket a 2016-ban indult, jelenleg összesen 3600 milliárd forintos keretösszegű Útprogram összegzi; a forrásmennyiség nagyobbik felét a hazai költségvetés adja.
Évtizedes álom válik valóra
A sajtótájékoztatón az ITM államtitkára felidézte, hogy a kormány tavaly decemberben négy újabb kivitelezési és több mint 70 előkészítési projekt megkezdéséről döntött, a négy építési beruházással összefüggő kiadásokra összesen mintegy 430 milliárd forintot különített el az éves költségvetésekben 2021 és 2024 között. Ez a forrásbiztosítás teszi lehetővé a szerencsiek és a térség évtizedes álmának megvalósítását is: hamarosan megkezdődik a 37-es főút Szerencstől Gesztelyig tartó, 19 kilométeres szakaszának négysávosra bővítése. Hozzátette: a fejlesztésnek köszönhetően gyorsabban, kényelmesebben, biztonságosabban lehet majd eljutni Szerencs felől Miskolcra nemcsak autón, hanem a helyközi buszjáratokon is. Mivel az M30-as már a megyeszékhelyig ér, a beruházás lényegében bekapcsolja Szerencset is a magas színvonalú közúthálózatba, a helyi gazdaságélénkítő hatású fejlesztésnek köszönhetően a város vonzóbbá válhat a munkahelyteremtő beruházók számára. Mosóczi László kiemelte, hogy a tavaly év végi kormányhatározatban érintett négy kiemelt közútfejlesztés között még egy Borsod megyei szerepel, a 260-as főút Sajószentpéter–Berente elkerülőjének kivitelezési közbeszerzése akár már májusban megkezdődhet.
Via Carpatia
Borsodi az idén befejeződő legfontosabb hazai közlekedésfejlesztés is: elkészül az M30-as autópálya még hiányzó része Tornyosnémetiig. A nettó 180 milliárd forintból megépülő szakasz forgalomba helyezése után Budapestről Kassára végig autópályán lehet majd közlekedni. Az ITM államtitkára kitért arra, hogy az M35-ös és M4-es autópályák Debrecentől Berettyóújfalu érintésével a román határig tartó szakaszait tavaly vehették birtokba az autósok. Így már csak az M30-as befejezése hiányzik ahhoz, hogy a Via Carpatia korridor minden hazai eleme a közlekedők rendelkezésére álljon. A Baltikumtól a Fekete-tengerig nyúló folyosó az érintett országok keleti régióit összekötve bővíti majd Kelet-Közép-Európa belső gyorsforgalmi kapcsolatait. A Via Carpatia színvonalas közúti elérést biztosít a tengeri kikötőkig, így akár eurázsiai dimenzióban is dinamikusabb és kiszámíthatóbb áruáramlást tesz lehetővé. A folyosó magyarországi szakasza öt évvel a teljes összeköttetés megvalósítására kitűzött 2026-os határidő előtt hiánytalanul kiépül.
Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a tavaly decemberi döntésben érintett újabb fejlesztésként már épül az M6-os befejező szakasza Bóly és Ivándárda, országhatár között, az innovációs tárca pedig benyújtotta az Országgyűlésnek a harmadik erdélyi irányú sztráda, az M49-es megvalósításáról szóló magyar-román megállapodást kihirdető törvényjavaslatot.
A gyors ütemű és korábban sosem látott nagyságrendű közútfejlesztéseknek köszönhetően a hazai utak szolgáltatási színvonala egyre inkább megfelel a társadalmi elvárásoknak, a gazdasági szereplők igényeinek
– mondta Mosóczi László.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János
Facebook
Twitter
YouTube
RSS