Pesti Srácok

Erzsébet Talentum Program: Minden gyermek lehetőség (VIDEÓ)

Április 28 és május 1 között került sor Zánkán az Erzsébet Talentum Program idei tavaszi táborára, amely immár a hatodik volt. A Talentum Programban azok a gyerekek vehettek részt, akik az előző évi, nyári tematikus Erzsébet- táborokban a szakfoglalkozások során kiemelkedő teljesítményt nyújtottalak és meghívást kaptam a programba az adott tematikus tábor szakmai vezetőjétől.

A 2015/16-os tanév őszi és tavaszi táborban 112 gyermek vett részt, és fejlesztette tovább tehetségét, képességeit. A táborban a sport, az előadó-, a képző- és a népművészetek különböző területén − birkózás, ökölvívás, cselgáncs, kosárlabda, labdarúgás, öttusa, továbbá alkotó- és képzőművészet, formatervezés, színjátszás, írás-olvasás, zene, népművészet, népzene és néptánc − foglalkoztak a neves szakemberek a kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyerekekkel. Az Erzsébet Talentum Program tavaszi táborát április 29-én Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége is meglátogatta, aki a hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggongozásának elkötelezett támogatója. Áder János felesége az esti foglalkozások után a Bajnokbemutató című programon is részt vett, amelyen a mentorok meséltek a gyerekeknek személyes pályájukról, a sikereikhez vezető útjukról, saját mentoraikról.

A tavaszi talentum tábor szakmai vezetői ugyanazok a szakemberek voltak, mint ősszel. Így a kis tehetségek nevelését olyan kiválóságok végezték, mint Csender Levente novellista, Erdei Viktor tervezőművész, Erdei "Madár" Zsolt bokszoló, Hadfi Dániel cselgáncsozó, Horváth Attila népművész, Horváth Ádám előadóművész, Komáromi Tibor birkózó, Letenyei Gábor néptánc oktató, Martinek János öttusázó, Papp-Für János költő, Vincze Ottó labdarúgó. A kurzusokon résztvevő gyerekek szakmai vezetőikre – mentoraikra – életútjuk, személyes példamutatásuk és odaadó támogatásuk miatt példaképként tekintenek. Az Erzsébet Talentum Program mentorai a két tábor között eltelt időszakban is figyelemmel kísérik a résztvevő fiatalok szakmai útját. (X)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.