Pesti Srácok

Nincs csúszás, sem jelentős túlárazás – Budapest és Magyarország nagyon sokat nyer a vizes vébével

null

„Mindennek működnie kell, és az a jó hírem, hogy minden működni is fog” – mondta a Pesti Srácoknak Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes, amikor a vizes világbajnokságról kérdeztük. Biztos abban, hogy a reneszánszát élő Budapest és a társrendező Balatonfüred bizonyítani fog a világnak. „Remélem, most megtanuljuk végre, hogy igenis érdemes lelkesedni nagy ügyekért. Nem szabad hagyni, hogy az ismeretlentől való félelem, meg néhány cinikus hang állandóan lelombozzon minket” – mondta.

Ünnepre készül Budapest, Balatonfüred és az ország, de nem mindenki érdekelt ebben. Nem nehéz felfedezni azt a következetes sajtóhadjáratot, amit elindítottak a vizes vébé ellen. Lejárató cikkek sora jelenik meg. Mennyiben nehezíti ez meg a szervezést, a készülődést?

Azt gondolom, hogy arról kellene beszélni, amiről egy ilyen világverseny igazából szól.

PestiSracok facebook image

Mi is látjuk annak jeleit, hogy nagyon sokan mindent megtesznek azért, hogy ne arról szóljanak a hírek, amiről kellene. Ez nyilvánvaló, de az is, hogy emberek minden próbálkozás ellenére pontosan tudják: ez egy pozitív dolog. Biztos vagyok abban, hogy a negatív hangok eltűnnek vagy elhalkulnak, amikor közösen átéljük azt az élményt, amit a vizes világbajnokság jelent. Bízunk abban, hogy sok magyar sikert fogunk átélni, és büszkék lehetünk arra, hogy ebben a csodálatos városban élünk.

Duna Aréna - csodálatos látvány / Fotó: Horváth Péter Gyula

Imázs, turizmus szempontjából mit jelent ez a világbajnokság Budapestnek és Magyarországnak?

Fővárosunknak alapvetően jó híre van a világban, de lesznek olyanok, akik most látják majd a saját szemükkel először, milyen fantasztikus adottságú városról van szó. A vizes vébé után így már képet, képeket is tudnak társítani Budapest mellé. Az elmúlt években egyre több és több külföldi turista keresi fel a várost, ez a tendencia most tovább erősödik. Nagyon sokan fognak felkerekedni azért, hogy ideutazzanak. Már az is óriási dolog lenne, ha ennyi lenne a hozadéka, de nyilván többről van szó.

Tudjuk, hogy nehéz volt elengedni a budapesti olimpia álmát. Mit jelent ebből a szempontból a világbajnokság?

A kandidálásnak nagyon fontos része lett volna a sikeres vébé megszervezése. Rengeteg sportvezető, más sportágak, világszövetségek képviselői is ellátogatnak most Budapestre, hogy így személyes élményt szereznek arról, hogy mire képes ez a város. A fővárossal kapcsolatban mindig azt emlegetjük, hogy aki ide jön, az többet kap annál, mint amire számított. Ezzel a lehetőséggel élni kell.

A város ebből rengeteget profitál.

A mindig veszélyes suttogó propaganda szerint az olimpia „elvesztése” után a vizes vébé már nem is fontos annyira. Igaz ebből valami?

Hogyne lenne fontos? Fontosabb, mint valaha! Mindennek működnie kell, és az a jó hírem, hogy minden működni is fog. Minden infrastrukturális fejlesztéssel jól állunk, több mint tíz beruházási elemről van szó, és mindent időben át fogunk adni. Nem tudok csúszásról beszámolni.

Margitsziget / Fotó: Horváth Péter Gyula

Az egyik kiemelt projekt a Margitsziget.

A Margitszigeten egészen komplex fejlesztési csomagot tudunk megvalósítani.

Az egyik legfontosabb a sziget teljes csatornázottsága, kevesen tudják, hogy a szennyvíz eddig tisztítás nélkül ömlött a Dunába. Ez megszűnik, egy főgyűjtővel átvisszük a szennyvizet a pesti oldalra. Ezzel párhuzamosan a Palatinus Strandfürdő teljes rekonstrukciója is megvalósul, felújítjuk és téliesítjük, így télen is lehet majd használni. A Főkert háromlépcsős programjával megtörténik a növényrekonstrukció, új sétányokat és öntözőrendszert alakítunk ki, a régi büfék helyén magasabb esztétikai és funkcionális minőséget képviselő pavilonokat építünk, új információs táblákat helyezünk ki, játszótereket újítunk fel. Nyártól a zöld felületében is megújuló Margitsziget várja majd a látogatókat. Ezek is részei lesznek a korábban elkezdett fejlesztési csomagnak. Emellett modernizálják a Hajós Alfréd-Széchy Tamás Nemzeti Sportuszodát, a Budapest 2017 Nkft. rekonstruálja a volt kaszinóépületet és a Hajós mögötti szikvízüzemet. Szebb lesz, mint valaha!

A többi fejlesztéssel hogyan áll a főváros?

Megújul a pesti rakpart. A Duna Aréna és a Dráva utcai csomópont között új gyalogos sétányt alakítunk ki kerékpárúttal, nem mindenhol a folyó mellett, de végig lehet majd biciklizni a pesti rakparton. A Dráva utca és a Margit híd közötti részt is felújítjuk, itt gyönyörű sétány készül. Ez még teljesebb Duna parti élményhez vezet.

Csúszások, életveszély – az ellenzéki sajtóban ilyen cikkeket lehet olvasni nap mint nap. Mit lehet kezdeni az ilyen írásokkal?

Úgy érzem, hogy a vizes vébéhez kapcsolódó beruházások néhány zászlóshajóját némileg igazságtalanul, érdemtelenül bántják. A Duna Arénát is kritizálják, pedig tény, hogy közelről és főleg belülről szép létesítmény. A mobillelátók elbontása után egészen más arcát mutatja majd az épület. Európa egyik legmodernebb úszóarénájáról beszélünk, amire büszkék lehetünk. A Dagály Strand is megújul, nem fog bezárni, hanem sokkal szebb, modernebb lesz.

Duna Aréna / Fotó: Horváth Péter Gyula

Sokan elfelejtik, hogy ezeknek a fejlesztéseknek egy része „régi adósság”.

Igen, rengeteg olyan beruházás megvalósul, amelyek a polgárok, gyerekek javát szolgálja majd. A Komjádi felújítása is ilyen, s ebből a szempontból a rakpartot vagy a Margitsziget példáját talán nem is kell külön magyaráznom. Nagyon sokat köszönhetünk ennek a vizes világbajnokságnak, visszatekintve látni fogjuk, hogy a város fejlődése szempontjából hatalmas dobás volt ez a rendezés.

Folyamatosan írnak a túlárazásról, az eszméletlen költségekről is. Hogy áll a főváros ezen a téren?

Egy-két elem esetében van minimális túllépés a becsült értékhez képest, de nem valószínűtlen mértékben. Van, ahol éppen olcsóbb volt a megvalósítás, például a Róbert Károly körút felújításának esetében.

Akkor megalapozatlanok ezek a kritikák?

Nyilván nem könnyítette meg a helyzetet az, hogy beugróként vállaltuk a rendezést.

Másrészről viszont nagyon jó helyzetből indultunk, mert nagyon sok tervünk elő volt már készítve. Margitsziget, rakpart, Palatinus, ezek előkészített tervek voltak, csak elő kellett húzni őket a fiókból. Ha megnézik Tarlós István főpolgármester 2014-es választások előtti nyilatkozatait, vagy az azóta tartott sajtótájékoztatók anyagait, ha mindezt összevetik az általunk a megelőző években elfogadott városfejlesztési dokumentumokkal, látni fogják, hogy összhang van a tervezett és a most megvalósuló fejlesztések között.

Budapestet egyébként épp ezért mind az állam, mind az unió részéről „könnyű” támogatni. Kívülről is jól látható ugyanis, hogy nem ábrándokra és álmokra kérünk finanszírozást, hanem kész koncepciókra.

Látkép / Forrás: Bp2017/ Facebook

Ránk magyarokra, de legalábbis a társadalom egy jelentős részére jellemző a kisebbrendűségi komplexus. A régi rossz beidegződések: „vizes vébé, nekünk? Minek?”. Ebből a szempontból lehet plusz üzenete a rendezésnek?

Igen. Két nagy üzenete van. A város rendkívül sok fejlesztést hajtott és hajt végre, így képessé vált arra, hogy nagy rendezvények kapcsán magabiztossággal lépjen fel pályázóként.

Megmutatjuk, hogyan áll ez a város fejlesztési, beruházási oldalról, hogy mennyi minden történt az elmúlt években. Most mindenki kiállt a színpadra, bizonyos szempontból a harctérre, hogy bebizonyítsuk, meg tudjuk csinálni! Felemelő ez a munka ebből a szempontból. Remélem, most megtanuljuk végre, hogy igenis érdemes lelkesedni nagy ügyekért.

Akkor ez a másik üzenet?

Igen, az, hogy képesek vagyunk rá, ez a város és ez az ország meg tudja rendezni a világbajnokságot. Megmutatjuk, hogy a magyar gazdaság erejével végre tudjuk hajtani ezeket a beruházásokat, ki tudjuk fizetni a szervezési költségeket. Bár hatalmas összegekről beszélünk, de látni fogjuk, hogy ezek minden elemükben, minden szinten megtérülnek majd.

Fotók: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.