bp2017
Pazar látványvilággal köszönt be Budapest a világnak (GALÉRIA)
Beváltották ígéretüket a szervezők, és elképesztően látványos előadással ünnepelték meg a vizes világbajnokság megnyitóját. A Duna két oldalán a rakpartokról is sokan figyelték a műsort, az Erzsébet-hídon pedig mozdulni sem lehetett az érdeklődőktől a két hídfőnél lévő kivetítők között.Még a legjobbak ellen is játszatná csapatát a felkészülés során Märcz Tamás
Keszthelyi Ritát, az UVSE 25 éves balszélsőjét és Nagy Viktort, a Szolnoki VSC 32 éves kapusát választották a szurkolók a 2016/17-es szezon legjobb vízilabdázójának a Szerencsejáték Zrt. által szervezett internetes közönségszavazáson. A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) fő támogatójának számító vállalat a május végén-június elején tartott voksolással kívánta felhívni a figyelmet a sportágra és a közelgő világbajnokságra – hangzott el a szerdai sajtóbeszélgetésen. A sajtótájékoztatón részt vett többek között Kemény Dénes, az MVLSZ elnöke, valamint Bíró Attila, a női és Märcz Tamás, a férfi válogatott szövetségi kapitánya is – utóbbi a PestiSrácok.hu-nak is nyilatkozott.Budapest közepén rendezett, látványos vízi show nyitja a vizes vb-t
A vizes világbajnokságok és Magyarország történetének leglátványosabb show-műsorát láthatják a nézők július 14-én, este 21 órakor a 17. FINA Világbajnokság megnyitó ünnepségén – ígérik a szervezők. A főváros szívében, a Lánchíd és az Erzsébet-híd között, a Dunán megvalósuló előadásban olyan magyar világsztárok működnek közre, mint Eötvös Péter, Bogányi Gergely és Herczku Ágnes, valamint fellép a 2012-es londoni olimpia nyitó- és záróünnepségén is éneklő Emeli Sandé.Nincs csúszás, sem jelentős túlárazás – Budapest és Magyarország nagyon sokat nyer a vizes vébével
„Mindennek működnie kell, és az a jó hírem, hogy minden működni is fog” – mondta a Pesti Srácoknak Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes, amikor a vizes világbajnokságról kérdeztük. Biztos abban, hogy a reneszánszát élő Budapest és a társrendező Balatonfüred bizonyítani fog a világnak. „Remélem, most megtanuljuk végre, hogy igenis érdemes lelkesedni nagy ügyekért. Nem szabad hagyni, hogy az ismeretlentől való félelem, meg néhány cinikus hang állandóan lelombozzon minket” – mondta.Nézzen be a világ egyik legkorszerűbb uszodájának rejtett zugaiba!
Gőzerővel folynak a júliusi vizes világbajnokság előkészületei, ami sok helyszínen, nagyon szerteágazó munkálatokat jelent, de az esemény ékköve mégiscsak a Dagály fürdő mellett felhúzott Duna Aréna lesz. A korszerű uszodát már a következő világbajnokságot rendező dél-koreaiak és a következő olimpiát rendező japánok is megcsodálták, most pedig a PestiSrácok.hu is végigjárhatta az épület külvilág elől rejtett részeit.„A sport nem lehet politikai hadszíntér” – Vári Attiláék gőzerővel dolgoznak a vizes vb sikeréért
Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázónk az egyre közeledő hazai vizes világbajnokság masters részlegének koordinátoraként gőzerővel dolgozik a hatalmas sportesemény sikeréért. Nagyon sajnálja az olimpiai pályázat „meglékelését”, de biztos abban, hogy a vizes vébével az egész világnak bizonyítunk. Kásás Tamásékkal együtt ő is a medencébe ugrik a masters vébén, ahol újra szurkolhatunk a legendás vízilabda-válogatottnak.Többek mellett a vizes vébén is induló sportolókat és sportért dolgozókat díjazott a kormány
A Magyar Sport Napja alkalmából sportedzőknek, valamint nevelőedzőknek és testnevelő tanároknak adott át tevékenységükért szakmai elismerést Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, valamint aktív sportolók nyújtott át ösztöndíjat. A magyar sport napját annak tiszteletére ünnepeljük 2000 óta, hogy 1875. május 6-án a magyar fővárosban rendezték meg a kontinentális Európa első szabadtéri sportversenyét. A díjátadón számos magyar sportvezető és sportoló vett részt, az úszó Cseh Lászlót, valamint az egykori vívóklasszis, ma mesteredző Pézsa Tibort a PestiSrácok.hu meg is szólaltatta."Éremesőre" számíthatunk a budapesti úszóvébén és a tokiói olimpián is
A remekül sikerült országos bajnokság után már látja a tokiói olimpiai csapat gerincét az úszók szövetségi kapitánya. Sós Csaba szerint a hazai vébén megismételhető a riói eredménysor, sőt, meg van győződve arról, hogy azt sikerül is még felülmúlni.Ajánljuk még