Pesti Srácok

Groteszk: Gyárfás nyomkövetővel tartott pénzügyi beszámolót a LEN budapesti kongresszusán

Groteszk: Gyárfás nyomkövetővel tartott pénzügyi beszámolót a LEN budapesti kongresszusán

Nagy sportszakmai siker, hogy Budapesten tartotta éves kongresszusát az Európai Úszószövetség (LEN). A kongresszuson részt vett Gyárfás Tamás, a LEN gazdasági vezetője, aki pénzügyi beszámolót tartott. Nyilván nyomkövetőben, hiszen lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság vele szemben, miután a rendőrség a Fenyő-gyilkosság felbujtásával gyanúsítja.

Budapesten tartotta éves kongresszusát az Európai Úszószövetség (LEN). Az egybegyűlteket Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntötte, aki beszédében emlékeztetett arra, hogy 2017-ben példátlan nemzeti összefogással sikerült megrendezni minden idők legjobb FINA világbajnokságát, míg most egy kiemelkedő fontosságú sportdiplomáciai esemény házigazdái lehetünk. „Büszkék vagyunk rá, hogy odaadásunkkal, egyedi megoldásainkkal, lelkiismeretes munkákkal újra és újra sikerült megmutatnunk a világnak Magyarország, Budapestet, a magyar sportot és a magyar tehetségeket.”

Paolo Barelli LEN-elnök megköszönte a magyar szervezők munkáját, és némi derültséget kiváltva közölte a kormány és a főváros képviselőjével, hogy a teremből szinte mindenki jogosult lehet a magyar állampolgárságra, hiszen a különféle vizes események kapcsán lassan több időt töltenek Budapesten, mint otthonukban – annál is inkább, mert 2020-ban is a Duna Aréna ad otthont előbb januárban a vízilabda, majd májusban az úszó Eb-nek.

A tiszteletkörök után következett a sajtó által leginkább várt pillanat: a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Gyárfás Tamás percei következtek. A LEN gazdasági vezetője pénzügyi beszámolót tartott, amelynek keretében elmondta, hogy a szövetség minden eddiginél magasabb összeggel (négy év alatt négymillió euróval) támogatta a tagszövetségeket, illetve rekordnagyságú pénzdíjakat ajánlott fel a sportolóknak – 2017-ben harminc százalékkal többet, mint az előző esztendőkben.

PestiSracok facebook image

Gyárfás – ha minden igaz – nyomkövetővel jelent meg, hiszen a törvény erre kötelezi, miután a rendőrség továbbra is őt gyanúsítja a Fenyő-gyilkosság felbújtásával, ahogy ezt portálunk elsőként megírta.

Érdemes megnézni a Magyar Úszó Szövetség fotóját: Gyárfás éppen a kamerába néz.

LEN-kongresszus / Forrás: Magyar Úszó Szövetség/Nemzetisport.hu

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.