Pesti Srácok

"Éremesőre" számíthatunk a budapesti úszóvébén és a tokiói olimpián is

null
Cseh Laci és Kenderesi Tamás (kép: barcsihirek.hu)

A remekül sikerült országos bajnokság után már látja a tokiói olimpiai csapat gerincét az úszók szövetségi kapitánya. Sós Csaba szerint a hazai vébén megismételhető a riói eredménysor, sőt, meg van győződve arról, hogy azt sikerül is még felülmúlni.

Az úszók szövetségi kapitánya előzetesen is minden idők legjobb magyar bajnokságára számított, de még így is a vártnál több pozitív meglepetésben volt része a szombaton befejeződött debreceni ob-n. Sós Csaba hétfőn az M4 Sport Sportreggeli című műsorában azt mondta, már látja a tokiói olimpiai csapat gerincét. „A legnagyobb meglepetést a fiatalok szolgáltatták. Ha azt mondom, hogy a tokiói csapat gerincét már látom, három évvel előre, az már valami” - mondta. A magyar úszósport erejéről szerinte mindent elárult a 200 méter pillangó döntője. „A világbajnok negyedik lett, az Eb-ezüstérmes ötödik, Verrasztó Dávid hatodik. Ez egy olyan 200 pillangó döntő volt, ami szerintem Eb-n sincs, de az amerikai bajnokságon se” – szögezte le a szövetségi kapitány.

A pillangó-futam valóban emlékezetes volt: Kenderesi Tamás a világ idei harmadik legjobb idejével ért a célba, mögötte Milák Kristóf és Tekauer Márk végzett dobogós helyen, így - a tavalyi világranglista-első idejével védett - Cseh László "csak" negyedik lett.

Sós Csaba szerint a közelgő hazai világbajnokságon nem csupán megismételhető a riói teljesítmény – három arany, két-két ezüst és bronz –, de azt felül is fogja múlni a magyar csapat. „A riói eredményt meg kell ismételni, annál még többet is kell szerezni, és meg vagyok győződve arról, hogy ez így is lesz” – mondta.

PestiSracok facebook image

Az ob egyik legnagyobb meglepetését a fiatal Németh Nándort szerezte, aki 100 gyorson ifjúságiként felnőtt országos csúcsot úszott. A kapitány döntése szerint ő – bár kivívta a jogot – nem fog indulni a budapesti vébén, mert előtte és utána még az ifjúságiak között kell jól szerepelnie Eb-n, vb-n. „Zavar engem, hogy még nincsen ifjúsági világbajnokságról aranyérmünk, és Milákkal, Németh-tel, Késely Ajnával azért erre rákoncentrálunk”.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.