Kenderesi Tamás: Nagyon jó érzés lenne Cseh Lacival holtversenyes aranyat nyerni Budapesten (interjú)

Nem csak egy egész ország, egy egész nemzet megszerette Kenderesi Tamást, aki élete első olimpiáján kétszer is megelőzte a világtörténelem legnagyobb úszóját, hogy aztán bronzérmet szerezzen Rióban. A fiatal klasszis őszinte, spontán nyilatkozataival, sugárzó életerejével, optimizmusával is rengeteg rajongót szerzett. Sokat nem változott, maradt, aki volt - önbizalommal telített világklasszis, akinek nem szálltak a fejébe a sikerek. Bár megint apróbb sérüléssel küszködik, ki meri mondja: Budapesten az arany a célja. Ha lehet, akkor Cseh Lászlóval holtversenyben.
Pécsről jöttél fel erre az interjúra, amit ezúttal is köszönünk. A város hosszútávú szerződést kötött veled, mögötted áll. Milyen érzés?
Minden támogatást megkapok a várostól és az egyesületemtől . Nyolcéves szerződést írtunk alá, amely 2024 decemberéig tart, így két olimpiai ciklust jelent. Be van biztosítva minden.
Nyilatkozataidat látva nem kertelsz, azután, hogy Rióban hatalmas örömet okoztál nekünk a bronzérmeddel, most kimondottan az arany a cél.

Igen, világbajnok szeretnék lenni. Hogy ne legyen olyan könnyű dolgom, mostanában bejött egy vállfájás, begyulladt a vállízületem. Talán most már kijelenthetem, hogy kijöttem belőle. Tegnap végre már kézzel-lábbal úsztam, azelőtt másfél hétig csak lábtempóval edzettem. Nagyon remélem, hogy nem tér vissza ez a sérülés.
Mennyit jelent egy ilyen kiesés? Nem vagy éppen szerencsés a nagy versenyek előtt, az olimpia előtt szalagszakadás, a mostani országos bajnokság előtt 40 fokos láz. Valahogy mintha mégis plusz erőt nyernél ezekből a nehézségekből.
Azért úgy vagyok vele, bár ne lenne.
Ezek a sérülések leginkább azért vannak, mert túledzem magam. Szeretem feszegetni a határaimat, és tudom, ez kell ahhoz, hogy én legyek ezen a nyáron a világon a legjobb.
A testem úgy tűnik, hogy nem mindig bírja ezt a terhelést.
Edzőid, a szakmai stáb nem próbál visszafogni?
Nehéz. Alapvetően jól edző úszó vagyok, annyira nem kell hajtani. Világosan látom a céljaimat. Egy komoly orvosi csapat áll mögöttem, akik nagyon sokat segítenek, de éppen az orvosom mondta, hogy ezzel a „túledzéssel” nem igazán lehet mit csinálni. Az lenne a legjobb, ha kicsit visszavennék, amikor érzem, hogy fáradt vagyok. De ilyet nem lehet csinálni, akkor nem lenne értelme az egész edzésnek, felkészülésnek.
Fejben, mentálisan mennyire készülsz a világbajnokságra?
Nagyon. Hazai közönség, sok-sok ezer magyar előtt fogok úszni, ez egy egészen speciális helyzet.
Fel kel készülnünk arra, hogy bemegyünk, és mindenki értünk ordít.

Levetítetted előre a világbajnoki döntőt?
Legalább ezerszer
Legnagyobb riválisaid a két japán, a dél-afrikai Chad le Clos és természetesen Cseh László. Van még valaki?
Ők a legjobb ellenfelek.
Fekete lóra nem lehet számítani?
Alapvetően azt mondom, hogy nem. De azért vannak még veszélyes riválisok. A lengyel Jan Switkowski nem szerepelt túl jól Rióban, már a középdöntőben kiesett. De az olimpia más, az a versenyek versenye, nem mindenki éri el azt a formát, amire amúgy képes. Viszont előtte egy évvel a kazanyi világbajnokságon Switkowski elég jól úszott, bronzérmes lett. Lesz olyan, aki remekül fog még teljesíteni Budapesten.
Lesz még két verseny a világbajnokság előtt. Várod?
Rómában ott lesz Le Clos és Laci is, az nagyon nagy verseny lesz, jó lenne megőrizni velük szemben azt a veretlenséget, amit sikerült összehoznom.
Van, aki tartalékolni fog ott?
Csúcsformában nyilván még senki sem lesz, de a versenyszellem mindenkiben ott van, bennem is. Egy ilyen versenyt mindenki meg akar nyerni, egy olyan kaliberű úszónak mint Cseh Laci, Le Clos vagy én Rómában is nagyon fontos a győzelem.
Nemrégiben egy nemes gesztussal kerültél be a hírekbe. Egyik testvéred cselgáncsversenyén történt, hogy végignézted, ahogy egy családapa arról értesül, hogy éppen leég a háza. Mindenük elveszett, felajánlottad a segítséged, az olimpián használt szabadidőruhád árverésre bocsájtottad, hogy a bevételt eljuttasd neki.
Ismerem a családot, természetes volt, hogy segíteni próbálok a nehéz helyzetben. A Kenderesitamas.hu oldalon lehet licitálni nagyjából még egy hétig. Remélem, minél magasabb összeg érkezik.

Nem feltétlenül ebből gondoljuk, de látszik, hogy nem változtatott meg a siker. Természetesen viselkedsz, előbb érkezel a megbeszélt időpontnál, magabiztos vagy, de nem önhitt. Azért ez nem kis dolog azután, hogy szemtelenül fiatalon olimpiai bronzérmes és hihetetlen népszerű lettél.
Nem igényel különleges erőfeszítést normálisnak maradni.
Nem érzem úgy, hogy meg kellett volna változnom. Ugyanakkor kifejezetten élvezem a népszerűséget. Kicsi koromban az volt az egyik célom, hogy egy kicsit híres legyek.
A második csúcs a hazai világbajnoki arany legyen. Nehéz eldönteni, hogy Cseh Lászlónak vagy neked szurkoljunk jobban 200 méter pillangón. Mit szólnál egy holtversenyes aranyhoz?
Azzal én is kiegyeznék, nagyon jó érzés lenne.
Fotó: MTI/Kenderesitamas.hu/Pécsi Sport Nonprofit Zrt.