Pesti Srácok

Eriksen még gyorsabban gyógyulhat, Dánia szenzációs játékkal jutott a nyolc közé! – Wales–Dánia 0–4

null

A nyolcaddöntőkkel megkezdődött a labdarúgó Európa-bajnokság kieséses szakasza. Az első mérkőzésen Wales és Dánia válogatottja mérkőzött meg. A dánok szemet gyönyörködtető, nagyszerű támadófutballal, megérdemelten ütötték ki a szigetországiakat, így bejutottak a legjobb nyolc közé!

Nem akármilyen előzmények után jutott el a nyolcaddöntő első meccsének két résztvevője a kontinenstorna egyenes kieséses szakaszába. Dánia esetében minden szakmaiságot felülírt Christian Eriksen első meccsen látott drámája, amely hála Istennek, pozitívan végződött, mert a klasszis dán futballista a minap immáron személyesen is meglátogatta csapattársait. Ugyanakkor a drámai eset óhatatlanul rányomta a bélyegét a csapat eredményességére: a dán válogatott csak az utolsó, Oroszország elleni csoportmeccsen tudott besettenkedni a nyolcaddöntőbe. Wales esetében emberi dráma szerencsére nem történt, de Gareth Bale-ék is alaposan megizzadtak a továbbjutásukért. Miután azonban ezt a minimális célt mindkét csapat teljesítette, végső soron felszabadultan, teher nélkül futballozhattak a mai párharcban.

Kiváló iram, sok helyzet

Mindez már az első perctől érezhető volt a mérkőzésen. Hol az egyik, hol a másik kapu előtt alakult ki veszélyes helyzet, köszönhetően annak, hogy mindkét csapat bátran kezdett, gólra törő játékot igyekezett játszani. Mindezt persze már a csoportkörben is láthattuk ettől a két csapattól, Dánia például a legtöbb kapura irányuló kísérlettel rukkolt elő a csoportkör összes csapata közül.

PestiSracok facebook image

Bár Wales kicsivel veszélyesebb volt a meccs elején, mégis a dánok szerezték meg a mérkőzés első gólját. A 27. percben jártunk, amikor egy dán támadás végén Kasper Dolberg elé került a labda, aki 18 méterről gyönyörűen helyezett a kapu bal alsó sarkába (0–1). Ward nyújtózott becsülettel, de nem érhette el a lövést. A dán találat némileg megzavarta a piros mezes walesieket; néhány percen belül háromszor is nagy helyzetbe kerültek a dánok, de nem tudták növelni előnyüket.

Szomorú sérülés

A 38. percben drámai sérülést láthattunk. A walesi Connor Roberts rendkívül rossz, pontatlan passzt kapott csapattársától, amelyet mindenáron szeretett volna elérni, ám sprint közben izomsérülést szenvedett a kitűnő játékos. Némi ápolás után le is kellett cserélni, Neco Williams érkezett a helyére. A félidő hátralévő perceiben nagyon nyomott Dánia, szinte a kapujához szegezte a piros mezeseket, ám újabb gólt nem tudtak bepréselni a remekül védő Ward hálójába, így a szünetben egygólos dán vezetést jegyezhettünk fel.

A walesi Aaron Ramsey (j) és a dán duplázó, Kasper Dolberg párharca a labdáért. <br /> MTI/EPA/AP pool/Peter Dejong
A walesi Aaron Ramsey (j) és a dán duplázó, Kasper Dolberg párharca a labdáért. Fotó: MTI/EPA/AP/Peter Dejong

Csere nincs, Dolberg-dupla van

A második félidő gyors dán góllal indult. A 48. percben Braithwaite iramodott meg a jobb szélen, lapos beadását a csereként beállt walesi védő, Williams borzalmasan vágta ki, éppen az ott ólálkodó Dolberg elé, aki köszönte szépen a lehetőséget, és 7 méterről iszonyatos erővel a rövid sarokba bombázott (0–2). Ha az első gólnál azt írtuk, hogy Ward nem védhetett, akkor ennél a gólnál ez még inkább igaz. A meccs nagy kérdése innentől kezdve az lett, hogy Wales képes lesz-e újítani, és visszajön-e a meccsbe, vagy innen az egyébként nagy kedvvel és jól is játszó dánok kényelmesen bemasíroznak a legjobb nyolc közé.

Az 59. percben kialakult egy walesi helyzet, James kapura is lőtt, ám a blokkról levágódott a lövés. Egy perccel később változtatott csapatán mindkét kapitány. Morell helyett Wilson lépett pályára a walesieknél, míg a dánoknál Delaney és Damsgaard jött le, pótlásukra Jensen és Nørgaard állt be. Joe Allen lövésén és Mathias Jensen csalafinta tekerésén kívül különösebb esemény nélkül érkeztünk el a második játékrész derekáig. Gyorsan teltek a percek, ami egyre inkább csökkentette a szigetországiak esélyeit.

A 70. perc elején újabb cseréket láthattunk. Lejött a pályáról a két gólt szerző Dolberg, helyén a Parmában futballozó Cornelius játszott tovább. A 73. percben Bale iramodott meg a bal szélen, ám beadása nem jutott el a középen érkező társakhoz. A 76. percben újból frissített a dán kapitány, Kasper Hjulmand. Larsen helyett Boilesen, Kjaer helyett pedig Andersen érkezett. Cserélt Wales is, Moore-t Brooks váltotta.

Wales minden értelemben szétesett a végére

A 81. percben a Corneliussal szemben elkövetett szabálytalanság miatt végezhetett el szabadrúgást Dánia, Braithwaite azonban nem találta el a kaput. Egy perccel később ismét Cornelius cselezett kiválóan, majd Braithwaite elő került a labda, beadása is veszélyes volt, de szögletre tudtak menteni a walesi védők. A sarokrúgásból már nem alakult ki gólhelyzet.

Az mindenesetre látszott, hogy Wales játéka szétesett, sőt, a 88. percben a kegyelemdöfést is megadta Dánia ellenfelének. Egy bedobást követően Maehle maradt bántóan egyedül a jobb szélen, bevezette a labdát a büntetőterületen belülre, majd egy remek lövőcsel után elemi erővel pókhálózta ki a bal felső sarkot (0–3). Teljesen megérdemelt volt ilyen arányban is a dánok előnye, ráadásul Wales még a sportszerű vesztes szerepét sem tudta eljátszani. Harry Wilson csúnyán, hátulról csúszott be a harmadik dán gól szerzőjének, amiért a játékos azonnali piros lapot kapott. Már a ráadásban jártunk, amikor még Braithwaite is betalált Cornelius remek átadásából (0–4).

A mérkőzésen látottak alapján teljesen megérdemelten jutott a legjobb nyolc közé Dánia, amely a játék minden elemében felülmúlta Walest. Nagyon úgy néz ki, hogy az Eriksen-eset okozta trauma után felszabadultak a dánok, így kijelenthető, hogy a végelszámolásnál is ott lehetnek Kasper Hjulmand fiai. Wales ugyanakkor nem tudta megismételni 2016-ban mutatott remek teljesítményét, így számukra véget ért az idei kontinenstorna.

Fotó: MTI/EPA/AP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.