Pesti Srácok

Vereséggel kezdtek férfi pólósaink - Magyarország-Görögország 9-10

null

Lejátszotta első mérkőzését a magyar férfi vízilabda-válogatott a tokiói olimpián. Együttesünk Görögország ellen kezdett és sajnos vereséggel kezdtünk: a dél-európai csapat 10-9-re legyőzte a kissé enerváltan játszó és az emberelőnyeivel nem jól sáfárkodó mieinket.

A rendkívül hosszú vízilabda-torna - amely már ma kezdetét vette, és egészen az utolsó játéknapig tart - számunkra nyitómeccsén remekül kezdtünk. Nem csupán vezettünk - méghozzá 5-2-re is már -, de emellett számos helyzetet elpuskáztunk, kapufáink is voltak. Minden jel arra utalt, hogy magabiztos győzelemmel, repülőrajtot vesz csapatunk a játékokon.

A második negyed közepétől azonban alapjaiban változott meg a játék képe. A görögök feljavultak, védekezésük stabilabb lett, elöl pedig elkezdték kihasználni a lehetőségeiket. A mérkőzés félidejében már egyenlő volt az állás. A mérkőzés második felében már a görögök vezettek és mi futottunk az eredmény után, ami a rengeteg kihagyott emberelőny miatt nem igazán hozott eredményt. Döntetlenre még sikerült visszajönnünk többször is, ám az utolsó görög gólra már nem tudtunk válaszolni, így a déliek egy góllal (9-10) megnyerték a mérkőzést.

Eddig még nem szenvedtünk vereséget olimpián a görögöktől, ám elkeseredésre azért nincs ok. A hosszú tornán nem az első mérkőzésen kell csúcsformában lenni, ráadásul a következő két meccsen - Japán, majd aztán Dél-Afrika ellen - a reménybeli győzelem mellett a forma javulása is bekövetkezhet majd. A lényeges kérdések pedig úgyis a kieséses szakaszban dőlnek majd el.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.