Pesti Srácok

Első számú sakkozónk, Rapport Richárd országot válthat – Szabó László sakkszövetségi elnök a PS-nek: a dolog mindenképpen visszafordítható

null

Bombaként robbant a hír, miszerint első számú sakkozónk, a világranglista élmezőnyébe tartozó Rapport Richárd országot válthat és román színekben ülhet majd asztalhoz a jövőben. Egyes hírforrások kész tényként kezelik az országváltást, mások még nem, ezért mi a sportági szakszövetség elnökénél közvetlenül érdeklődtünk az üggyel kapcsolatban.

A hír sokkolta a sportszerető magyarokat, hiszen a sakk egyike azon sportágaknak, amelyekben ez a kis nemzet mindig a legjobbak közé tartozott. A történelem során mindig adtunk a világnak rendkívüli képességű játékosokat, így a sakk-nagyhatalmak közé tartozunk. A legújabb kor első számú magyar sakkozója minden kétséget kizáróan Rapport Richárd, aki a közelmúltban minden idők legjobb magyar Élő-pontszámát szerezte meg és kiváló szereplésének köszönhetően ott lehet a nyári világbajnok-jelölti tornán is. Egyértelműen a legszűkebb elitbe tartozik tehát a huszonhat éves nagymester.

Bár már korábban is felvetődött, hogy esetleg országot válthat, ráadásul a hírek szerint jó ideje Belgrádban él, és felesége is szerb származású, azért mindvégig reménykedtünk, hogy ezek csak kósza pletykák és legjobb sakkozónk továbbra is szülőhazája színeiben versenyez majd. Pénteken reggel azonban valóságos bombaként robbant a hír, miszerint Rapport Richárd „zászlót vált” és a jövőben Romániát képviseli majd a nemzetközi versenyeken.

Rapport Richárd ezen a nyáron is megmérkőzhet a világbajnok Magnus Carlsennel. Reméljük, hogy magyar színekben teszi majd.
Rapport Richárd ezen a nyáron is megmérkőzhet a világbajnok Magnus Carlsennel. Reméljük, hogy magyar színekben teszi majd. Fotó: MTI/EPA/ANP/Koen Suyk
PestiSracok facebook image

A hírre Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke az MTI-n keresztül az alábbi nyilatkozatot tette:

A szakszövetségi vezető mindehhez még az alábbiakat tette hozzá:

*****

Szabó László: Talán nem is baj, hogy előállt ez a helyzet

Az MTI-közlemény megjelenése után a PestiSrácok.hu nyomban megkereste Szabó László elnököt, aki nem csupán rendelkezésünkre állt, de új információkat is megosztott velünk az események hátterével kapcsolatban.

– mondta portálunknak elöljáróban Szabó László.

Szabó László a Magyar Sakkszövetség elnöke bizakodó, szerinte még nincs lefutva Rapport Richárd országváltásának ügye. Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Szabó László a Magyar Sakkszövetség elnöke bizakodó, szerinte még nincs lefutva Rapport Richárd országváltásának ügye. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A szövetségnek milyen mozgástere van ebben a helyzetben?

Anyagilag nem igazán van mozgásterünk, hiszen a szövetség éves költségvetése adott. Az éves állami támogatás összege ötvenmillió forint körül van, amelyből huszonöt millió forintot kizárólag ifjúsági sakkra fordíthatunk. Tizenegy-tizenkétmilliós az éves működési költségünk és kapunk még megközelítően tízmilliót, ami az úgynevezett feltörekvő sportágaknak jár. Ezeken felül természetesen saját erőnkből és kapcsolatrendszerünkből még mi is próbálunk forrásokat szerezni, szponzorokat felkutatni, amiben sikeresek is vagyunk, hiszen mindösszesen százmillió forint feletti éves büdzséből gazdálkodhatunk. Szövetségi szinten tehát nincs gond, ahhoz viszont ez nagyon kevés pénz, hogy ebből a költségvetésből olyan támogatást tudjunk nyújtani Ricsinek, amely versenyképes lehet a legrangosabb versenyeken elnyerhető pénzdíjakkal, illetve a piacról felé érkező ajánlatokkal.

A sportfogadásban is érdekelt a milliárdos, aki Rapportot csábítja

Tekintettel arra, hogy Rapport Richárd Belgrádban él, felesége pedig szerb, eddig csak olyan pletykákat lehetett hallani, hogy szerb színekre válthat esetleg a jövőben. Lehet valamit tudni arról, hogy miként jött a képbe a román vonal?

Annyiban kiegészíteném az ön által mondottakat, hogy korábban pletykaszinten amerikai és azeri lehetőség is felvetődött, de kétségtelen, hogy a szerb színekre történő váltás pletykája volt a legerősebb, és a leginkább életszerű. Ricsi magánéletét mélységeiben nem ismerem, de az tény, hogy sakkelnökként Belgrádban találkoztam vele először, azt tehát meg tudom erősíteni, hogy életvitelszerűen valóban ott él. A román vonalról annyit tudok, hogy a FIDE, a Nemzetközi Sakkszövetség informált bennünket Ricsi “zászlóváltási” kérelméről. A román szövetséggel is kapcsolatban vagyunk, korrekt a viszony.

Azt hiszem, valamennyiünket az érdekel leginkább, hogy ez már végleges-e, Rapport Richárdot elveszítette-e a magyar sakk, vagy még van visszaút? Mi lehet majd az ügy végkifejlete?

Őszinte leszek: bizonyos értelemben talán nem is baj, hogy ez a helyzet előállt, mert így kiderül, hogy végső soron megmozdul-e a magyar sakkélet azért, hogy Rapport Richárd mégse váltson. Remélem, hogy segítőkre találunk, mert az biztos, hogy mi, a sakkszövetség részéről minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy Ricsi továbbra is magyar színekben versenyezzen. Azt biztosra mondhatom, hogy bár több helyen már kész tényként jelent meg az országváltás, a történet még nincs lefutva, és azt is ki tudom jelenteni, hogy ez mindenképpen visszafordítható lehet.

Vezető kép: MTI/Beliczay László

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.