Kilépve Maradona árnyékából, Lionel Messi megkoronázta pályafutását!
Amint arról portálunkon is beszámoltunk, Argentína legyőzte Franciaországot a katari labdarúgó-világbajnokság döntőjében, és története során harmadszor is világbajnok lett. Amellett, hogy ez hatalmas siker Argentínának, és felfoghatatlan öröm a dél-amerikai ország népének, van a vb-győzelemnek még egy nagy története. Ez pedig az elmúlt másfél évtized legjobb labdarúgója, Lionel Messi vb-címe, amellyel a rosariói csillag minden értelemben felért pályafutása csúcsára.
Bár Argentína egyike a világ klasszikus és állandó nagy futballnemzeteinek, egyéni és válogatott sikerek egész sora gazdagította az argentin focitörténetet mégis: aligha vitatható, hogy a gauchók futballjának alfáját és omegáját Diego Armando Maradona jelentette. Bár a válogatott kétszer ünnepelhetett világbajnoki címet, a katonai junta árnyékában, hazai pályán megnyert 1978-as első vb-arany korántsem égett annyira a köztudatba, mint az 1986-os győzelem.
A különbség fő oka természetesen Maradona volt, aki négy évvel a Falkland-szigeteki angol-argentin háború után éppen Anglia ellen lőtte be a világtörténelem egyik legszebb gólját. Ugyanezen a meccsen sújtott le Angliára Maradona képében „Isten keze” is, amellyel – kirívó sportszerűtlenség ide vagy oda – Maradona örökre az argentin futball legendája lett.
Már életében létrejött „szobrát” az sem rendítette meg, hogy 1990-ben elvesztették a vb-döntőt, 1994-ben pedig egy doppingügy után dicstelenül kellett lelépnie a világ futball-színpadáról. Maradona doppingbotránya idején hétéves volt egy kisfiú, egy négygyermekes családban, amely a közép-argentínai Rosarióban élt, s amely – mint a családok közül több millió Argentínában – olasz gyökerekkel rendelkezett. Már javában futballozott ez a kissrác, úgy hívták, hogy Lionel Andrés Messi. Edzője az apukája, Jorge Horacio Messi volt, aki maga is látta, hogy gyermeke micsoda klasszis, így csakhamar tovább is küldte őt a Newell’s Old Boyshoz.
A súlyos növekedésihormon-hiánnyal küszködő, ezáltal testalkatra is szó szerint kisfiú, brutális tehetségnek bizonyult új klubjában is. Mindössze tizenhárom éves volt, amikor Európába került, a híres La Masiára, a Barcelona akadémiájára. Prózai oka volt, hogy a gránátvörös-kékek játékosa lett: a Barcelona vállalni tudta, hogy betegségének havi kilencszáz dollárra rúgó kezelési költségét finanszírozza. Aligha lehet tagadni: a katalán klub egyik legjobb befektetése volt Messi megvétele.
A csakhamar világklasszissá váló Lionel Messi vezérletével a Barcelona négyszer nyert Bajnokok Ligáját, háromszor klubvilágbajnok lett, nem is beszélve a tíz spanyol bajnoki címről. Nem vonható kétségbe, hogy ezekben a fantasztikus sikerekben oroszlánrészt vállalt, amit a mögöttünk hagyott időszak hét Aranylabdája és felsorolhatatlanul sok egyéb, egyéni elismerése egyaránt igazol. Ám mégis torzó, hiányos volt ez a pályafutás, mert a válogatottban eddig nem sikerült a csúcsra jutni. Több mint tizenöt éve szerepel már a nemzeti csapatban, jóval túl van a százötven válogatottságon, közelítően száz gólt szerzett a kék-fehér mezben, de mégis: egészen tavalyig a két nagy címből – vb-arany, Copa America-győzelem – egyik sem lett meg. Mintha el lett volna átkozva Lionel Messi válogatott-pályafutása.
És ahogy múltak az évek, és jöttek sorban egymás után a kudarccal végződő nagy világversenyek, egyre erősödtek azok a hangok, amelyek Maradonához hasonlították, és persze kiemelték, hogy sosem érhet az „Isteni Diego” nyomdokaiba. Mert bár Maradona lényegesen kevesebb sikert ért el klubszinten, és – valljuk meg – telis-tele volt emberi hiányosságokkal, ám elért valamit, amit Messi eddig nem: világbajnok lett Argentínával. S bár Messi folyamatosan világklasszis teljesítményt nyújtott, nyerte a trófeákat, bezsebelte a különböző egyéni sikereket, de mégis ott lehetett benne ez a hiányérzet. Joggal.
A 2014-es, elbukott döntő után 2018-ban hamar, már a nyolcaddöntőben kiestek a gauchók. Éppen a mostani, döntőbeli ellenfél, Franciaország búcsúztatta Argentínát. Messi továbbra is Maradona árnyékában maradt. Ám hogy micsoda sportember, azt mégis ezután a sikertelen vb után mutatta meg igazán. Jóllehet, sokan találgatták, sőt, kész ténykényt is kezelték, hogy Messi számára mindenképpen az oroszországi vébé az utolsó – ha nyer, akkor azért, ha nem, akkor azért –, ő maradt.
Lionel Messi Copa America-győzelem és közel negyvenmeccses veretlenségi sorozat felépítése után érkezett válogatottjával Katarba, hogy feltegye a koronát páratlanul csodálatos pályafutására és megnyerje hazájának a világbajnokságot. Anélkül, hogy túlzásokba essünk, ki kell mondani: válogatott mezben még nem láttuk így futballozni Messit. Cselezni, szólózni, olykor csodálatos gólokat rúgni láttuk már eddig is számtalanszor. De most jött emellé valami más is.
Megalkuvást nem ismerő akarás és küzdeni tudás, ami korábban nem igazán jellemezte a játékát. Emellett nem csupán abban járt elől, hogy ő vezette ki a csapatot a gyepre a meccs előtt, hanem abban is, hogy folyamatosan a sajtó rendelkezésére állt, és nehezen lehetett volna szerényebb és reálisabb nyilatkozatokat hallani tőle, mint amilyeneket adott.
Messi 35 éves korára valódi vezér lett, olyan erényeket csillogtatott, mutatott meg magából, amelyekről eddig nem is tudhattuk biztosan, hogy ott szunnyadnak benne. Mindez a pályán és a pályán kívül is megmutatkozott. A közönség jelentőségét, az argentin embereknek való megfelelni akarást minden megnyilvánulásában kiemelte, miközben ezzel egyidejűleg a kieséses szakaszban gólokkal és gólpasszokkal lőtte tovább a csapatát minden mérkőzésen. Látható volt ez a döntőben is: ha kellett, becsúszva szerelt hátul, szögletre tisztázott. Emellett gólt lőtt büntetőből, akcióból, és nem hibázott a mindent eldöntő tizenegyespárbajban sem.
Száz szónak is egy a vége: Lionel Messi megérett a vb-címre! És a Sors, amely a válogatottban eddig mindig kibabrált Messivel, most visszaadott neki mindent, amit korábban elvett. Merthogy valamiféle igazság azért mégiscsak létezik. Lionel Messi felért a csúcsra! Igen, most ért fel, mert bár hétszer kapott Aranylabdát, négyszer nyert Bajnokok Ligáját, aligha vitás: élete legnagyobb sikerét érte el. Nemzetét, országát vitte a világ tetejére, mérhetetlenül boldoggá téve egy olyan népet, ahol sokmillió ember számára szent ügy és szinte kizárólagos boldogság-forrás a futball.
Diego Armando Maradona nem csupán a futball halhatatlanja lett, de néhány igazán elvakult híve egyházat is alapított a tiszteletére. Hogy utódjának alapít-e egyszer, valamikor, valaki egyházat, nem tudni, ám egy dolog biztos.
Lionel Andrés Messi ma kilépett nagy elődje árnyékából. Mindörökre!
Vezető kép: a FIFA hivatalos, világbajnoki Twitter-fiókja
