Pesti Srácok

Soros civiljei és az embercsempészek így dolgoznak össze a migránsok által megszállt Délvidéken – Helyszíni riport II.

NGO-k és embercsempészek dolgoznak össze az illegális migránsok Szerbiából való továbbjuttatásában – derül ki délvidéki helyszíni riportunk második epizódjából. A Rábé nevű kistelepülés határában, egy kihalt régi tsz-épületben ottjártunkkor éppen 25 bevándorló várt a fuvarra, amivel tovább viszik őket. Azt sem rejtették véka alá, hogy addig is, amíg értük jönnek, minden anyagi segítséget, ruhát, élelmiszert megkapnak azoktól a civil szervezetektől, akik érdekes módon még azt is tudják, pontosan hol kell keresni a hosszú útra aktuálisan tovább indulókat. Riportunkban egy helyi férfi részletesen mesél a felvevő pontokról, arról, kik és milyen autókkal érkeznek ide, és beszámol arról is, hogy bizony errefelé is villantak nemrégiben a kések.

Egyre durvább a helyzet a déli határon. Egyelőre csak a szerb oldalon, de hangsúlyozzuk: alig másfél kilométerre a magyar határtól, magyarok lakta településeken. Az elmúlt hónapokban több mint 2500 illegális bevándorló árasztotta el a Röszke túloldalán található Horgos települést. Beköltöztek az üres épületekbe, majorokba és olyan szinten eluralták az egész falut, hogy a helyiek már az utcára is alig mertek kimenni.

A PestiSrácok.hu stábja a minap Délvidéken járt. Bejutottunk a múlt heti lövöldözésekben részt vevő migránsok tanyáira. Bár több mint ezer embert már begyűjtöttek a rendőrök és a különleges erők, valamint folyamatosak azóta is a rendőri akciók, intézkedések, a migránsok már elkezdtek visszatérni a táboraikba.

Első riportunkban bemutattuk Önöknek azt a bátor magyar asszonyt, aki kezébe vette a lakossági ellenállást, falugyűléseket szervezett és civilek egy csoportjával követeléseket fogalmazott meg a migrációs nyomás visszaszorítására a helyi vezetésnek, illetve a szerb kormánynak. Bejutottunk és megmutattuk a legnagyobb horgosi migránstanyát is az egykori Bácska-birtokon, ahol egy hete még ötszázan tanyáztak. Őket ugyan kipucolták onnan, 30 marokkóit mégis találtunk a táborban. Ők már a visszatérők.

PestiSracok facebook image

Stábunk végigjárta azokat a településeket, amelyeken a legnagyobb most a nyomás a határ túloldalán. Rábéi, kübekházai és horgosi magyarok mesélnek arról, hogy sötétedés után már nem mennek utcára, egyedül nem engedik sehová a gyermekeiket – még iskolába sem –, és arról, hogy mindent uralni próbálnak az utóbbi időben egyértelműen arab területekről érkező migránsok. Mindezt láthatják második riportunkban.

Egy kübekházi idős asszony portájára nemrég 15-en törtek be. Csendben tűrt, hogy túlélje azt az estét.

Rábé határában egy TSZ épületben 25 fős csoporttal találkoztunk, illetve sikerült velük szóba elegyednünk. Nem is titkolták, hogy minden segítséget megkapnak valakiktől – pénzt, ruhákat, takarókat és élelmiszert is –, de azt hozzátették, hogy nem maradnak sokáig.

A rábéiak egy fehér kisbuszról és taxikról meséltek és arról, hogy egyértelműen szervezett a migránsok ide és tovább szállítása. Konkrétan ez a tsz-épület, amelyet meglátogattunk, egy felvevő pont, állomás. Az embercsempészek idáig hozzák, illetve innen visznek tovább csoportokat, az NGO-k pedig a menekülők ellátásáról gondoskodnak, és minden összehangoltan történik. Állítólag számtalan embercsempész uralkodik a területen – vannak köztük helyiek is, illetve szintén migránsok, akik inkább az embercsempészek szervezői lehetnek. Falukra, táborokra van felosztva a terület, hol, melyik banda dolgozhat.

Azok az épületek, ahová hosszabb időre húzódnak be egy későbbi fuvarra várva a bevándorlók, egészen elképesztő állapotokat mutatnak. A magyarok által hátrahagyott lakóházakat néhány hónap alatt teljesen lepusztították. Füst, korom és mocsok gyűlik a lassan kidőlő falak között, leszakadt tetők, kiégett épületrészek maradtak utánuk. És egyre több az ilyen, migránsok által lepusztított szellemtanya.

Németh Ferenc, Szeged kormánypárti önkormányzati képviselője arról beszélt a PestiSrácok.hu-nak, hogy úgy érzik magukat, mint a madár a kalitkában, amikor kívülről hárman rázzák a rácsot. A kerítés ugyan ad egyfajta biztonságérzetet, de a félsz folyamatosan ott van valahol, mert ez az állítólagos álprobléma nekik a legnagyobb fenyegetettség ott, az ország déli részén.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.