Pesti Srácok

Gyenge játékkal súlyos vereség, nem jutottunk a négy közé – Dánia-Magyarország 40–23 (21–12)

Gyenge játékkal súlyos vereség, nem jutottunk a négy közé – Dánia-Magyarország 40–23 (21–12)

Nem tudta megnehezíteni a vb-címvédő Dánia dolgát a magyar férfi kézilabda-válogatott a svéd–lengyel közös rendezésű világbajnokság mai negyeddöntőjében. Az északiak magabiztos játékkal, gyakori védelmi hibáinkat kihasználva, fölényes győzelemmel masíroztak az elődöntőbe, míg a mieink az 5–8. helyezésért harcolhatnak a vb hátralévő részében.

Már a mérkőzés előtt egyértelmű volt, hogy ennek a párharcnak a legutóbbi vb-n aranyérmet szerző dánok az esélyesei. Mi abban bízhattunk, hogy az eggyel több pihenőnap, valamint a célunk – az olimpiai selejtező – elérése miatti felszabadultság hozzásegít minket a szoros meccshez, vagy akár a bravúrhoz is. Sajnos a mérkőzés hamar lelohasztotta az ilyen irányú reménykedéseinket. Lékai hétméteresből szerezte első gólunkat, de ekkor már 3–1 volt Dánia javára. És a piros mezesek előnye csak nőttön nőtt.

A tizedik percben már 6–3, a huszadikban pedig 14–9 volt a címvédő javára, de az igazi mélypontra még csak ezután értünk. A dánok könnyebbnél könnyebb gólokat szereztek; védelmünk ma nem állt feladata magaslatán. Minden gólunkra érkezett válasz, sőt, volt, amikor kettő–három is. Kifejezetten frusztráló volt látni, hogy amikor sikerült betalálni, arra menetrend szerint érkezett a dán találat is. A félidőben már kilenc gólosra hízott a különbség (21–12), vagyis igazi célunk innentől kezdve csak az eredmény kozmetikázása lehetett.

Bodó Richárd (k, szemben) és Bánhidi Bence (k, háttal), valamint a dán Magnus Saugstrup Jensen (b) és Niclas Vest Kirkelokke (j) a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs világbajnokság negyeddöntőjében játszott Magyarország-Dánia mérkőzésen a stockholmi Tele2 Arénában 2023. január 25-én.<br /> Fotó: MTI/Kovács Tamás
Bodó Richárd (k, szemben) és Bánhidi Bence (k, háttal), valamint a dán Magnus Saugstrup Jensen (b) és Niclas Vest Kirkelokke (j) a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs világbajnokság negyeddöntőjében játszott Magyarország–Dánia mérkőzésen a stockholmi Tele2 Arénában 2023. január 25-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás
PestiSracok facebook image

A második játékrészben sajnos ott folytatódott minden, ahol az elsőben abbamaradt. Futószalagon érkező, könnyű dán gólok, folyamatosan növekvő különbség a két csapat között. Az igazi gond nem is okvetlenül az volt, hogy vesztésre állunk, még csak nem is az, hogy nagy arányban, hanem az, hogy hiányzott a megfelelő küzdőszellem, és mintha baj lett volna az akarati tényezőkkel is... Ez pedig nem eredményezhetett mást, mint súlyos, szinte már megalázó vereséget. Dánia végül tizenhét góllal győzte le válogatottunkat (40–23), kétséget sem hagyva afelől, hogy megérdemelten jutott az elődöntőbe.

Válogatottunk ezzel a vereséggel nem jutott be a legjobb négy közé, így nem is mérkőzhet az érmekért. A folytatásban a többi negyeddöntő veszteseivel az 5–8. helyezésért küzdhetünk majd.

Vezető kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.