Pesti Srácok

A magyar antifa, mint hálózat: Mérce, Tett, Autonómia, Szikra és a csúcson Jámbor?

null

Évről-évre felmerül a Kitörés Napi antifa villongások kapcsán, hogy egyre jobban szerveződik és külföldieket is teleportál akcióira a magyar antifa, a hétvégi események azonban egyértelműen mutatják, hálózatba szerveződött és komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent a hazai antifasiszta mozgalom. Hazai szervezetek, velük karöltve magyar sajtóorgánum heteken át szervezte azt az antifa megmozdulást, amelynek eredménye, hogy hét jobboldali embert vertek össze brutálisan, 5-7-8 fős csoportok a nyílt utcákon, gyakorlatilag a ruházatuk alapján kiszúrva őket. Az elkövetők egy része külföldi állampolgár! A PestiSrácok.hu utánajárt, kik és hogyan szervezhették Magyarországra a hétvégi akcióra a külföldi antifákat és azt is megmutatjuk, hogyan szerveződik nyíltan, a szemünk láttára a magyar antifa, egy olyan szélsőséges ideológiákat terjesztő és erőszaktól sem visszariadó csoport, amelyet már több országban betiltottak és terrorszervezetnek nyilvánítottak. Riportunk rámutat, hogy a hazai antifa mozgalom még a parlamentbe is juttathatott képviselőt - ugyanis a Párbeszéd politikusa, Jámbor András ezer szálon kötődik az antifa hálózatban megjelenő szervezetekhez, csoportokhoz.

A PestiSrácok.hu vasárnap részletes cikkben számolt be arról, hogyan ért brutális támadás jobboldali érzelmű embereket Budapest utcáin - többségében azokat, akik a Kitörés Napja alkalmából rendezett megemlékezésre, ahhoz kapcsolódó rendezvényekre és emléktúrára érkeztek a fővárosba. De olyan fiatalembert is megtámadtak és összevertek, aki munkába tartott Gazdagréten. Annyi volt a bűne, hogy terepszínű nadrágot és bakancsot viselt.

A brutális támadások előzménye, hogy magyar és külföldi antifák már előző nap lesben álltak, várták a túrára, megemlékezésre érkezőket és provokáltak, inzultáltak többeket. A Mérce blog olyan aktívan és nyíltan állt bele a Becsület Napja rendezvény elleni hergelésbe, hogy nem volt nehéz kitalálni, honnan érdemes kezdeni a kutakodást. Pláne az után, hogy a Kitörés Túrán résztvevők lapunknak konkrétan azt mondták, az antifa akciók kapcsán többen is a Szikrát és Jámbor Andrást emlegették.

Az antifák által agyba-főbe vert férfi, aki csak az egyik áldozat a legkevesebb hétből
PestiSracok facebook image

A Mérce, és antifasiszta alblogja toborzott az antifa tüntetésre

Tény: A Mérce már napokkal az események előtt újraközölte 2020-ban, Szijártó Imre által írt véleménycikkét, amely hosszasan elemezve legalizálja az erőszakot, hogyha azt szélsőjobboldaliak, az ő megfogalmazásukban nácik ellen követik el. Ideológia csapongásai közepette Szijártó, aki mellesleg nem csak publicista, politológus és aktivista is, konkrétan leírja, hogy vannak olyan körülmények amelyek mentén megengedett az akár halálos kimenetelű erőszak is. Mint írja:

És nem egyedül ez a 2020-as írás jelent meg napokkal korábban a Kitörés Napja kapcsán a Mércén, hanem számtalan további is. Ezek között akadtunk rá a Mérce kvázi aloldalára, melynek az url címében is utal a Mércére: Ez a tett.merce.hu

Kezdjük ott, hogy a kitörés napi tüntetést február 6-án itt hirdették meg. Szerzőként pedig az Autonómia Mozgalmat jelölték meg. A neonácik veszélyeivel való fenyegetést követően Mit tudsz tenni címszó alatt azt írták:

A Nácimentes Budapest ellentüntetést - ahogy nevezték, több közösségi média felületen osztották, hirdették. További információkat pedig a @Antifasiszta_hun telegram csatornán ígértek.

A Mérce napokon át toborzott az antifa tüntetésre

Az egész Tett aloldal gyakorlatilag egy anarchista, antifasiszta blog. A vörös-fekete fejlécet a párizsi kommün harcosának, Louise Michel-nek a gondolata ékesíti. Az antifa lapnak saját impresszuma is van: (Bertalan András Miklós, Piróth Attila, Losoncz Márk, Kocsis Árpád, Tillman Ármin, valamint Szabolcsi Gergely és Varga 'Nefelejcs' Gergő. Ez utóbbi név később még fontos lesz - egy teljes antifa platform köthető Nefelejcshez...

Bár az Impresszumban azt írják, hogy működésük független, nem is titkolják, hogy a lap felületét a Mérce biztosítja, illetve minden bejegyzésnél a Mérce támogatására buzdítanak. Ugyanitt arról is megemlékeznek, hogy a Tett 2017-ben jött létre, amikor rájöttek, hogy a "reflektív média kora lejárt és cselekvő közösségekre van szükség". A Tett oldalán külön fülön kalandozhatunk az elmélet, ideológiák és mozgalmi írások között. Ez utóbbi menüpont alatt akadtunk rá a Tett korábbi "főszerkesztőjének" egy 2021-es beszédére.

Az ominózus beszédet a következő mondattal indította:

Visszaugorva a Nácimentes Budapest névre keresztelt antifa megmozdulásra, az eseményt a Facebookon két felhasználó hozta létre. Az egyik az Autonómia Csoport, a másik egy Thot Máté nevű évek óta létező, de csak események létrehozására és adminisztrátori feladatokra használt profil.

A Tett anarchista, antifa blog egyértelműen a Mércéhez tartozik

Az Autonómia folyamatosan hangolt az eseményre, még technikai információkkal is segítette a résztvevőket. Például azzal, hogy ha jogsérelem érné őket a TASZ-hoz kell fordulni, két forródrótos telefonszámot is megadtak. A február 11-i programot először január 29-én hirdették meg ezen az oldalon. Egy nappal az esemény előtt a részletes programot is közölték. 16 óra utánra hirdettek "szabad foglalkozást", jótanácsként pedig odabökték, hogy mivel hideg lesz, öltözzön mindenki rétegesen, "a fekete jól áll a feketével".

Osztrák tesókkal már január 25-én készültek az akcióra

Beszédes egyébként, hogy az Autonómia Csoport folyamatosan három nyelven kommunikál. A hétvégi tüntetést is három nyelven, a magyar mellett angolul és németül is hirdették. Érdemes megjegyezni, hogy az Autonómia honlapja - melynek fejlécében az áll, Autonóm Antifasiszta Akció, fő linkgyűjteménye egy német antifasiszta induló mellett Mérce és Tett oldalakat ajánl.

Az Autonómia Csoport, Mérce és Tett által népszerűsített ellentüntetés külföldi oldalakon is megjelent. Többek közt a radar.squat.net oldalon, ahol szintén segítették a toborzást az ellentüntetésre angol nyelven: "Stop nazi glorification Budapest" - jelentkezőket az Autonómia Csoport protonmailes e-mail címére irányították.

A külföldi antifák pedig nem csak az ominózus tüntetésen, hanem már hetekkel korábban megjelentek Budapesten és konkrétan az akcióra készültek. Az Autonómia Csoport Facebook-oldala ezt is megjegyezte...

Bár a Nácimentes Budapest eseményt csak január 29-én hirdették meg, az "infóeseményt" a Gólyában már január 25-én megtartották.

Az esemény "közösen a fasizmus dicsőítése ellen" néven futott. Már a leírásban jelezték, hogy osztrák barátokkal működnek együtt.

-írták a szervezők.

A "Stop Nazi Glorification" felirat aztán a Bécsi kapu téri antifa tüntetésen is feltűnt. A Mérce videójában, amely nem mellesleg élőben tudósította végig az akciót, akkor jelenik meg az ominózus feliratú molinó, amikor éppen angolul az az Adidas melegítős nő mond beszédet az egybegyűlteknek, aki később az antifa támadásokat megörökítő köztéri kamerák felvételén is megjelenik mint aktív résztvevő - ő maga is valamilyen eszközzel üti és rúgja a már földön fekvő áldozatokat is.

A Mérce élő adása buktatta le az egyik antifa verőlányt - bal szélen Adidas melegítőben

A Szikra Mozgalom is aktívan beleállt a toborzásba, 2019-ben együttműködő partnere, a Táncsics Radikális Párt az egyik fő szervezője volt a balhénak

És akkor a hab a tortán.

Bár Jámbor András már magyarázkodik és fennen hangoztatja, ő és a Szikra is elítél minden erőszakot, nem lehet elmenni amellett, hogy az Autonómia Csoport eseményét, vagyis az antifa akciót a Szikra Mozgalom maga is népszerűsítette. Ráadásul nemcsak megosztották az eseményt, hanem olyan kommentárokkal is ellátták azt, hogy "Mutassuk meg, hogy Budapest nem kér a nácikból", vagy "Ha te is elítéled a neonáci történelemhamisítást csatlakozz szombaton az ellentüntetéshez".

Amit magyarázni sem kell...

A Szikra a Kitörés Túra ellen saját logójával ellátott képmontázzsal is hergelt.

A Szikra Mozgalom felületeit átnézve találtunk rá a 2021-es diákváros kampány egy poszterére, amelyen érdekes módon az Autonómia Csoport logójából ismert zászló piktogram is megjelenik.

Véletlen lenne? Ez csak egy piktogram?

A Szikra Mozgalom 2019-es létrejötte óta utcai megmozdulásokat, különböző rendszerellenes akciókat szervez más partnerekkel. Partnerei sorában feltűnik a Táncsics Radikális Párt is, amely 2019-ben - tehát éppen a Jámborékkal való együttműködés évében vállaltan a kitörés napi antifasiszta tüntetés egyik szervezője volt a Tett Mozgalom és az Autonómia Csoport mellett.

A Szikra Mozgalom kapcsán Nagy Ervin filozófus már 2022-ben figyelmeztetett, hogy a kommunizmus kísértete van visszatérőben a szélsőbaloldali nézeteket valló Jámbor András politikai előretörésével. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Szikra Mozgalom célja, hogy elfogadhatóvá tegye szélsőséges nézeteit, fennáll annak a veszélye, hogy utcai botránypolitizálással megzavarják a társadalmi rendet és a jogbiztonságot. Van is már erre példa, hiszen a Jámbor András fémjelezte Szikra Mozgalom több, fizikai agressziótól sem mentes, provokatív megmozdulást tartott.

Az utóbbi időben Fizessenek a gazdagok felkiáltással kaszinók és fine dining éttermek ellen indítottak támadást. Ezeken az eseményeken már tisztán kivehető a szervezettség és háttértámogatás...

Jámbor András nem is olyan régi múltja - az antifa takarító és antifa blog alapító

Jámbor András bármennyire is tagadja, hogy köze nincs az antifákhoz és elítéli az antifák által egyébként a nyíltan hirdetett erőszakot, a tények, kiváltképp ha a múltba visszatekintünk egészen mást mutatnak.

Azokon a webes felületek (Mérce és Tett) amelyekhez Jámbor András ezer szállal kötődik, tehát hirdetve az eseményt, nyíltan beálltak az antifa ellentüntetés mögé, arra toboroztak. 2019 végéig Jámbor András még a Mérce főszerkesztője, amely már akkor felületet biztosít az anarchista, antifa blognak, a Tett Mozgalom szócsövének. 2020-ban a Mérce kolumnás cikkben legalizálja akár az élet ellen irányuló erőszakot is ha az ideológiailag alátámasztott. a szélsőjobboldal jelenlétét, a Kitörésre akár csak megemlékezést pedig mint a náci ideológia átmentését ilyen alapos indoknak festi le

És ez még nem minden.

Tovább haladva vissza az időben Jámbor Andrást antifasisztáknak nyilvánított akció felvételein is megtaláltuk, méghozzá 2008-ban. A Kurucinfo örökítette meg a Magyar Gárda avató ünnepségén a Hősök terén szélső baloldali elemek provokációját. Egy csoport takarítóként jelent meg a téren - szimbolizálva, hogy kisöprik a fasiszta mocskot Budapestről. Közöttük tűnt fel Jámbor is.

A két "jólöltözött" emberke megjelent már az első Gárda-avatáson is. Valószínűleg akkor a nagy tömeg miatt nem mertek balhézni. Később a baloldali srácot láttam a márc. 15-ei Blaha Lujza téri rendezvényen is - írta olvasóját idézve a Kuruc. A csatolt fotón egyértelműen az ijfú Jámbor András látható.

2008, Hősök tere, a Magyar Gárda avató ünnepsége ahol provokátor antifák is megjelentek - a kép baloldalán egyértelműen Jámbor András látható

A Párbeszéd, illetve a Szikra Mozgalom politikusa, parlamenti képviselője nem tartotta mindig cikinek antifasiszta nézeteit. Találtunk egy 2015-ös hvg online-nak adott interjút, amelyben a Mérce alapítójaként meséli el, hogy a lap antifasiszta blogként indult, csak aztán kvázi finomították, hogy az újbalos ellenzék szócsövévé váljon.

-olvasható a hvg.hu ominózus cikkében.

Ugyanebben az interjúban azt is elismerte, hogy amit csinálnak, az "100 százalékban aktivista újságírás", és felidézte, hogy szerveztek már tüntetést és akcióztak is itt-ott. És az internet annak emlékét is őrzi, amikor az Orbán-Bolsonaro találkozó előtti éjszaka antifasiszta plakátokkal aggatta tele a fővárost a köztudatba betörni készülő Szikra...

Mindent összegezve tehát az a kép áll össze, hogy a korábban külön kisebb csoportokba, szervezetekbe tömörülő magyar antifák a az Autonómia Csoport ernyője alatt egyesülni látszanak és olyan külföldi kapcsolatokat ápolnak, amely segítségével veszélyes, erőszakos külföldi antifák tucatjait képesek rendezvényeikre mozgósítani, Magyarországra teleportálni. A magyar antifák kommunikációban is teret nyertek azzal, 2008-ban vállaltan antifasiszta blogként indult Mércét a baloldal egyik szócsövévé tették. Ez a Mérce, valamint aloldala, a Tett antifasiszta, anarchista blog, amelynek a felületét biztosítják a mai napig szervezői az antifasiszta megmozdulásoknak, akcióknak. Az általuk szervezett tüntetés egyik szónoka felvételekkel bizonyítottan a rendőrség által azóta őrizetbe vett antifa verőember - ha nem is verőlegény... mert hogy nő. A Mérce és rajta keresztül a Tett Mozgalom szabadon kérhet és kaphat anyagi támogatást tevékenységéhez. Az egész történet a parlamentbe is képviselőt juttató újbaloldali Szikra Mozgalomban csúcsosodik ki - amire pedig lehetséges nemzetbiztonsági kockázatra a nemzetbiztonsági szolgálatoknak kell megadnia a megfelelő válaszokat.

Mint ismert, Tényi István a hétvégi antifa támadások kapcsán az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordult és vizsgálatot kezdeményezett, a hétfői rendőrségi sajtótájékoztatón pedig elhangzott, hogy nemzetbiztonsági szolgálatokkal is együttműködve folyik a nyomozás a külföldi és magyar állampolgárok által elkövetett példátlanul brutális támadások felderítése érdekében.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.