Pesti Srácok

Győzni nem sikerült, csupán mezőnyfölényig jutott a bajnok a tavasszal jól játszó Kövesd ellen – Ferencváros–Mezőkövesd 1–1 (1–1)

null

A bajnoki címvédő meddő mezőnyfölénye kevésnek bizonyult a pontszerzéshez a Mezőkövesd elleni mai bajnoki mérkőzésen, amely végül 1–1-es döntetlennel zárult. A Fradi ennek ellenére is magabiztosan vezeti a tabellát, ám jövő csütörtökön a ma látott játéknál lényegesen több kell majd Leverkusenben, az Európa-Liga nyolcaddöntőjében. Kuttor Attila csapata ugyanakkor boldog lehet, ugyanis rendkívül értékes ponttal távoztak az Üllői útról.

A két legjobb tavaszi formában lévő csapat, a bajnoki címvédő Ferencváros és a kiesés elől egyre sikeresebben menekülő Mezőkövesd vívta a labdarúgó NB I 22. fordulójának ma esti nyitómérkőzését. A Ferencváros esetében nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy jövő héten csütörtökön Leverkusenben lesz jelenése a zöldeknek, így a mutatott játék, valamint Sztanyiszlav Csercseszov taktikája, cseréi egyaránt üzenetértékkel bírhattak az Európa Liga-fellépés vonatkozásában is. A borsodiak kapcsán pedig az volt a legfőbb kérdés, hogy a tavasszal feltűnően bátran és eredményesen szereplő Kövesd vajon a Fradi-pályán is mer-e majd kezdeményezni, támadásokat is építeni?

A Ferencváros Dibusz – Wingo, Abena, Kovacevic, Civic – Sigér, Esiti – Traoré, Mercier, Marqunhos – R. Mmaee, míg a Mezőkövesd Piscitelli – Kállai, Lukic, Pillár, Filip – Karnyicki, Besirovic – Cseri, Molnár, Drazic – Lehoczky összeállításban kezdte a találkozót.

Első félidő

PestiSracok facebook image

Az első percek egyértelmű hazai fölényt hoztak, és viszonylag hamar, már a 12. percben góllá is érett a Fradi kezdeményező játéka. Sigér tálalt nagyszerűen a tizenhatoson belül a védőjéről leváló Traoré elé, aki átvette a labdát, majd elpöccintette a kilépő Piscitelli mellett, és a játékszer a kapu jobb oldalába került (1–0). Alig könyveltük el a gólt, máris megduplázhatta volna előnyét a bajnok. Ryan Mmaee indításával Traoré tört ismét kapura, Pillárt kicselezte, majd a jobb alsó sarokba lőtt. Ám mégsem lett 2–0, mert a videózás után Farkas Ádám játékvezető érvénytelenítette a találatot, Mmaee ugyanis a lövés pillanatában lesen állt.

A ferencvárosi Anderson Esiti (lent) és a mezőkövesdi Stefan Drazic a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában játszott Ferencvárosi TC–Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzésen a Groupama Arénában 2023. március 3-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A játék képe alapján abszolút váratlanul, és kissé szerencsés góllal, de egyenlített a vendégcsapat. Filip lőtt kapura, lövése Dibuszról kipattant, Civic röviden szabadított fel, így Besirovic is lőhetett, és a védőkről levágódó lövés a jó helyen álló Drazic elé pattant, aki néhány lépésről, elvetődve a léc alá bombázott (1–1). A kapott gól némiképp megfogta a Fradit, a félidő hátralévő részére érzékelhetően lelohadt a kezdeményezőkészség, és lényegesen kevésbé volt veszélyes a Fradi támadójátéka, mint addig. Ennek révén az első játékrészben már csak némi kakaskodást és sárga lapokat (Wingo, Lukic, Marquinhos, Cseri) jegyezhettünk fel.

Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala
Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala

Második félidő

A második játékrészre változtatott mindkét mester: a Fradinál Vécsei és Frederiksen, míg a Kövesdnél Vajda Sándor érkezett frissítésként. A játék képe érdekesen alakult a második félidő első felében, ugyanis amíg alapvetően a Ferencváros játszott fölényben, addig a veszélyesebb akciókat egyértelműen a Mezőkövesd vezette. Molnár Gábor kiugrásánál, vagy Drazic ragyogó fejesénél egyaránt vezetést szerezhettek volna a kék mezesek, de Molnár helyzeténél Civic ért hátra, Drazic próbálkozásánál pedig Dibusz védett hatalmas bravúrral.

Zachariassen beállása élénkülést hozott a hazai támadásokba, így akadt néhány veszélyesebb Fradi-akció, ám Piscitelli és a védelem hősiesen állta a sarat. Csercseszov mester – idén először – Gojakot is beállította, ám a hőn áhított győztes gólt továbbra sem tudták begyötörni a hazaiak, pedig elérkeztünk a mérkőzés hajrájához. Az utolsó tíz percben többször is ki nem kényszerített hibák – hátul eladott labdák – bosszantották a hazai szurkolókat és a pad mellett olykor tajtékzó Csercseszovot.

Sztanyiszlav Csercseszov olykor kifejezetten bosszús volt a pálya szélén. Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala
Sztanyiszlav Csercseszov olykor kifejezetten bosszús volt a pálya szélén. Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala

A 87. percben újabb lesgólt szerzett a Fradi. Zachariassen startolt rá egy beadott labdára, önfeláldozó mozdulattal be is fejelte azt a hálóba, ám belül két csapattársa lesen állt, így a hosszas videózás után sem adták meg a játékvezetők a találatot, jóllehet, a visszajátszás alapján elsőre úgy tetszett, hogy Zachariassen nem lesről indult. Farkas Ádám azonban hétperces hosszabbítást rendelt el, így maradt még idő arra, hogy valamelyik csapat megszerezze a győztes gólt. A kövesdiek elsősorban a védekezésre koncentráltak a ráadásban, szinte teljesen kapuja elé szegezte őket a Fradi, ám hősies védekezéssel megtartották a döntetlent, s így roppant értékes ponttal távoztak az Üllői útról.

A Ferencváros csapatának bajnoki első helyezését a mai újabb pontvesztés ellenére sem fenyegetik az ellenlábasok, ugyanakkor a zöldeknek jelentősen javulnia kell majd játékban a csütörtöki Leverkusen elleni párharcig. Különösen a védelem ma látható könnyelmű labdaeladásait kell kiküszöbölnie a zöld-fehéreknek, ha jó eredményt szeretnének elérni a gyógyszergyáriak otthonában.

Vezető kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.