Pesti Srácok

Kecskemét, a csodák csodája – A Vasas lassan elbúcsúzhat élvonalbeli tagságától

null

A válogatott szünet előtti utolsó fordulót rendezték a labdarúgó NB I-ben, amelynek győztese egyértelműen az újabb sikert begyűjtő Kecskemét volt, s amelynek végén némileg elrendeződtek az erőviszonyok.

Ezúttal sem rendeztek mérkőzést pénteken, szombaton és vasárnap viszont három-három találkozót is lebonyolítottak a labdarúgó NB I 24. fordulójában. Debrecenben két tavaszi sikercsapat feszült egymásnak, hiszen a házigazda Loki és a Kecskemét egyaránt nagyszerű menetelésben van. A hazai pálya okán a Debrecen tűnt esélyesebbnek, jóllehet a kecskemétiek stabilitását figyelembe véve – még a címvédő Ferencvárosnál is kevesebb vereségük van az idei pontvadászatban – egyértelmű volt, hogy ezúttal sem adja könnyen a bőrét Szabó István alakulata. Nem csupán nem adta könnyen a bőrét, de egyenesen győzni tudott a cívisvárosban a lila-fehér gárda, így újabb győzelmükkel megerősítették helyüket a második helyen, sőt, jelentős lépést tettek a rendkívüli bravúrnak számító nemzetközi kupaszereplés kivívása felé.

Mezőkövesden az a Kisvárda lépett pályára, amelynek nagyon nagy szüksége lett volna egy győzelemhez ahhoz, hogy tapadni tudjanak az élboly csapataihoz és megmaradjon az esélyük a nemzetközi kupaindulásra. A vezetést hamar meg is szerezték a várdaiak, ám a matyóföldi csapat még az első játékrész végén egyenlíteni tudott, s mivel újabb gól már nem született, pontosztozkodással zárult az észak-magyarországi derbi. A döntetlennel igazán egyik csapat sem lehet elégedett.

Ami az elégedettséget illeti, Székesfehérváron sem elégedett senki a csapat szereplésével, ami Huszti Szabolcs vezetőedző állásába került. A fehérvári vezetés végül Svédországból hozott trénert a kispadra, a lengyel származású, de Svédországban született Bartosz Grzelak személyében. Az új tréner jól mutatkozott be a fehérvári padon, ugyanis a kiesési rangadónak beillő Bp. Honvéd elleni párharcot megnyerte a Fehérvár. Némileg árnyalja a képet, hogy a játék képe alapján a Honvéd rászolgált volna egy pontra, de a győzelmet nem kell megmagyarázni, a Fehérvár elkerült a kieső helyről.

PestiSracok facebook image

A vasárnapi mérkőzések közül a Vasas-Paks meccset rendezték délután. A Vasas többpontos lemaradásban volt már a forduló előtt is a még élvonalbeli tagságot érő csapatoktól, így kizárólag a győzelem volt elfogadható eredmény a 112. születésnapját ünneplő piros-kékek számára. Erre azonban nem volt tekintettel a Paks, amely támadólag lépett fel és Hahn góljával, valamint a csereként pályára lépő Böde duplázásával már hárommal is vezetett. Bár a Vasasnak sikerült kozmetikázni az eredményen, a pontszerzés nem jött össze, így szinte kilátástalan helyzetbe került az angyalföldi alakulat. Nem lennénk meglepve, ha a válogatott szünet változásokat hozna a Fáy utcában.

Kondás Elemér, a Vasas vezetőedzője joggal emeli az ég felé a tekintetét. A piros-kékek egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, lassan már csak az Égiek segíthetnek rajtuk... <br /> Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Kondás Elemér, a Vasas vezetőedzője joggal emeli az ég felé a tekintetét. A piros-kékek egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, lassan már csak az Égiek segíthetnek rajtuk...
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Úgy fest, nagy követ gördített le a felcsútiak szívéről a múlt heti, Ferencváros elleni győzelem, mert a tavaszi idény talán legjobb, de mindenképpen legeredményesebb játékát produkálta a Puskás Akadémia az Újpest elleni mérkőzésen. A félidőben még csak egygólos volt a hazai előny, ám a második játékrészben kinyílt a gólzsák. Colley dupláján kívül Slagveer és Zahedi is eredményes volt, miközben a liláktól csak egy válaszra tellett, így kiütéses hazai siker született. Hornyák Zsolték tehát egy héten belül második nagy skalpjukat is begyűjtötték, amellyel egyben fel is kapaszkodtak a dobogó harmadik fokára.

A forduló zárómérkőzését Zalaegerszegen rendezték, ahol az Európa Ligától csütörtökön búcsúzó Ferencváros vendégszerepelt. A bajnoki címvédőn erőteljesen érződött a hétközi kupakudarc, mert bár becsülettel küzdöttek, hajtottak, daráltak a zöld-fehérek, de csak helyzetekig jutottak, miközben a zalaiak Meschak révén gólt is tudtak szerezni, így a forduló egyik meglepetését szolgáltatva, legyőzték a Ferencvárost. A ZTE ezzel feljött a hetedik helyre, és nagy lépést tett a biztos bent maradás felé, a Fradinak pedig talán jól is jön a válogatott-szünet, mert rendezheti sorait, és újult erővel vághat neki a bajnokság hajrájának.

Összegezve a fordulóban történteket, ezúttal is a Kecskemétet kell elsősorban kiemelni, amely tizedik győzelmét megszerezve hatpontos, azaz kétfordulónyi előnnyel áll a tabella második helyén. Az újonctól ez káprázatos bravúr. A többi eredmény után pedig elmondható, hogy a hatodik helyen álló Kisvárda mögött kialakult egy hárompontos különbség, ahol a Fradi ellen bravúrgyőzelmet arató ZTE következik. Körülbelül itt húzódik a határ, mert a ZTE, valamint az utána következő csapatok inkább hátrafelé kell, hogy tekintsenek, és arra kell figyelniük, hogy elkerüljék a kiesést. Ez utóbbi tekintetében a Vasasnak főnixmadarat megszégyenítő szárnyalásra lenne szüksége a bajnokság hajrájában, tekintettel arra, hogy hátránya immár nyolc pont a tizedik, és így már bennmaradó helyen tanyázó Újpesthez képest.

*****

Labdarúgó NB I, 24. forduló - Eredmények

Mezőkövesd-Kisvárda 1-1

Debrecen-Kecskeméti TE 1-2

Fehérvár-Bp. Honvéd 2-0

Vasas-Paks 2-3

Puskás Akadémia-Újpest 5-1

Zalaegerszegi TE-Ferencváros 1-0

*****

A bajnokság állása

1. Ferencvárosi TC24155447–20+2750
2. Kecskeméti TE241012235–23+1242
3. Puskás Akadémia2499634–30+436
4. Paksi FC24105943–40+335
5. Debreceni VSC2497839–36+334
6. Kisvárda2489735–38–333
7. Zalaegerszegi TE24861029–28+130
8. Mezőkövesd2478925–30–529
9. Mol Fehérvár24761130–34–427
10. Újpest FC24761129–43–1427
11. Budapest Honvéd24671126–38–1225
12. Vasas FC243101119–31–1219

Vezető kép: Ezt a párharcot a debreceni Manrique (piros mezben) nyerte, a mérkőzés végén azonban a Kecskemét örülhetett, így az újonc megerősítette helyét a tabella második helyén. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.