Pesti Srácok

Egy újabb elképesztő nap a budapesti atlétikai világbajnokságon! – Váltóink országos csúcsokat futottak!

null

Hét döntővel és magyar váltószereplésekkel várt bennünket az atlétikai világbajnokság utolsó előtti délutánja a Budapesti Atlétikai Központban. Férfi rúdugrásban, valamint a két 4x100-as döntőben különösen nagyszerű teljesítményeknek tapsolhattunk, és külön öröm, hogy honfitársaink is remek eredményekkel örvendeztettek meg bennünket.

Szokás szerint honfitársaink eredményeivel kezdjük a mai nap krónikáját, és örömteli hírekről lehet beszámolni. A férfi és a női 4x400-as váltóban egyaránt rajthoz álltak a mieink, és mindkét számban kiválóan szerepeltek. A férfiak mezőnyében a Steigerwald−Wahl−Kovács−Molnár összeállítású négyesünk kiválóan futva, 3:02.65-ös eredménnyel szenzációs országos csúcsot repesztett, amely annak ellenére is rendkívüli eredmény, hogy a bombaerős mezőnyben nem ért továbbjutást. Nem maradtak el a férfiak mögött a nők sem, akik szintén a 4x400-as váltó előfutamában indultak. ANádházy−Kéri−Rapai−Molnár összetételű váltónk negyvenhárom éve fennálló országos rekordot adott át a múltnak, 3:27.79-es, csodálatos eredménnyel, amellyel ráadásul több riválisukat is maguk mögé utasították.

Kovács Árpád, Wahl Zoltán, Steigerwald Ernőõ és Molnár Attila (b-j) a férfi 4x400 méteres váltófutás előfutamában a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 26-án.<br />Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Kovács Árpád, Wahl Zoltán, Steigerwald Ernő és Molnár Attila (b-j) a férfi 4x400 méteres váltófutás előfutamában a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 26-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A mai döntők az atlétika legszebb pillanataival ajándékozták meg a sportág szerelmeseit. Férfi rúdugrásban a címvédő svéd Armand Duplantis csodálatosan szerepelt, elképesztő magabiztossággal ugrotta át a 610 centimétert is, amellyel már megnyerte a vb-aranyat. Nem elégedett azonban meg ennyivel, felemeltette a lécet a világcsúcsot jelentő 623 centiméterre. Bár mindhárom kísérleténél leverte a lécet, mégis fantasztikus volt látni, hogy a győzelem tudatában is ennyire koncentrált volt, és háromszor is megpróbálta világcsúccsal megajándékozni a budapesti publikumot.

PestiSracok facebook image
Jogos volt a Kéri Bianka, Nádházy Evelin, Rapai Fanni és Molnár Janka (b-j) összetételű, női 4x400 méteres váltónk öröme, negyvenhárom éves országos csúcsot adtak át a múltnak!<br />Fotó: MTI/Illyés Tibor
Jogos volt a Kéri Bianka, Nádházy Evelin, Rapai Fanni és Molnár Janka (b-j) összetételű, női 4x400 méteres váltónk öröme, negyvenhárom éves országos csúcsot adtak át a múltnak! Fotó: MTI/Illyés Tibor

Női súlylökésben olimpiai bronzérmes csillagunk, Márton Anita nélkül rendezték a döntőt, s végül az amerikai Chase Ealey diadalmaskodott, 20.43 méteres dobásával megelőzve kanadai és kínai ellenfelét. Női 5000 méteren nem született meglepetés: Kenyába került a legfényesebb medália. A győztes Kipyegon lett, a holland Hassant legyőzve. Férfi 800 méteres síkfutásban a kanadai Marco Arop nyert, kenyai és brit riválisa előtt, időeredménye is remek lett: 1:44.24. A férfi tízpróbázók kétnapos, hősies versenyét a kanadai Pierce Lepage nyerte meg, miután az utolsó számban, az 1500 méteres síkfutásban sikeresen megőrizte korábban megszerzett előnyét.

A nap a férfi és a női 4x100-as váltóval zárult. A férfiaknál az volt a nagy kérdés, hogy nyer-e az Egyesült Államok, mert ezzel az amerikaiak utolsó embere, Noah Lyles beállítaná Usain Bolt elképesztő eredményét, az egy vébén megszerzett három arannyal. Végül megvalósult a csoda, az amerikaiak nem túl sikeres váltásaik ellenére is megnyerték a számot, Olaszország ezüstérme pedig igazi meglepetés lett, hiszen a taljánok megelőzték a végső győzelemre aspiráló Jamaicát. A nap utolsó számában is amerikai siker született, a jenkik ugyanis magabiztosan győzték le az itt is győzelemre áhítozó Jamaicát. A bronzérem a briteké lett, míg a hollandokat és az elefántcsontparti négyest kizárták.

Az elképesztő eredményeket hozó, igazi sikertörténetté vált budapesti atlétikai világbajnokság holnap fejeződik majd be, jó néhány izgalmas döntővel.

Vezető kép: Armand Duplantis vb-aranyat érő ugrása 610 centiméteren. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.